Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - N. Horváth Béla: Wilhelm Reich- és József Attila- párhuzamok
szexuálreformer törekvései visszhangra leltek ugyanakkor a marxista szellemiségű Korunkban12 is. A folyóiratot József Attila jól ismerte. Wilhelm Reich szexpolos tanait tehát nem Gyömrői Edit révén ismerte meg József Attila. Már az analitikus nővel való találkozás előtti művekben nyomon követhető az a gondolati kísérlet, ahogy a költő a lélektan felől értelmezi a marxizmust és fordítva: ahogy a társadalomelmélet konzekvenciáit vonatkoztatja a lelki történésekre, mintegy a belső szenvedésre megtalálni a külső magyarázatot. József Attila öntörvényi gondolkodóként - mint a berg- soni, marxi tanok esetében is - az olvasott, hallott ismereteket, gondolatokat interiorizálta, s olykor nagyon is sajátos logikai konstrukcióba öltöztetve, eredeti nyelvi, képi, fogalmi struktúrát kialakítva alkotta meg elképzeléseit. így viszonyulnak írásai Reich munkáihoz is. Noha eddig nyilvánosságot látott műveiben egyszer sem hivatkozik Reichre, számos áthallás felfedezhető. Pontosabban szólva: bizonyos reichi fogalmak, gondolatok termékeny hatást gyakoroltak a gondolkodó József Attilára, akit személyes érintettsége, az analízissel kezelt lelki traumái is fogékonnyá tették az ember és társadalom kapcsolatának differenciált - a korabeli doktriner marxizmusnál differenciáltabb - kérdésfelvetései iránt. Az Orgazmus funkciója13 című munkájában Reich a karakteranalízis-tant abból a felfogásból és orvosi gyakorlatból eredezteti, amely teljesen meg akarja szüntetni a genitális gátlásokat, s amely megkülönbözteti a látszatgenitalitást a természetestől. így jellemzi a neurotikus magatartást (csak a József Attila-tanulmány szempontjából fontos részeket idézzük): „A neurotikus mechanizmus mélyén, a veszélyes, groteszk, értelmetlen fantáziák és impulzusok mögött egy darab egyszerű, magától értetődő, rendes természetet találtam."14 Reich a neurotikus mechanizmusokat nemcsak a magánszférában, a házaséletben, a gyereknevelésben látja működni, hanem a társadalomban is: a politikában, a háborúban. A társadalmi és nem társadalmi jelenségek összefüggésében mint legfontosabbat említi annak felismerését, hogy nem minden, ami tudattalan, az privát, és nem minden tudatos tevékenység társadalmi. Reich - mint írja - eltért az analitikus szabályoktól, és szisztematikusan át akarta dolgozni a lelki tevékenység felszínének egyik központi elemét, ezért foglalkozott elmélyülten a neurózissal, a neurotikusokkal. „A pszichikai energia minden darabja, ami az elhárító funkció alól felszabadul, a tudatalatti ösztönöket megerősíti és ezáltal könnyebben megközelíthetővé teszi"15 - fogalmazza meg egyik kiindulópontként. A másik a karakteranalitikus metódus viszonya a klasszikus freudi analitikus technikához. Reich a „hogyant" tartja elsődlegesnek, nem pedig a „mit". Azaz nem amit a beteg közöl, hanem ahogyan azt teszi, mert - kommunikációelméleti alapigazságként - úgy tartja: a szavak hazudnak, a kifejezések nem. Azok a betegek, akik a kezelés eredményeként kialakították a teljes genitális készségüket, egész lényük gyökeres és gyors változásával másfajta, addig ismeretlen életet éltek. Ez megmutatkozott nemcsak a magánéletükben, hanem a társadalmi viszonyaikban is. Korábban mechanikusan végezték munkájukat, mert neurotikus zavarukat nem tudták feldolgozni, most egy élet közeli, őket érdeklő munkára vágytak. A genitális kielégülés feloldotta a szexualitás és munka ellentétét. Ugyancsak megváltoztatta a szexualitáshoz és korábbi énjükhöz való viszonyt is. „Férfi pácienseknek, akik orgasztikus képességük meghosszabbítása érdekében prostituáltakhoz jártak, most már erre nem volt szükségük. Asszonyok, akik tűrték az együttélést nem szeretett férjükkel, s a nemi aktust mint »házastársi kötelezettséget« elviselték, már nem akarták ezt többé."16 Reich szexuálpszichológiai eljárásait és tanait tehát szociálpszichológiai alapokra helyezve értelmezte a társadalmi kontextusban, egyén és társadalmi viszonyok relációjában. Nézeteinek radikalizmusát jól tükrözi az a fejtegetése, amely a vele szembenállók és saját felfogásának különbözését a szocialista és nem szocialista magatartás ellentétére vezeti vissza. Ez azonban a korabeli kommunista mozgalom fogalomhasználata szerint „természetes", hisz a dogmától, a „Kánontól" való eltérést nem egyszer a szociálfasiszta, fasiszta 76
