Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

(Vasvillákkal, kapanyelekkel) A Koszovóban eltűnt vagy elrabolt szerbek egyesülete több órán át zárlat alatt tartott néhány fontos belgrádi utcát. A Köztársaság téren Simo Spasic, az egyesület koordinátora tüntető tömegnek szónokolva megfenyegette a politikusokat: ha továbbra is tétlenkednek, vasvillákkal és kapanyelekkel törnek be az irodáikba. Sajnálatos viszont, hogy ezek a tüntetők nem nyúltak a vasvillák után akkor, amikor a hatóságok a koszovói albánok tömegsírjait ásták.

(Csoda Szerbiában?) Szajbély Mihály idestova tíz év után újra Újvidékre látogatott. Sétálunk a városban, majd leülünk egy étteremben. Megdöbbenti a város frivol hangulata. Szinte hihetetlennek tűnik ebben az országban, ahol egy évtizeden keresztül félháború dúlt, vagy pedig bombák potyogtak rá. Hallgatom Szajbélyt és a próteuszi szerb energiára gondolok. Szenvedélyes és kiszámíthatatlan. Nyers, de néha nagyon rokonszenves. Képes lesz-e a csodára?

(Szemtől szembe) Nyár volt, az újvidéki kerthelyiségekben az emberek vidáman söröztek. Nagy megrökönyödésemre egy krigli sör mellett az emberjogi harcos elmondta, hogy önkéntes volt Vukovárott. Azelőtt pártvezető volt, aztán önkéntes lett, majd emberjogi harcos. Akkor találtam először szemben magam egy emberrel, aki lőtte Vukovárt. Alig múlt el fél évtized, az idő malma lassan őröl ugyan, de mégis őröl. A horvát belügyminisztérium - olvasom - összesen 1 545 körözőlevelet adott ki a Krajinai Szerb Köztársaság hadseregének és a volt Jugoszláv Néphadsereg egykori tagjai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy háborús bűntetteket követtek el Horvátország területén. Összesen 329 esetben az elfogatási parancs nemzetközi, és az Interpol segítségével írták ki. Ugyanakkor a belgrádi „októberi forradalom" hősei, a vörössapkások, nem hajlandók letartóztatni a hágai vádlottakat. Patriotizmusuk, jogérzékük tiltja ezt. Ezek a jogvédők bezzeg lövöldöztek a baranyai és a boszniai frontokon, ott voltak bizony Koszovóban is, amikor lángban álltak a falvak. Vagy ahogyan az újságok írják: egy részük Árkán egységeinek tagja volt. Mit művelnek majd, ha netán az Interpol elfogatási parancsával találják szemben magukat?

(Pihenni? Késő!) Felemelem a kagylót, Janez Pipán, ljubljanai rendező telefonál. Találkozzunk, mondja. Hol vagy, kérdem. Legutóbb Pestről hívott, akkor is azt mondta, találkozzunk. Éppen a szerbiai választások előtt, amikor nem utazhattam Pestre, hiszen reggeltől estig a munkahelyemen tartózkodtam. Itt, Újvidéken, válaszolja. Öt perc múlva találkozunk. Hat szlovén előadás kerül bemutatásra Belgrádban és három Újvidéken. Mindez hihetetlenül hangzik, miként valószínűtlen az is, hogy személyesen találkoztunk. Csalogat Szlovéniába, hogy kipihenjem magam. Túlontúl késő, gondolom magamban, de mégis megígérem, hogy tavaszra Ljubljanába utazom.

(Nominantur Neoplanta) Az újvidéki városházán magyarul olvasom fel az 1991-ben írt Nominantur Neoplanta című kisesszémet. Akkoriban nem lehetett volna ezt a városháza dísztermében felolvasni. A belgrádi sajtó meg is támadott miatta, a Monarchia-pártiság vádját olvasta a fejemre. A Monarchia, a katolikus szecesszionizmus pedig, mint ahogy Ekmedzic, a legrangosabb történész írta, a szerbség legnagyobb ellensége. Örülök, hogy viszontlátjuk, köszönt egy funkcionárius. Utánam Vickó Árpád szerbül tolmácsolja ugyanazt a szöveget. Idegennek érzem magam, de néha feltör belőlem egy hang, életjelt kell adnom magamról és arról, hogy ebben a városban élek. Utána Tismával az egykori Dornstädter cukrászda felújításáról beszélgetek. A nevének visszaállításáról. Követeljük a polgármestertől? Valamit meg kell mentenünk, bizonygatom. Legalább azt a tenyérnyi helyet, folytatom rögeszmésen. Tisma szkeptikusabb. Nem érdemes, válaszolja. Aztán Vickóval a városban ténfergek, majd egy bécsi hangulatot megidéző cukrászdába invitá61