Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11. szám - Kovács Gábor: Az „inspiráló hatás"
íróknak az ügyben határozó együttese kihagyta. Ez akkor engem nagyon bosszantott, úgy éreztem, a szöveg ezzel jellegtelenebbé vált. Ma kifejezetten örülök, hogy így történt, mert az egész Németh László-i elképzelés, amely 1939-ben, a hitlerizmus árnyékában a magyar- országi zsidó és német asszimilációt vagy félasszimilációt mint egyformán káros és az országot bizonyos értelemben gyarmati sorba vivő jelenségként kezelte, mai szemmel nézve rendkívül abszurd tévút volt (...) Megmondom, hogy a Kisebbségben nekem akkor nagyon tetszett: csak később, fokozatosan távolodtam el tőle; végül 1948-ban az Eltorzult magyar alkat... című cikkben határozottan kifejtettem ennek az egész beállításnak a téves voltát: azt tudniillik, hogy a magyar politikai, gazdasági és szellemi életben fennálló minden számbeli »aránytalanság« végső oka az, hogy a polgárias jellegű és asszimilálódó magyar- országi német és zsidó társadalmakon belül széles rétegek számára is nyitva állott a fel- emelkedés útja, ezzel szemben a »törzsökös« magyar társadalom rendies jellege folytán megmaradt hierarchikusnak, melyben a széles tömegeknek kevés lehetősége és kevés kedve is volt ahhoz, hogy a felső osztályok számára utánpótlást szolgáltassanak, s azt az űrt töltötték ki az asszimiláltak; kénytelenek vagyunk tehát ezt a torzulást is annak az úri világnak a számlájára írni, mely oly hevesen tudott szónokolni az asszimiláltak térfoglalása ellen." 113 A Kisebbségben kiegyezés-képe A Kisebbségben szövegének legfeltűnőbb sajátossága az, hogy ebben irodalomtörténeti eszmefuttatások párhuzamosan futnak társadalomtörténeti-politikai gondolatmenetekkel. Ezek jó része már ismerős Németh László korábbi írásaiból; itt valamennyit két főtétel bizonyítása végett gondolja végig a szerző. Az egyik a belső gyarmatosítás tétele, a másik az 1867-es kiegyezés ősbűnként való bemutatása. Értelmezése szerint ez utóbbi aktus ugyanis robbanásszerűen fölerősítette a társadalmi és szellemi fordított kiválasztás már korábban elkezdődött folyamatait. A Kisebbségben gondolatmenetén végighúzódó belső gyarmatosítás teóriája kétségkívül nagymértékben támaszkodik Szabó Dezső gondolataira, amelyeket az akkor már egyre inkább elmagányosodó író az 1930-as években több írásban is kifejtett. Ezek: Karácsonyi levél (1934), A magyar irodalom sajátos arca (1934), illetve a legkésőbbi, az 1940-es A bánya mélye felé. Ez utóbbiban Magyarország történelme lényegében véve a magyarság belső gyarmatosításának a történeteként jelenik meg. Az első időktől eltekintve idegen volt az uralkodóházunk, végig idegen volt a papságunk, nagyrészt idegen volt az arisztokráciánk - mondja Szabó Dezső.114 A Kisebbségben-nek 1867-et, a kiegyezést tárgyaló passzusaiban a Három nemzedék bizonyos gondolatmenetei köszönnek vissza. Ilyen mindenekelőtt a kettős társadalom koncepciója, mely összekapcsolódik a kiegyezés után rohamosan deklasszálódó dzsentri bírálatával. A harmincas évek végén Szekfűt oly vehemensen bíráló Németh László, s az e tekintetben az ő nyomdokain haladó Bibó István sok mindent átvett Szekfűtől. A 19. század közepe magyar társadalmának rajzában voltaképpen mindketten őt követték; azonban ebből az állapotrajzból teljesen más következtetéseket vontak le. Ami azonban alapvetően szembeállítja őket Szekfűvel, az a kiegyezés gyökeresen eltérő értékelése. Szekfűnél ez egyértelműen pozitív cselekedet, a magyar reálpolitika nagy pillanata. Ezzel szemben Németh és Bibó - Szabó Dezső álláspontjával összhangban - a kiegyezést a magyarság Trianonhoz és a két világháború közötti beteg szerkezetű társadalomhoz vezető zsákutcája kezdetének látta. Szekfű szerint a hiba nem a kiegyezés volt, hanem az, hogy a liberalizmustól megrontott magyar politikai vezető rétegek nem tudták kihasználni a kiegyezés nyújtotta lehetőségeket, s a magyar karakterre oly jellemző közjogi vitába és pártviszályba 105
