Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Lengyel András: A József Attila-életrajz kutatásának néhány kérdése

talán nem utolsó sorban, annak a szociokulturális hasadásnak a megértéséhez járulhatna hozzá, amely a Vágó-család és József Attila együttélését, a költő „benősülését" akadályozta meg.

Minden látszat s előítélet ellenére sok feladatot kínál még József Attila munkásmozgalmi szerepvállalásának rekonstruálása is. Jelenleg ugyanis jórészt üres általánosítások, ilyenolyan szempontú stilizálások, sőt, igen nagy számban, spontán és/vagy tudatos hamisítások állnak rendelkezésünkre. Itt, úgy vélem, minél több konkrétumra volna szükség, hiszen ahogy korábban e szerepvállalás ideologikus fölhasználása, ma ellenkező előjelű, ám azonos természetű bagatellizálása szakmailag nem tartható. Akárhogy ítéljük ugyanis meg (vagy el) ezt a szerepvállalást, bizonyos, hogy a költő számára lényeges (bár alapvetően konfliktusos) fejleményről volt szó. Benne olyan tendenciák manifesztálódtak, amelyek a kései modernitás lényegéhez tartoztak, s amelyek a költő egész világlátását, sőt - időben változó mértékben és formában - költészetét is messzemenően alakították. Ezen, tetszik vagy sem, a Vértes Györgyék „mozgalmi" misztifikációjára adott mai antimozgalmi misztifikáció sem változtathat.

Részben e jelenségkörhöz tartozik, de ennek egyik speciális elágazásaként értelmezhető József Attila 1933. nyári „kisiklása", az úgynevezett Rátz Kálmán-epizód. Erről többször írhattam már, sok mindent sikerült is tisztázni, de nem kétséges számomra, hogy A nemzeti szocializmus című rövidke alkalmi írás egy nagy gondolkodástörténeti fejleménynek csupán csak az érzékelhető fölszíne: a jéghegy csúcsa. József Attila politikai gondolkodásának ambivalenciák és váltások során keresztül is érvényesülő mélyebb következetessége olyan fejlemény, amely az eddigieknél sokkal mélyebb és alaposabb, empirikusan is alátámasztott értelmezést kívánna.

Amiként komoly vizsgálatot érdemelne a Szép Szót szerkesztő, a Szép Szó körében központba állított „urbánus", „liberális" József Attila jellemzése is. Kétségtelen, hogy élete utolsó szakaszában ehhez a körhöz tartozott; először itt kapott olyan meghatározó - s az olvasóközönség és az irodalmi élet számára is egyaránt érzékelhető - szerepet, amely őt megillette, s amely tényleges jelentőségének már-már megfelelt. Ugyanakkor, sok jel szerint, ez a viszony egyelőre féloldalasán, a Szép Szó köre által inspirált módon lett csak értelmezve s jellemezve. Ám a Szép Szó és József Attila viszonya sokkal összetettebb (s alighanem látens konfliktusokkal telítettebb) volt, mint amennyire ez a szakmai köztudatban is él. Elég, ha e vonatkozásban csak két mozzanatra utalunk. Figyelemre méltó pl. Szántó Judit megjegyzése, aki egy helyen arról ír, hogy „Attila liberális? Ugyan." - Azaz számára még a föltételezés is abszurd. S ha e megjegyzés érvényében kételkednénk, meglepő módon az ellenérdekeltségű, minden fönntartás nélkül „szépszós" vonzalmú Vágó Márta is arról beszél, hogy Attilának a Szép Szón kívül volt egy másik, általuk nem igazán ismert baráti köre is. Sőt Vágó Márta szerint Ignotus Pálékban egyszer még az is fölmerült, hogy a költő talán „átállt" a másik táborba - azaz, ők maguk sem voltak teljesen bizonyosak összetartozásuk erejében.

A szövegek, amelyek a költőtől, illetve szerkesztőtársaitól fönnmaradtak, önmagukban is az orientációk különbözőségére, másféle értéktételezésre hívják föl a figyelmet. Ezek alkalmi szövetsége, persze, tény, melyet hiba lenne tagadni, ám a különbség különbség marad, amelyet át kell világítani s meg kell érteni. Summa summárum, úgy vélem, ezekben az utolsó években, minden személyes s történeti egymásrautaltság ellenére, József Attila gondolkodástörténeti pozíciója összetettebb s magasabb rendű volt, mint környezetéé, mint szerkesztőtársaié.

24