Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Fekete J. József: A könyv és a könyv nélküli irodalom

így a természet könyv, mely él, s az is érthető, mit nem értenél.

Vagy George Santayana gondolata: „Vannak könyvek, amelyekben a lábjegyzetek vagy valamely olvasó kézzel írott széljegyzetei még a szövegnél is érdekesebbek. A világ is ilyen könyv." (S miként látjuk, Santayana a participatív irodalom lehetőségét, a szöveggel folytatott aktív kommunikáció adottságát vetette fel.)

A könyv végső soron a megismerést szolgálja, annál is inkább, mert miként észrevételez- tük, magában foglalja az előtte született művek tapasztalatait. Tapasztalatait? A tizennyolcadik századig bizonyára így lehetett, mert a könyv valami módon mindig a tudás megörökítését és továbbadását szolgálta. Onnét kezdve azonban, hogy a középkor végén áttértek a kis számú könyv intenzív olvasásáról a nagy számú könyv extenzív olvasására, már nem pusztán a tudás megszerzése érdekében forgatták a könyveket, hanem szépérzéküket le- gyezgették vele, kitalált történetekben lelték örömüket, az érzéki tapasztalás helyébe lépő szellemi tapasztalatszerzésre irányították figyelmüket. Innentől fogva változik a könyvek, a műalkotások értelmezésének módszere is: amíg korábban az intenzíven olvasott könyveknek kialakult a kanonizált, az olvasóközönség számára egyértelmű értelmezése, az extenzív olvasó már kisajátította magának a jogot az olvasottak egyéni értelmezésére, mondván ahány olvasó, annyi jelentés, és hogy az olvasás története nem egyéb, mint minden olvasó egyéni története. Ez az a tulajdonképpeni szerzőgyilkosság, amiről Barthes és Foucault az olvasó megszületésével párhuzamosan beszél a múlt század második felében.

Vergilius szerint elefántcsontból faragták a Hamis Álmok Kapuját, Sainte-Beuve szerint pedig ebből az anyagból épült az olvasó tornya, ahová visszavonulhat és megoszthatja könyveivel a magányát. A magányos, az életet könyvekből magába szívó alexandriai ember azonban, Nietzschével szólva, végső soron könyvtáros és korrektor, a könyvekből felszálló portól meg a sajtóhibáktól nyomorultul megvakul. Előtte azonban fontos dolga van: olvasni és értelmezni. Ez utóbbi tevékenységnek óriási a holdudvara manapság is. Maga az irodalom fogalma is olyan jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt századokban, hogy csupán erről a fogalomváltozásról könyvnyi tanulmányok jelentek meg, amelyek egyben megegyeznek: az irodalom fogalma a szépirodalom elkülönülésével jelentésszűkülésen ment keresztül, és a tudás-tartalom meg az ismeretközvetítés helyett a fikcionalitás lett a fő attribútuma. Legyen így vagy úgy, annyi bizonyos, hogy a művész nem írhat le egy szót, hogy az ne emlékeztetne valami már meglevőre (Susan Sontag); egy-egy műalkotás mindig az őt megelőző műalkotások kritikája, ami egyben magába is foglalja ezeket az alkotásokat, fölülírja őket, lényege a szüntelen palimpszeszt. Valamilyen hasonló folyamat zajlik le az olvasás közben is, mint az írás során: a könyvek olvasása közben emlékezünk, összehasonlítunk, más, régebbi olvasásokból származó emóciókat idézünk meg. Ezt, a művet megelőző, más művekre is irányuló figyelmű olvasást nevezi Ezequel Martinez Estrada a házasságtörés legkifinomultabb formájának. Ez a házasságtörés nála ugyanazt jelenti, mint Barthes-nál a szerző halála: többé már nem az a fontos, hogy mit akart a szerző mondani, hanem az, hogy az olvasó milyen értelmezést adott a műnek. Ennek alapján pedig minden értelmezés tulajdonképpen félreértelmezés, és ne feledjük, jogos félreértelmezés. A könyv, vagyis a szöveg piknik, ahol a szerző hozza a szavakat, az olvasó pedig a jelentést, vallotta az aforisztikus Georg Christoph Lichtenberg, megint a tizennyolcadik században, jelezvén, hogy a befogadó aktív, vagy éppen konstitutív, ma pedig már participatív részvétele nélkül aligha képzelhető el, hogy hozzáférjünk a műalkotás értelméhez, ami nyitott és plurális, de korántsem végtelen: az értelmezések számszerűen kimutathatatlan mennyiségének határt szab a nyelv logikája, a nyelvtani konvenció és természetesen a józan ész. A műalkotás tehát egyfelől tény, tárgy, objektum, egyedi termék, másfelől pedig esemény és tapasztalat, értelmezése so110