Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)
nehogy az ablak előtt meghallja valaki, hogy ellenséges rádiót hallgat a család. Abban az időben ugyanis az egyik magyar politikus, aki a kilencvenes években valamelyik kisebbségi pártunk vátesze lett, megrótta még azokat is, akik a magyar focicsapatnak szurkoltak, vagy a Kossuth Rádiót hallgatták. Ehhez képest a Szabad Európa Rádió volt maga a Sátán. Csend honolt a szobában, miközben a rádió suttogta a szavakat. Bámultuk a kutyaólra emlékeztető rádiót, 1945-ben egy német ember ajándékozta apámnak, éjszaka a kerteken keresztül hozta, aztán örökre eltűnt. Kölcsönadta, mondta az apám. Többször érdeklődtem a német ember felől, mert még tíz év múltán is attól tartottam, hogy egy napon elviszi a rádiót, mire az apám és az anyám összenéztek, és azt mondták, majd jön. Soha sem jött, ma már tudom, hogy a táborban ölték meg, csak nekem nem akarták megmondani. Valamelyik bácskai tömegsírban nyugszik. Ezekről a tömegsírokról nem szólt a Szabad Európa Rádió, mint ahogy nem szólt a magyar tömegsírokról sem. Nem voltunk érdekesek. De hallgattam tovább, még a nyolcvanas években is neki köszönve tudtam, hogy mi zajlik Magyarországon. Ma sem felejtem el, hogy a nyolcvanas évek elején éppen Illyés Gyula oktatott ki, hogy egy ormótlan orosz táskarádión fogható legjobban a Szabad Európa Rádió műsora. Aztán következtek a kilencvenes évek, eltávolítottak a munkahelyemről, de a Szabad Európának köszönve átvészeltem néhány ínséges esztendőt; Lángh Júlia felkérésére ugyanis minden szombaton jelentkeztem a balkáni jegyzeteimmel, a tiszteletdíjnak köszönve szerencsés túlélő lettem. Akkor már egyébként is német márkában számoltak a piacon a kofák. Aztán egyre jobban bekeményedett a milosevici rendszer, hiteles hírek csakis onnan érkeztek. A NATO bombázások idején onnan tudtam meg, hogy mi történik velünk. Ma, vagyis október után is, a Szabad Európa Rádió jelenti számomra a tárgyilagos hírforrást. (A közéletről) Egy újságíró interjút készít velem. Becsukja a jegyzetfüzetét és távozik. Mondtam a magamét, de távozása után úgy éreztem magam, mint aki szegényebb lett néhány élménnyel. (Virginia Woolf) Virginia Woolf naplója. Rosszabb lenne, ha nem nyerték volna meg a háborút, mondja neki Freud. Talán, ha nem győzünk, akkor nem lett volna Hitler sem, válaszolta az írónő. Az emberi sors iránti érzékenységéből kifolyólag ismerte fel, hogy mennyi bajt és szenvedést hozott Európára a versailles-i béke. (A legitimitásról és a kontinuitásról) Igazából sokkal többet kellene tudnunk a Milosevic idején létrehozott a Cosic-kormányról, hogy áttekinthessük mai helyzetünket. Svetozar Stojanovic, Dobrica Cosic tanácsadója - jelenleg Vojislav Kostunica tanácsadója - az Autoritás hatalom nélkül című könyvében Cosic érdemeit méltatva egyértelműen leszögezi, hogy Dobrica Cosic támogatta Milosevicet a szerbiai alkotmány módosításakor, eme doktrínáját elnökösködése idején sem módosította, s természetesen kormánya sem kérdőjelezte meg. Emlékeztetnék arra, hogy ezzel az alkotmánymódosítással számolták fel a tartományok autonómiáját, röviddel utána pedig elkezdődött a véres balkáni háború. (A felejtésről) Mégis küzdők a felejtés ellen. Ez a dolgom. Még akkor is, ha eközben úgy érzem magam, mint aki egy nagy, üres teremben didereg. (Egy szélsőséges) A belgrádi írók lapja, a Knjizevne novine első oldalon közli Srdja Trifkovic írását, amelyben az iszlámot kiegyenlíti a fasizmussal és a kommunizmussal. Közben megrója Clintont és Busht, mert a terrorizmussal kapcsolatban csupán szélsőségesekről beszél. Az iszlám önmaga a szélsőségesség megtestesítője, állítja a szerző, aki a Geopolitika című újságban is kommentárt ír a témáról, természetesen ugyanebben a hangnemben. 56