Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Lengyel András: A József Attila-életrajz kutatásának néhány kérdése
Azaz, mondjuk ki, a pszichoanalízis elsődlegesen nem a József Attila-értelmezés eszköze, nem tünetregisztrálás, hanem a költői alkotás tárgya és modellje. Nagyon naiv hermeneutika az, amely ezt az összefüggést figyelmen kívül hagyja, s „közvetlenül", a hermeneutika általános elmélete alapján magyarázza az életművet. 8 Az életrajzi kutatásnak természetesen van egy rutinszerű, hétköznapi szintje is; ezek azonban úgynevezett egyszerűségük ellenére ugyancsak nagy hozzáértést kívánnak, s várható eredményeik is gyümölcsözőek. E területről itt s most csak kettőt említek meg. Az egyik a költő levelezésének összegyűjtése s szövegkritikai igényességű közzététele. A régi, „válogatott" levelezéskötet (1976) ma már nem elegendő a fokozódó igényekhez; immár itt az ideje az elérhető teljességre törekvő kiadásnak. A munka folyik, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárának két munkatársa, H. Bagó Ilona és Hegyi Katalin a szöveggondozást jórészt már el is végezte, lényegében „csak" a jegyzetelés munkája van hátra. Ez a szövegkorpusz, ha megjelenik, méreteinél s gazdagságánál fogva a kutatás nélkülözhetetlen segédeszköze, lényeges új fölismerések fölismertetője lesz. A másik ilyen feladat a költő dedikációinak teljességre törekvő összegyűjtése és - hasonmással, valamint magyarázó jegyzetekkel kísért - publikálása lehet. 1980-ban ugyan már megjelent ennek első, „nyers" változata, M. Róna Judit úttörő összeállítása a József Attila kéziratait regisztráló katalógusban. Azóta azonban jelentékenyen gyarapodott ez az anyag, sok, eddig ismeretlen dedikáció került fölszínre, s immár a neves kéziratgyűjtő, Kiss Ferenc egymaga több mint 150 dedikált József Attila-kötetet őriz gyűjteményében. Egy ilyen dedikátum-kiadásnak mindazonáltal nem egyszerűen csak a mennyiségi növekedés adja meg az értelmét, hanem az ezekhez kapcsolódó jegyzetek - s a minderre épülő másodértelmezések lehetősége. A dedikáció-sorozat ugyanis együtt, mint máshol már szóltam erről, olyan szeriális forrás, amely sokrétűen kiaknázható. Az életrajzi eseménytörténet pl. éppúgy nyer vele, mint - mondjuk - az alkotó irodalmi kapcsolathálózatának föltárását célzó történeti-szociológiai kutatás. Úgy vélem, a József Attila körül mára fölhalmozódott nagy életrajzi anyag kínálta sokféle lehetőséget kihasználatlanul hagyni vétek, sőt szakmai vakság lenne. Az egyedülállóan gazdag anyag másodelemzése ugyanis, a konkrét részeredményeken túl, óhatatlanul az irodalomtörténészi megközelítések és a lehetséges módszerek finomodásával jár. 9 Zárásként mindazonáltal hadd mondjam ki: aki másként akarja megközelíteni az életművet, aki másként definiálja saját kutatása tárgyát, ma megteheti. Ma, talán mondani sem kell, a „korszerűnek" címkézett értelmezési irányok és módszerek vannak tudomány- politikailag preferált helyzetben, akadémiai stallumok birtokában. A kérdés ma nem az, hogy az irodalomtudományi mainstream hallathatja-e saját hangját, megjelenítheti-e saját értelmezési javaslatait, hanem sokkal inkább az, hogy a marginalitásba szoruló értelmezési pozíciók képviselhetik-e azt, amit - szembefordulva az uralkodó sodorral - ma is helyesnek és követendőnek vélnek, avagy azok a törekvések, amelyek az uralkodó metanyelv- ben fejeződnek ki, immár kizárólagossá váltak. A kérdés ma még, szerencsére, nyitott. 26
