Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Virág Zoltán: Az azúr enciklopédiája (Tolnai Ottó írásművészetéről)
Nagy Gáspár Mint tükörben felejtett szavak... s Orosz István Útvesztők című bibliofil verseskönyvéről Vagy húsz esztendeje (egészen pontosan 1985-ben) azt mondottam Orosz István kiállításának megnyitásán, hogy családi jó örökségként az irodalom felől érkezett a szó szerinti képes megjelenítés műfajaihoz. A cselesen és bravúrosan megkettőzött látszatok mögött ott volt irodalmi alapértéknek, afféle biztos horgonynak Zrínyi, Csokonai és legtöbbször a kecskeméti drámaköltő, Katona József képe, akinek hányatott életében nyomtatásban csak egyetlen lírai verse jelent meg Vágy címmel, de abban minő halhatatlan metaforává sűrűsödik a kérdés: „Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?" Másfelől meg Voltaire és Verne Gyula arcmása bontakozik ki előttünk, ha megleljük a helyes szemszöget. Animációs filmjeinél Weöres Sándor és Pilinszky művei voltak az ihletadók. S ha jól tudom, közép- és főiskolás korában szavalóversenyeket nyert például Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Buda Ferenc verseivel. Az említett költők nevei tartalmi és formai értelemben is erős vonzódásról: a vers esszenciális leglényegének titkokat és spirituális tartamokat átfogó értéséről vallanak. Mondhatnánk: életreszóló értékválasztó és -kijelölő döntések voltak. Tehát, kedves felebarátaim, egyáltalán nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Orosz István, a látvány útvesztőinek, labirintusainak jeles s elismert tudós tudója, akadémikusa - most mint egy igazi reneszánsz Mester - versekké szaporította (vagy inkább tömörítette), szigorúan megválogatta az idők folyamán felgyűlt szavainak legméltóbbjait. E kiállítás első lépcsőjeként (mert ő, tudjuk, igencsak szeret talányos lépcsőkön közlekedni!), mondhatnám nemes gesztusaként egy könyvet tett elénk, egy gyönyörű bibliofil verseskönyvet nyitott ránk ama első grádicson a Vincze Papírmerítő Műhely jóvoltából. Milyenek ezek a versek, ez a harminc címmel ellátott vers, kérdezheti az, aki eleddig csak a falakon lévő Orosz István képekről szerette és azonosította be téveszthetetlenül a Mestert? Egyetlen szóval válaszolok: szépek. Azt kell mondjam, hogy az arány és mérték, szimmetria, a formai tisztaság, ha tetszik, a költői mesterség tanulható eminens ismerete és tisztelete, valamint a szerkesztés, címadás együtt adják ennek a kis bibliofil kötetnek a báját, kivételes harmóniáját, s gesztuson túli értékét. Ugyanis Orosz István jónéhány verséről elmondható, hogy valóságos ihletett pillanatban, kegyelmi állapotban tudott reflektálni személyes sorsára, képzőművészeti, tehát szigorúan szakmai: intellektuális és formai kalandjaira, anamorfizáló gyakorlatára. Vagy kedves Mesterei, és azok képeinek plasztikus, ha tetszik nyelvileg és formailag is megcsavart megfelelőjét tudta „lelopni" a képről, tehát: bravúrosan lehozta őket versben a papírra. Elég ha csak példaként említem Az Arnolfini házaspárt, Jan van Eyck festményét, remek acrosztichonos megoldással, vagy a Kettősportrét Piero della Francesca képét az urbinói hercegről és feleségéről, ahogy az itt egy szonettbe zárva nyílik meg igazán előttünk, de így Rubens festménye is, a híres Önarckép Izabella Branttal. Ezért foglalkoztatja (és nem véletlenül!) ifjabb Hans Holbein festményének, A követek-nek rejtett anamorfózisa. A leírás nem mankó a kép értéséhez, nem tisztázás csupán, hanem valami szemünk előtt felrepül a papírosról és verssé épül szavakból. Mert úgy látom, vannak itt ihletetten meglelt szavak, s van azoknak intellektuális és érzelmi röp- pályájuk is. Ugyanis a jó vers mindig fölépít az olvasóban egy nyugtalan madarat, szétliánoz egy tekervényes Útvesztőt, megteremt egy sosemvolt kertet, visszahátrálva az igazi hátországba: a gyermekkor édenébe. És a megrajzolt képek a versben is képesek filmszerűen peregni, szívlüktetésszerű- en csak a kitüntetett jambusok természetes dobolására hagyatkozva. Igen, a kötet centrális helyén van A Kert, melyben „Valahol ott kell lennie / e labirintus köldökében, / rejtelmesen és feketén, / oly feketén, akár az ében, // a mélységes nagyodvú kútnak. / Egy angyal minden éjjel ássa, / hallatszik benn, surrog, sziszeg / csillagok fénye zuhanása." 120
