Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Lackfi János: Kosztolányi álma

Már nem vakít ragyogva többet a sápadt Alt-Wien porcelán, parókás, parfümös időknek parfümjét leheli reám.

Nehéz, tömjénes, cukros illat, a lelkemigfáj, szívemig hat s a múltat visszaálmodom, hogy ez aranyló óra mellett az apám játszott egykoron, apám nevetgélt egykoron.

Ha künn az alkony álmokat hív, cseng-bong a titkos, méla hang és babonásan átmorajlik a dallamos üvegharang.

A zúgó ércgyűrűn fölébred valami szunnyadó kisértet s szellem-szaván dalol-dalol, minthogyha egy halk, bánatos hang beszélne a sírok alól, felelne a sírok alól.

A régi óra egyre jár csak, mint egy tipegő nénike, köröttem árnyak, éji árnyak, szemem könny és köd lepi be, mert félve sejtem, érzem-érzem, hogy elsápadnak majd egy éjjel az apró arany-angyalok s ez óra veri el az éjfélt, ha majd egy éjjel meghalok, ha egyszer én is meghalok.

Kosztolányi nyúlt már korábban az óra (egyébként a kor irodalmában közkedvelten szimbolikus) motívumához, egy korai, meglehetősen minimalista szövegben tudatja a vér- fagyasztó tényt, hogy egy bizonyos óra egyszer csak megállt, „Vár a kerék. S a rozzant szerkezetből, / a poshadó tétlenség börtönéből, / az öröklét nyugodt fuvalma megcsap. / Az óra áll, mindig hat óra van"7. A vers nem fejti ki, mi okból szünetel az idő, miért néma a szoba, ennyit s nem többet tudhatunk meg: az idő szalad, az óra áll. Talán már itt arra a régi szokásra asszociálhatunk, melynek értelmében, ha haláleset következik be a házban, megállítják az óraszerkezetet. Ha rejtőzik is valamiféle személyes élmény a puszta borzongás mögött, amelyet az óra elnémulása, a kimérhető, megfogható, idelenti céljaink szolgálatába állított idő elszabadulása jelent, erről itt nem tudunk meg semmit. A szubjektum terébe ez az idővesztés csak sejtésképpen szűrődik át, nem mozgósít emlékeket, nem jelent be sorsjóslatot.

Az „Ódon, ónémet, cifra óra"8 szövege olvastán viszont fulladásig telített térbe kerülünk. Mintha minden érzékünk vattával tömődne el, mintha a tárgytól elválasztó távolság is csak arra lenne jó, hogy helyet biztosítson a tömény érzékelések kibomlásához, besűrű- södéséhez. Ha a szobának nem lenne mélysége, megfelelő spácium híján ez a töménység nem érhetné el végső töménységét, ha viszont túlságosan tágas teremben gondolkod86