Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Szigeti Lajos Sándor: Öntudatos kamaszvágyak (József Attila két ifjúkori versének kontextusa)

int, / császár, vagy pápa várakban, odúkban, / hízelgők nyelve lyukat fúr urukban / és napjainkban hódolnak megint. / Az Úr ha jön, szőnyeget, zászlót s ingó / pokrócot minden ablak ő felé hoz, / így üdvözölsz kilógó fakult nyelvvel, / mikor combom úgy reng, miként a hintó / s reád kacsint belőle sárga szemmel / a rőtszakállú, roppant / Polyphemos. (1924 január 9)" (sic). Itt nyilvánvaló az utalás mind az ősi vadságra s benne a férfiasságra, mind a szerelem hiányára, hiszen Polyphemosban egyszerre idéződik meg a vadságot szimbolizáló egyszemű óriás, akit Odússzeusz megvakít, hogy menekülni tudjanak előle, mind pedig a hiába sóvárgó férfi alakja, az a Polyphemos, aki beleszeret Galateia tengeri nimfába s a viszonzatlan szerelmet tánccal és zenével csillapítja. De - különösen a zárás szerint - a mitológiai figura megképezhet fallikus szimbólumot, jelentheti - a poén mindenképpen - magát a falloszt is. Mindezek után talán már másként tudjuk olvasni és érteni a Komor búcsúzást is:

Gőgösen, egymagámba jöttem.

Nagyur vagyok. Nemis köszöntem. Láttam két nagy szemet, bogárzót,

A szép leányhoz szóltam pár szót.

Tán szóltam néki. Meg se bántam. Aztán ha bántam. Magam bántam. Nincs tartozásom. Mind adó volt,

Mivel az Elet szűkén hódolt.

Szűkén fizet a Messiásnak.

S panasz se kell, azt adja másnak.

Hogy panaszkodtam néha mégis:

Hát szennyes néha még az ég is.

Átéltem épp tizennyolc évet,

Tudom mit ér az emberélet.

Nem tartlmt mások akaratja,

Én elmegyek, ha kedvem tartja.

Jó volna tán egy asszonyt vinnem.

Csak szólnom kell. S megyek már innen.

E két fiatalember e rövid egyidejű megidézése talán nem volt fölösleges, bizonyít(hat)ta is, talán érdemes néha abba is belegondolnunk, milyen szándékok, pszichés képzetek vezérelhették a szerzőket az alkotás pillanatában. A történettudománynak létezik egy ága, amelyet pszichohistóriának hívnak, s amely azt kutatja, a háborúkba, forradalmakba induló tömeget alkotó egyes ember, az „egyszerű" ember milyen indítékokkal vett részt a történelmet alakító eseményekben. Érdemes talán néha az irodalomra vonatkozóan is meghonosítani e módját a múltidézésnek.

35