Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Nagy Lajos: József Attiláról (Bevezeti Lengyel András)
Lillafüreden megismerkedett Attila egy igen szép nővel. Nagyon megtetszett neki, egyszerre szerelemre lobbant és buzgón legyeskedett a nő körül. Láttam őket együtt, ültem is a társaságukban, a nőt én már ismertem: egy nagykeresetű orvosnak volt előzőleg a barátnője és éppen akkor állás nélkül tengett. Attila helyzete reménytelen volt, mert a nőre csak nagy pénzekkel lehetett volna hatni, esze ágában nem volt, hogy egy szegény költő érzelmeire reagáljon. így azután - ahogy a költőkkel történni szokott - csak gyúló versek születhettek ebből az egyoldalú szerelemből. József Attilának különben nem volt úgynevezett szekszepilje a nőkre. Eszességével, kedvességével barátságokat tudott elérni, de nemi vonzalmat nem. Csak hallomásból tudom, hogy még megismerkedésünk előtt egyszer a vonathoz kisért egy nőt, akibe szerelmes volt s amikor a vonat már elindult, ő meggyújtotta a haját, amelyet előzőleg petróleummal leöntött. Ez nem pontos emlékezésem és nem állok jót érte, hogy részleteiben is igaz. Ismeretségünk elején, körülbelül 1931-ben, többen kimentünk május elseje előtti éjszakán a ligetbe. Arra emlékszem, hogy jelen volt ő, feleségem és Agárdy. Jókedvünk volt, valami kis szeszt is ittunk, Attila „viccből" meggyújtotta a feleségem felöltőjét, amely jókora darabon ki is égett. O jót nevetett a viccen. Elmebaja régi eredetű, hosszú lejáratú volt. Én soha nem vettem észre, hogy elmebajos. Elmebajáról akkor értesültem, amikor felkereste dr. Hollós István, igen kiváló, rendkívüli tudású és képességű analitikust azzal a reménnyel, hogy talán elvállalja kezelését. Dr. Hollós rövid beszélgetés után közölte vele, hogy nincs szüksége analitikus kezelésre. Ez azt jelentette azonban, hogy elmebajos és analízissel nem gyógyítható. Akkoriban mindennapos érintkezésben voltam dr. Hollóssal, ő azonban nem közölt az esetről semmit orvosi diszkrécióból. József beszélte el a dolgot, ő maga is panaszkodott akkor már magára. Csodálatosan mellőzött ember volt. Én, aki tudtam viselkedni, tudtam hallgatni, tudtam félrevonulni, tudtam nemírni, én is mellőzött ember voltam. József Attila, aki mindezt nem tudta és még a gesztusaiban is kihívta maga ellen az egész világot, tízszeresen mellőzött ember volt. Nem közölték a dolgait. És ha a Népszava félévben egyszer közölte is versét, úgy emlékszem nyolc pengőt fizetett, azt is húzta - hagyták kilincselni érte. Emlékszem, egy részemre felháborító és undorító jelenetre a Bucsinszky kávéházban. Erdélyi Józseffel ült Attila egy asztalnál. Erdélyi József tajtékzott a dühtől, hogy miután már négyszer megkapta a Baumgarten-díjat, ötödször nem kapta meg. Attila szótlanul hallgatta, egy szava nem volt, nem volt ereje mondani, hogy fogja be a száját, hogy lóduljon onnan, hogy ne panaszkodjon neki, aki még egyszer sem kapott Baumgarten-díjat. Én magam is bevallom, hibás vagyok József Attilával szemben. Lenézéssel kezeltem. Verseit fitymálva olvastam. Pedig a Külvárosi éj után már tudnom kellett volna, hogy az nagy vers. De talán azért, mert a kéziratai felháborítottak engem. Rosszul voltak írva. Emlékszem többször a megmutatott kéziratokra azt mondtam, hogy nem tetszik vagy tetszik, a Külvárosi éjre is azt mondtam, hogy jó, jó. Az érdekes volt Attilánál, hogy ellentétben más költőkkel, hallgatott a kritikára, és sokszor azt mondta, hogy igazam van. A Születésnapomra című verset megmutatta nekem, ami abban a formájában, ahogy azt nekem megmutatta, nem volt jó, javítottam rajta, sőt egyes részeket én írtam, úgyhogy mondhatnám, ez a vers közös szerzemény. Illyésről nagyon rossz véleménnyel volt. Illyés írt róla egy kritikát a Nyugatba. Valami ilyesmit írt: József Attila Petőfinek képzeli magát és ha Petőfi lenne, így szólnának a versei: „Reszket a bokor, madárka szállott rá, éljen a Harmadik Internacionálé." 54
