Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról

sportrovatvezetőnk nem ér rá, menj ki a Fradi-MTK meccsre - nem tudom, mennyire hite­les ez a történet Mándy kiment, mármint az apa-Mándy, végignézte a meccset, majd fel­tárcsázta a szerkesztőséget és azt mondta: négy-három! és lecsapta a kagylót. De hogy ki nyert és ki veszített, azt nem mondta. Bár az is lehet, hogy ez Ivánnal esett meg. Hiteles ez a történet? Rába György: Azzal az árnyalással, hogy ez a Phoebus-Gamma mérkőzés volt. Lator László: Ez nagyon fontos, mert köztudomású, hogy Mándy nagyszerűen ismerte a futballt, nemcsak az írói anyagához tartozott hozzá, hanem bármikor felmondta akárme­lyik csapat egész névsorát, sőt a felállását. Ebben, azt hiszem, csak három versenytársa volt, a legnagyobb, meglepő módon, Kálnoky Laci, aki nemcsak fejből tudott mindent, ha­nem terjedelmes és pontos kimutatásokat is vezetett. Ottlik a másik, de Ottlikot az atlétika érdekelte, ő azt tudta fejből, hogy az 1936-os berlini Olimpián Hans Wölke mennyit dobott súllyal, hány centivel nyerte Owent a távolugrást, és így tovább. A harmadik pedig Kor­mos volt, természetesen, aki szintén nagyszerűen ismerte a futballtörténelem részleteit. Domokos Mátyás: Igen, de Iván, akiből sportújságíró lett, saját bevallása szerint rossz sportújságíró volt, mert ha vidékre ment tudósítani, mindig utolsónak ért a postára, s ad­digra a többiek már lefoglalták a telefonvonalakat, és lekéste a lapzárlatot, amit aztán a szerkesztőségben is megelégeltek és útilaput kötöttek a talpára. Egyébként egyszer elme­sélte Iván, valamikor a hetvenes években, élete egyik legnagyobb sikerét és elismerését az­zal aratta, hogy Szombathelyen, író-olvasó találkozón, amikor a város helyi urai egy baráti beszélgetés során elkezdték faggatni, mi a viszonya a sporthoz, érdekli-e egyáltalán az író urat? Akkor Iván válasz helyett elkezdte mondani a régi Savária összeállítását, és megdi- csőült. O lett a legnagyobb magyar író abban a fél órában, amíg ez a találkozó zajlott. Karosai Kulcsár István: Iván nagyon sokat mesélt erről az időszakról, és nagyon bántotta, hogy nem tudta megírni. Pedig olyan sztorik voltak itt! Azt hiszem, Béldynek hívták, vala­mi vezértábornagy vagy mi volt, akiről írnia kellett. Iván leadta a cikket, azt írta, hogy a mérkőzésen megjelent Béldy százados. Mire behívta a főszerkesztő, azt mondja: kis kolle­ga, ön gazember vagy hülye? Káló Flórián: Ahogy ballagtam erre a beszélgetésre jövet, lefelé a Gellérthegyről, elkezd­tem gondolkozni azon, hogy mi az, amit a legjobban szerettem a Mándyval való együttlé- teinkben? És rájöttem, nagyon büszke is vagyok magamra: a nagy, közös nevetések. Mi Ivánnal valahogy egy hullámhosszon voltunk agyilag, ebben a nevetés-ügyben, hatalma­sakat tudtunk röhögni, akkor ő sem volt csendes. Negyvenéves elmúlt, amikor mi talál­koztunk. Az én első feleségem, Dómján Edit, fölkerült a Petőfi Színházba Budapestre, 1961-ben. Az egyik első bemutatója annak az akkor alakult Petőfi Színháznak - ami egy musical színház volt - Mándy Iván Mélyvize volt. És ott, a páholyban, egy főpróbán muta­tott be Szinetár minket egymásnak Mándy Ivánnal. Miután Mándyban rengeteg fanyar irónia és önirónia volt - az öniróniát muszáj nagyon hangsúlyozni, később, öregkorban kopik az ember öniróniája, mert annyi baja van önmagával, a világgal -, ami bennem is ta­lán valamelyest munkált mindig, ez bennünk nagyon találkozott, az első pillanattól fogva. Már ott, a páholyban, hatalmasakat röhögtünk. És ez megmaradt, gyakorlatilag három és fél évtizeden keresztül. Rába György: Hallottuk azt, hogy Mándy Iván szelíd volt, kedves volt, hallottuk azt, hogy iróniája volt, ami nem egészen olyan természetű magatartásra és alkatra vall, mint a szelídség. Hadd tegyek hozzá én is egy olyan vonást, ami megint csak másik oldalát mu­tatja meg, mert nagyon is összetett személyiség volt. 1948-ban a kulturális kormányzat szervezett egy nagy, országos találkozót, kongresszust a fiatal íróknak, mégpedig Sárospatakon. Utaztunk oda, gyönyörű szép tájon, Sárospatak vidéke gyönyörű, ez volt a legszebb és a legzavartalanabb élményem ebből, megérkez­tünk, fejedelmi vendéglátás volt, asztalnyi tálakon hozták az ételt. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom