Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Tverdota György: A József Attila-kutatás dilemmái
Tverdota György A József Attila-kutatás dilemmái Tanulmányok József Attiláról címmel Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán és Menyhért Anna szerkesztésében 2001-ben tanulmánykötet jelent meg az Anonymus kiadó gondozásában az „Újraolvasó" sorozatban. A kötet és az a 2000. április 6-8-án, a Miskolci Egyetemen rendezett konferencia, amelyen az itt közölt szövegek korábbi változata előadásként elhangzott, a József Attila-kutatás történetében tagadhatatlanul jelentős esemény. Ezért, noha én magam is tanulmánnyal szerepelek a kiadványban, s noha nem egy közlemény, mindjárt a bevezető tanulmánnyal kezdve, kritikusan ítéli meg a József Attila-kutatás területén elért eredményeimet, fontosnak tartottam, hogy mérlegre tegyem a szakterületnek az utóbbi évtizedekben felmutatott teljesítményét kritikailag felülbíráló, az új módszerek, szemléletmódok érvényesítése révén döntő módon továbblépni kívánó kezdeményezést. A szembesülésre az MTA Irodalomtudományi Intézetében Mi, József Atti- la-kutatók címmel, A József Attila-kutatás dilemmái alcímmel 2003 júniusában rendezett konferencia adott alkalmat. A rendezvény, mint a címe is mutatja, a József Attila-kutatás jelenlegi helyzetéről kívánt képet nyújtani, s a perspektíváinak felvázolására vállalkozott. Jelen írásom első, a Kulcsár Szabó Ernő bevezető tanulmányával foglalkozó részét a konferencia előadói számára, mintegy előzetes anyagként készítettem el, hogy a vitás pontokról kifejtsem nézeteimet, s ezzel a rendezvény résztvevőit az adott kérdésekről közös gondolkodásra sarkalljam. A bevezető tanulmány azonban nem azonos magával a kötettel. Óhatatlanul torz, egyoldalú képet festenék a miskolci vállalkozásról, ha nem tekinteném át azt, hogy megvalósult-e az egyes írásokban, és ha igen, milyen mértékben és milyen színvonalon a Szétterült ütem hálója című manifesztumban meghirdetett program. így tehát, kerülő úton, eljutottam a recenzió műfajához. A kerülőút megtétele talán nem volt haszontalan. Remélhetőleg hozzásegít ahhoz, hogy ne essek a személyes elfogultságok fogságába, hanem lényeges kérdésekben foglaljak állást. A gyűjtemény a kutatás olyan nyugtalanító belső meghasonlását hozta napvilágra, amelyre e szakterület történetében még nem volt példa. Be kell látnunk, hogy egy adott tárgyon dolgozó kutatók nem alkotnak közösséget. Nem kötelezi őket egymás iránt tapintat, nem szabad kerülniük a vitákat, nem adhatják és nem is függeszthetik föl egymás eredményeivel szemben a kritikai szempontjaikat. Túlzott kíméletre törekvéssel nem vádolhatom magam. A teljesítményem fölött gyakorolt kritikát, a nézeteimet vitató álláspontokat is (mindmáig) jól tűrtem. Mégis úgy gondolom, hogy áldásos hatása van az eredményes kutatómunkára nézve annak, ha az azonos témát vizsgáló szakemberek között megvan a dialóguskészség, az egymás iránti türelem, a kölcsönös megbecsülés. Szabolcsi Miklós liberalizmusa, kissé eklektikus felfogása és ugyanakkor tagadhatatlan tekintélye biztosíték volt arra, hogy a József Attila-kutatást ilyen légkör kényeztesse évtizedeken át. Ennek a nyugodt atmoszférának a felszámolása a miskolci konferencián vette kezdetét, amely különben Szabolcsi Miklós utolsó nyilvános szereplésére adott alkalmat. 3
