Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (napló)
(Komoróczy Gézával egyébként kevés híján fél évszázada egy tanév időtartamáig osztálytársak voltunk Debrecenben, a Fazekas Mihály Gimnázium I.h. - azaz: humán - osztályában. Igen különös, rendkívül okos fiú volt. Akkoriban épp a regényét írta, többnyire a számára unalmasnak tetsző órák alatt is. Tanulmányaiban ez a tevékenység nem hátráltatta. Olyannyira nem, hogy végül is az íróság helyett a tudományt választotta hivatásul. Manapság az ókori Mezopotámia civilizációinak és nyelveinek talán legjelesebb hazai tudósát tisztelhetjük személyében. /A sumer-magyar vallás hívei nem nagyon rajonganak érte.../ Az elmúlt évtizedek alatt a véletlen jóvoltából kétszer-háromszor ha összefutottunk. Szívesen elbeszélgetnék vele ma is - hátha okosodnám egy kicsikét.) * Fájdogál a fejem. A derekam. Sajog a vállam. Jobb híján arra gondolok: kell némi fájdalom olykor a testbe - persze, lehetőleg elviselhető - afféle szelíden szigorú figyelmeztetésül: el ne bízd magad. * 45 éves érettségi találkozó Debrecenben. Összejöttünk huszonegyen. Egykori tanáraink: négyen. A többiek nagyrészt már odaát. Néhányan a fiúk közül is követték már őket. Mi: megmaradottak vidáman töltöttük a napot, az estét, mértéktartó poharazgatás, jókedvű beszélgetés közepette. Örvendtünk egymásnak. Örvendtünk, hogy még élünk. * Elkészült s kijött a nyomdából a kötetem, az Árvaföld. Néhány bosszantó sajtóhiba, sajnos, bennemaradt. Egészében azonban takaros. Talán nem kell szégyenkeznem miatta. * Szellemi életünk kókadt, émelyítően másnapos állapota: KORHELYZET S ami részben ebből ered: FOGALOMKORLÁTOZÁS (Már megint: madarak.) Ma délután kinn az udvaron különös, krúgató hangok ütik meg a fülemet. Ahogy föltekintek az égre, vagy 160-180 daru száll a magasban. Öt nagyobb s egy kisebb ékalakú csapatba rendeződve-szakadozva szorgos igyekezettel húztak a Tisza - pontosabban: a Tiszántúl - felől déli irányba. Néztem, csak néztem utánuk, amíg el nem tűntek a szemem elől. Darvakat korábban én soha nem láttam. Legföljebb állatkerben. Szabadon soha. A Hortobágyon s környékén tanyázó-legelésző népes daruseregek égi útja nem az én szülővárosom fölé s a túlnan kezdődő homokbuckák meg az erdőspuszták tájára vezetett. Inkább a Szoboszló, Kaba, Ladány környéki vetésre járogattak, ha járogattak. Vadlibák minden ősszel megjelentek a város légterében, főleg alkonyattájt meg a kora esti órákban. Szárnyuk suhogására, egymásnak vígan felelgető, harsány, nyers 100
