Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága

múlt században Magyarországon. Én nagyon szeretem." Itt nem áll meg az író, hanem részletezi az ősz szépségeit, mellékneveket és főneveket halmozva, az állítmányt hátradobva, álomba hajolva. („A köde, a csendje, a szomorúsága, a lemondó unalma, békésen elterülő alkonyata, és mesemondásosan hosszú éjszakája az enyém volt, az álomtalané, aki a leghosszabb regényeket olvasgattam vagy álmodtam ez évszakban." N. N.) Ha közeleg az ősz, az „okos tücsköt" idézi, mert „fedél után" kell nézni. „Az őszi éjszaka félelmei elmaradoztak mellőlem, mint a por hull le a kocsikerékről. A hervadt fák között a tájról régen elszállott madarak hangjai játszottak bújósdit." (N. N.) Az útitárs című regényében Krúdy „holdfényes utazásról" ír, a „fák megannyi szoknyás kísértetek", az eső „mint a bánat" hull, az éjszakából „könnyek" hullnak, és fázósan gondol szeretteire, és még a halál is megjelenik ebben a hangulatban. („... és csak az útitárs szomorú szavai hangzanak fejem körül, mintha a halál a bibliát olvasná." Az útitárs). Sokszor személyessé válik, családjára gondol („ahol anyám és atyám laktak, mint választékos uraságok ebben a szegényes világban.." N. N.), megszemélyesíti a környező tárgyakat, természeti jelenségeket stb. Krúdynál „fázós" az almafa, a kalap „szemrehányós", a vadászkalap „csodálkozik", a napsugár „hetykélkedik", a szék „köszvényes", az ablak „barátságos", az ajtó „beteges".

Krúdy korában az impresszionizmus a festészetben és a költészetben is szinte felfedezi a különböző érzékieteket: a színeket, a hangokat, a szagokat, az illatokat stb. Krúdy is, Tóth Árpád is: szereti a jelzőket, olykor ismétli őket, szokatlan szóösszetételbe illeszti, meglepő hatásokat vesz észre. „Kékes fény", „piros szoknya", „sötétvörös cserép", „barackszínű fej", „fehér selyem", „aranyfácán csillogású napok", „kék téli este", „piros abrosz", „kék asztalkendő", „aranysárga paloták", „zöld-zsalugáteres ház", „fehér haj", „kékes pára", stb. A Régi és új emberek című Krúdy-írásból egy részletet idéz Szabó Zoltán Kis magyar stílustörténetében (Bp., 1982): „A bokrok piros bogyói mint vércseppek ragyognak a domboldal sárga mellényén... (a szem csillogása olyan)... Mint mikor az őszi napfény utoljára önti el vakító aranyával a tájat, a sárga fényű jegenyékre körmöci aranyakat varázsol, a távoli mezőkre a tavasz lila színű ködét csalja." Az író először valóban a festői színeket veszi észre a tájat figyelve: „piros" bogyó, „sárga" mellény (domboldal), „arany", „lila" köd. De azonnal hozzá kell még tennünk e rövid prózarészlet egyéb színeit: a „vércsepp pirosát, a napfény csillogását, a ködös árnyalatot. Közben szinte alig vesszük észre a „vakító" aranyfényt, a piros bogyók „ragyogását", a közel és a távol különbségéből adódó színárnyalatokat, a nézőpont megváltoztatását. S a „varázslatot", a körmöci aranyok színével.

Az érzetkultusz - az impresszionizmus egyik sajátossága: az emlékképeket idézi, hangulatot sugározva, az érzéki benyomásokat (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) figyelve, ábrázolva. „Sötét hangról'T'r Krúdy, szinesztéziával élve, mint egy költő (pl. Ady: a napsugarak zúgásáról vallott, a különböző érzékterületek határát összemosva, pl. a színt és a hangot.) Krúdy talán legtöbbször a szagokról, illatokról ír, hiszen a fogadók legjobb főztjeit „Szindbáddal kóstolgatta." (A magyar filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotásában, Huszárik Zoltán Szindbádjában Latinovits Zoltán ízlelte a velőscsontot.) Az író a pörköltszagról, a ser szagáról, a fogadók szagáról, a gyerekkori ételek illatáról, a sült alma szagáról, a finom dohány illatáról, az orgona illatáról stb. írt. Egyhelyütt így halmozza a szagokat: „Nyergesújfalusi: állomás-szag, ló-istálló szaga, medveillat, füstös vándorcigányos szagok, faggyú-gyertya szag, oltárkép-szag (Az élet álom).

„Az emlékek szakácskönyvét" is Krúdy Gyula írta 1921 nyarán, amikor a cinke megszólalt a kertben, az őszre, az elmúlásra figyelmeztette, de azt nem felejtette el, hogy „az otthonülő ember szeret jól táplálkozni, kedve van betekingetni a konyhára, hogy emígy is előmozdítsa étvágyát. " írt a vadpecsenyéről, a ráklevesről, a déli sörről, a szegény ember malacáról, a fűszerekről, a jó étvágy titkairól, a farsangról 1933-ban (Gasztronómia alcímmel), a mellékutcai vendéglőről, az étlapról általában, a paprikás csirke sikeréről stb. És a kötet végén

62