Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Nemes Ilona: Arisztodemokraták (Gróf Révay József: Mások megértéséről; Kisnemesek Tajnán)
Mint látható, olvasásmódunk nem zárja ki az antinómiákat, csupán továbblépteti őket a feloldódás felé ott, ahol az írásokban (vagy a tárgyukat képező életanyagban) erre lehetőség mutatkozik. Ilymódon növekszik olvasásunk hatásfoka: „több fér bele" az életműből. Ezért több információból alkothatjuk újra az arisztodemokrata fogalmát is. A paradoxonolvasó úgy látja az arisztodemokratát - Révay Józsefben is -, mint aki arisztokratából az igényességet és gazdagságot, demokratából a nyitottságot viszi tovább gondolkodói-alkotói módszerként. A paradoxonolvasásból kinövő arisztodemokrata fogalom szintén túllépi a szociális-politikai megközelítés határait. Ennyiben hasonlít az antinómiaolvasásban előállított fogalomhoz. (Emlékeztetőül: antinőmiaolvasóként olyan arisztodemokrata fogalmat kaptunk, amely arisztokratából az elzárkózást, demokratából a leegyszerűsítést teszi módszerré.) A hasonlósággal együtt a kétféle fogalom különbözősége is jelentős: az antinómiaolvasásé kisebb hatásfokú, a paradoxonolvasásé nagyobb. (Mint láttuk, többet be tud fogadni ugyanannak a szerzőnek műveiből és életanyagából.) A különbözőség feszültséget jelez, amely első pillantásra szociális vagy politikai ellentmondásként jelentkezhet. (Sőt úgy is, mint a szociális és politikai sajátosságok közötti ellentmondás, ld. Arisztokratának születik az ember, demokratává lesz - ha lesz.) Ha azonban nem állunk meg a felületen, és az arisztodemokrata fogalmát többféle olvasással „feltöltjük", a feszültség lényegibb, univerzálisabb problémák felé mutat. Esetünkben a kisebb és nagyobb hatásfokú írás és olvasás „ellentmondását" mutatja meg - ugyanannál az írónál és olvasónál. Az így felfogott ellentmondás paradoxonkész, azaz eleve feloldásra „ítélt", hiszen ugyanannak a dolognak két - különbözőségében folytonos - fejlettségi fokát jelzi. Ha így olvasunk és nem állunk meg az antinómiáknál (valamint a velük együtt járó tragédiánál és szenvedésnél), megkereshetjük a történelemben és gyakorlatban a feloldás számunkra való feladatát. Másképp nézzük Révay József életművét és halálát is. Ez utóbbiban megpillantjuk a gyenge hatásfokú feszültségoldás szülte fájdalmas tragikomédiát: az antinómiák feloldásának fegyveres, likvidátori változatát. Más szóval: megpillantjuk a kontraszelekciót, amely ott működik minden olyan változásban, amely a jövőt nem a már meglévőből szándékozik megkonstruálni. Folyóiratunk megjelentetését a ife íÉljii Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram M.M/iTI KliEftíRAUS OftÓKSÍfí ^ W MINIS/JÜM MA és a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 120
