Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Filip Tamás: Pasztell; Üzenet; Re: (versek)
Filip Tamás Pasztell Ókori lányok labdáznak a kertben, s ahogy szaladnak, fürge fényalakok, velük szalad, és hibátlan testüket simogatja a képzelet. Aztán egy kéz lassan elhúzza az árnyak esti függönyét, s a küzdőtér elcsendesül. Enni kapnak az élők és a holtak. A sötétség megágyaz mindenkinek, és a kert reggelre olyan üres, hogy megfájdul tőle a szemem. Üzenet Kagylóhéjakkal, csigaházakkal üzen a tenger, de a fülünkhöz tartott zúgás olyan egyenletes és olyan tagolatlan, mintha a mindenség zaja volna, amit a tudósok is hiába próbálnak megfejteni egyre fortélyosabb műszereikkel. Olykor hallani véljük, hogy fuldokló szavak, a múlt idő-buborékai buknak föl a zúgás egyhangú felszínére, ahol szétpattannak, mielőtt megérthettük volna, hogy mit akart velük üzenni a tenger. 90
