Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi
át minden reggeli imája volt az ő „Asszonyok nélkül" című verse. És bizonyságul szavalni kezdte: „Az asszonyok!... Könnyekbe fúl szemünk, /Ó vakok mi, kik nem ismertük őket! /Kik embereknek gondoltuk a nőket! /Most tudjuk csak, hogy mik voltak nekünk. /Elvesztve őket - veszve mindenünk..." (Nem lehetett értékérzéke, ha ebbe a szótaghibás szonettbe kapaszkodott, nem inkább mondjuk Ady soraiba.) Csak egy vagy több trauma magyarázhatja, hogy képes volt az élete nagyobbik részét odaadó szerelem nélkül leélni. Ehhez kellett az ő személyisége, kisebbrendűségi érzése, egyre bigottabb szemlélete meg a sorsa is, mely férfikora delén másfél-két évtizedre kapcsolat-, sőt nőnélküliségre kárhoztatta. A hátrányokkal sújtott feltörekvő zsidó ifjú - kudarccal a háta mögött - félhetett a szerelmes ember kiszolgáltatottságától, védtelenségétől. Félt az újabb fiaskótól, és egyre kevésbé merte vállalni a szerelemmel együtt járó kontrollvesztést, végül félelme, majd börtöne miatt nem is vállalhatta. Egyre inkább csak önmagát szerette, a külvilág csak annyira volt érdekes, amennyire visszatükrözte az ő nagyságát. Azt hitte, így sebezhetetlen. Nagy emberként is szeretett „kukkolni", szoknyaügyekkel foglalkozni. Noha több nyelven beszélt, a saját nyelvével nemigen bírt - számára a szónoklás olyan volt, mint a szex (Rorschach-teszt) -, a nőkről is kifecsegte a titkát, nem baráti, bizalmas körben, hanem nyilvánosan is. Az 1945-ös választások előtt felhívta a munkáspárti aktivisták a figyelmét, hogy a háború miatt majdnem másfélszer annyi a nő, mint a férfi. Tehát „az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell fektetni a nőkre! Tréfásan azt szoktam mondani, hogy minden fiatal kommunista vagy szociáldemokrata számára nemcsak hasznos, de kellemes munka is nők megdolgozása. Tréfásan hozzá szoktam tenni, csak azt sajnálom, hogy koromnál fogva ezen a téren nem fejthetek ki megfelelő aktivitást... A férfiakat a kommunisták, szociáldemokraták... mozgósították, de a nőkhöz igazán még nem fértek hozzá... Ha két párt céltudatosan belefekszik ebbe a kérdésbe..." Ő kisfiúsán belefeküdt. Később nagy tapasztalattal kijelentette: „Az apácák elleni legjobb propagandaeszköz az udvarlás." RM jó kapcsolatteremtő képessége ellenére megfosztotta magát a barátság szellemet és érzelmet felszabadító örömétől is. Egyetlen egy társa sem akadt az érettségiig tizennégy tagúvá fogyatkozó osztályban, aki barátjának mondaná, vagy akit barátjaként említenének. Hatalmának csúcsán sem került elő egyetlen egy „barátja" sem - érzelmeivel soha senki sem tudta volna őt megfogni, zsarolni. RM egy elvtársát (Alpári Gyulát) nevezi legjobb barátjának, ám ez a munkakapcsolat is csak néhány évet élt meg. A szigorú mozgalom csupán célirányos nexust - szolidaritást, összetartást - hirdet, barátságot nem. A bolsevizmus históriája inkább a barátságok megtagadásának, mint megőrzésének a története. Noha a zsidó közösségeket általában erős összetartás jellemzi, a kommuxaista mozgalom eltorzította ezt az erényt. Ebben sem maradtak zsidók. Mindent feladtak az ügyért. RM például nem emelt szót a gulágra hurcolt, bolgár sógora érdekében. A bolsevikoknak csak akkor számított a család - hogy ki kinek a fia-borja, barátja -, ha elvtársai bíróság elé állították. Mert akkor a rokonoknak, barátoknak 103
