Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Szigeti Lajos Sándor: Öntudatos kamaszvágyak (József Attila két ifjúkori versének kontextusa)

jelentős kapcsolattörténet, a költő és Hont Ferenc barátságának dokumentumai. A két verset lássuk először ma ismert formájában! Az Önarcképet egy tervezett kötet összeállításához 1924 nyarán készült gépiratról ismerjük:

Dacos, vad erdő sűrű hajam.

Már meggyötörte asszonyujj viharja,

Forró száj baglya néha megzavarja.

Alatta zúg a gondolatfolyam.

Milyen mély medrű, nem tudom, de mély.

Hitek szírijét bús iszapjába mossa,

Nagy homlokom a Vaskapu-szorossa,

Hol rég utat vágott a szenvedély.

Zord partján - csókhíd szépen szökne itt,

Melyen portyázni víg asszony-tatár megy - Örök-zsibongó, vijjogó madárhegy:

Sötét gond rakja barna fészkeit.

Szívemben vágyhegylánc, jaj-kráteres;

Még forró, fülledt nyár vonaglik völgyén S dermedt, havas csúcsán „Ember“-t üvöltőén Egy őrült lélek máglyákat keres!

A versből jól látszik, hogy a fiatal költő bár túlstilizálja érzéseit, szerelmi költészetében - köztük a valóban remekműnek számítható Hűség és Lányszépség dicsérete címűekben is - egyértelműen arra mutat, hogy Adyt olvassa: éppúgy felnöveszti énjét, éppúgy isteníti magát, sőt hasonlóan „sátánosak" is versei, követi tehát az Én kitágításának Ady szentesítette módozatait. A verszárás a Búgnak a tárnák Adyját evokálja: „Havas csúcsával nézi a napot / Daloknak szent hegye: a lelkem, / Gonosz tárnáktól általverten. // Almok, lányok, bomlott ingerek, / Gondok, kínok vájták a mélyet: Gyűltek a tárnák és a rémek. // Fent, fent a csúcson: nagy-nagy szűzi csönd. / Gondolat-manók csoda-tánca, / Lent: a rémeknek harsogása." Az Önarckép is olyan vers, amely visszaköszön érettebb költeményben is, mégpedig például A Kozmosz énekében, ahol így fogalmaz a költő: „Külön világot alkotok magam..De nemcsak Ady mutathatja meg magát e fiatalkori versekben, hanem Juhász Gyula is. Az Önarcképnek előképe lehetett Juhász számtalan Önarcképe egyike, nem véletlen az sem, hogy - jegyzi meg Szabolcsi (352) - a későbbi években mindkét költő Én költő vagyok címmel ír majd verset. Juhászra emlékeztethet a lehulló, elhaló verszárás, de az is, hogy a verset lehet egy kétségbeesett, elhaló jajszóval zárni, jajgató hasonlattal befejezni. Szabolcsi Miklós hívja fel a figyelmet arra, hogy ahol nem Juhász Gyula-i a zárás, ott Baudelaire-i pointe a befejezés. „Ilyenfajta zárása van a Bús énekhívásnak is, a Versek végére- nek is; adys szóval, de nem Adyra, hanem a Romlás virágaira emlékeztető technikával végződő kép van az Ömrckép végén." (Szabolcsi,365). E zárástípus a Baudelaire Spleen és Ideálszonettek zárástípusa (ilyen többek közt Az eladó múzsa is: „Ah, már hitetlenül kell dallanod unott / napi kenyeredért hitvány Te Deumod, / tömjént lóbálni, mint bús minist- ránsgyereknek, // vagy titkos könnyeken edzett mosolyodat / éhes bohóc gyanánt kelletni, s lelohadt / kedvéből uj kacajt csikarni a tömegnek." (Babits fordítása). Szabolcsi Miklós ezzel kapcsolatban ezt írja: „a leghíresebb Spleen-vers (»Mikor az alacsony égbolt az unalomtól nyögő lélekre...«) viszont az Önarckép egyik inspirátora lehetett (vö. végét: ».. .és a zsar-