Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok
Csak hosszú hétvégéken vagy nyáron van erre alkalom. Olvasni nagyon szeretek továbbra is. Csak már nem elégszem meg azzal, ami nem olyan értékű, mint amilyenek korábban nagyon mély benyomásokat tettek rám. Sok minden hiányzik az üzletekből. Illetve nincs információ. Úgy lehet, amire szükségem volna, ugyanúgy nem veszem meg, mint az én könyvemet se nem veszik meg. Ami rajta van a könyvborítón, kevés az eligazodáshoz. Ha már újságcikket olvashatok róla, nagy dolog.- Festeni tanult valahol?- Nem. Szeretek festeni. Ennyi. Sok olyan képet festettem, amelyek arcokat, alakokat ábrázolnak, a környezetem hatására kezdtem nonfiguratív képeket készíteni. Kevésbé zavarja őket a látványuk.- Kiállítás...?- Próbáltunk így barátilag szervezni. A kiállítótermekben ismeretlenül nem fogadnak senkit. Volt egy konkrét akció, ami meghiúsult.- A családja?- Látják, tudomásul veszik. Megtűrik, amit csinálok.- Mit tenne, ha valaki, egy szaktekintély fölfedezné? Bátorítaná?- Megtenném az első lépéseket, hogy elmozduljak más irányba. Amiből eddig éltem, már eleget műveltem. Ha volna valaki, aki biztatna, hogy ne csak kedvtelésből írjak, kipróbálnám. Ugyanakkor ezt pár évvel ezelőtt még gondolni sem mertem volna. Az, hogy megjelentettem az írásaimat könyvben, semmiféle kockázatot nem jelent. Ha van valami visszhangja, jó, ha nincs, az sem baj. Azt látom azért, hogy itt nincsen különösebb alternatíva. Ahol a médiaszereplőkön és a néhány nagy néven kívül nem létezik senki, teljesen mindegy, megismernek-e vagy sem.- Irodalmi elismerésre nem vágyik?- Biztos jólesne. Azt nem szívesen vállalnám, hogy éveken át járjam a szerkesztőségeket, hátha egyszer nem utasítsanak el. Erre nekem nincs szükségem. A pénzvilágban azt tapasztalom, amiért nem küzdünk meg keményen, az nincs. Hát én ezért nem akarok megküzdeni. Nincs bennem erre elhivatottság. Szívesen próbálkozom viszont, amíg engem szórakoztat.- Milyen volt az a fiatalkori vagy gyermekkori környezet, amely nem adott választ a kérdéseire?- A nagyszüleiül földművesek voltak mind a két ágon. Egy kis faluban éltem jó darabig. Ott abszolút nem volt létjogosultsága a kultúrának semmilyen formában. Elég behatárolt dolgokkal foglalkoztunk. Az egy nagyon jó élményanyag volt, amelyet falun szereztem, meg hát én nagyon jól éreztem magam. Amikor viszont tizenéves korában az ember elkezd különböző kérdéseket feltenni, akkor nincs kinek feltenni ezeket a kérdéseket. Magában próbálkozik. Az iskola megint csak nem volt ebben partner. A tanároknak nem az volt a dolguk, hogy az emberekkel ilyen formában foglalkozzanak. Tehát maradtak a könyvek. Gyakorlatilag a környezetem nem is értette, nem érzékelte, hogy én mit csinálok. Hogy miért ülök nyáron hónapokig a szobában. Olvasok meg firkálgatok valamit a papírra. De én nem is akartam, hogy érdeklődjenek a dolgaim iránt. Ebben a szakaszban az ember már túl van azon, hogy próbálkozzon a szüleivel.- A szülők is földművelők voltak?- Nem. Ok már nem. Később beköltöztünk a városba. De ez nem változtat a viszonyokon. Az újabb generáció, amelyet már más foglalkoztat, mint őket, nem kaphatja meg tőlük azokat az információkat, amelyekre szüksége volna.- Testvére van?- O egészen másként élte meg ezt. O nem ennyire befelé forduló. Őbenne nem fogalmazódtak meg ilyen hangsúllyal ezek a kérdések.- A főiskolát hol végezte? 126
