Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Valachi Anna: „Elejtem képzelt fegyverem” (Móricz Zsigmond és József Attila)

A költő mint posztumusz ihletforrás

A temetést követően a kollektív lelkiismeret-furdalástól motivált bűnbakkeresők nemcsak a Baumgarten-díj főkurátora, Babits Mihály felelősségét firtatták tetemrehívással felérő, indulatos cikkekben, hanem mindenkit megvádoltak, aki József Attila közelében élt, és megítélésük szerint hozzájárult a költő halálához. G. Hajnal László Móriczot is a felelősök között emlegette.55 Lidérces emlék maradhatott Móricz számára az 1938. február 20-i József Attila- emlékest is a Zeneakadémián, mert előadása közben az „ébredő magyarok" zsidóellenes tüntetésükön igyekeztek botránnyá dagasztani az amúgy is zaklatott-tragikus hangulatot. Karinthy Frigyes maga tudósította a Magyarország olvasóit a nyilasok röpcédula-dobálásával, kiabálásával megzavart estről és Móricz szerepléséről.56

A többhetes ormánsági riportútjáról akkoriban hazatérő Móricz az emlékesten felolvasott írásban57 József Attila sorsán keresztül igyekezett társadalmi érvényű tanulságot levonni a baranyai falvakban tapasztalt szociológiai jelenség, a földműves réteg kulturális felemelkedését kísérő „egykézés" szokásának elemzésével. „József Attila bizalmas perceiben megvallotta barátai előtt, dicsekedve a társadalmi bélyeggel, hogy ő proletár gyermek. Nos, a mai társadalmi életnek ez a legfőbb karaktervonása, hogy a proletariátus is hozzáfogott nagy költőket szülni. Ez eddig nem volt s nem lehetett. Költőket régen az arisztokrácia adott. [... ] De a városi proletariátus, azt hiszem, Magyarországon, József Attilával küldte be az első költőt az irodalomtörténetbe. Ez a tény tektonikus rázkódást jelez a magyar glóbuszon."58

Ebben az írásában Móricz mintegy visszautalt Budapest költői című egykori cikkére is, melynek konklúzióját a néhai költő már 1934-es találkozásuk alkalmával cáfolni szerette volna - és most az író ismerte be: a főváros is adhat kivételes tehetségeket az országnak.

Amikor két évvel később József Jolán megírta fivére életrajzát,59 s a korabeli kritika irodalmi szenzációként üdvözölte az ismeretlenségből felbukkant szerzőt, Móricz Zsigmond nyílt levelet intézett hozzá a Kelet Népe 1940. június 1-ji számában: „Kedves Jolán, az éjjel s ma reggel a maga könyvét olvastam, amit szegény Attiláról írt. Soha szelídebb, jóságosabb, önmérséklűbb s egyben soha őszintébb, igazabb, támadóbb könyvet nem sírtam végig. Kedves Jolán, csak a legnagyobb íróknak adatott, hogy ennyire szíven markoljon."80

Ugyanezekben a hetekben jelent meg a Kelet Népe hasábjain Móricz Árvácskája, folytatásokban. Ahogy a költő elbeszélése alapján született karácsonyi elbeszélés hangnemére négy évvel korábban Csibe üde lénye nyomta rá a bélyegét, a zsoltárokból álló, nyomasztóan komor regény hangulatát immár a másik, a tragikus véget ért egykori menhelyi gyerek, József Attila fölzaklató emléke inspirálta.

Akkor érthetjük meg talán, mit értett lelki rokonságon a költőre emlékező Móricz, ha megnézzük, mit válogatott be tőle a Magvető című magyar irodalmi olvasókönyvbe. Az 1940-es kiadásban még nem szerepel József Attila-vers, de az 1942-esben már kettő is: a Holt vidék és A város peremén. E közléssel a kötetszerkesztő író - saját értékrendje alapján - „az ucca és a föld fiának" állított emléket, aki a vidéki és a városi szegények, elnyomottak, megalázottak és megszomorítottak között éppúgy nem tett különbséget, mint ő maga.

Móricz még megérte a fiatalon elhunyt költő budapesti újratemetését, melynek alkalmából az általa szerkesztett Kelet Népe 1942. május 1-jén József Attila-emlékszámként jelent meg, s az összeállításban József Jolán is közreadta családi emlékeit.61 Öt hónappal később pedig már a szeptember 5-én elhunyt Móricz Zsigmondot búcsúztatta a költő nővére a Híd 1942. október 1-ji számában.

De Móricznak és József Attilának ekkor már nem volt szüksége mégoly jelképes hídra sem. A két, hasonló medrű „folyó" végre az írói öröklétet jelképező „tengerben" találkozhatott.

45