Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok
verseinek hatását, veszítenek-e szépségükből, ha tudjuk Áprily Lajosról, hogy tanár, sőt jó darabig iskolaigazgató volt? A sor tetszőleges nevekkel folytatható. Ha pedig az amatőr munka nem üti meg azt a mércét, amely alapján irodalomnak nevezhetnénk, miért kell írónak-költőnek tartanunk a szerzőt? Vagy éppen ellenkezőleg, ha nagyon is megüti azt a mértéket, amely alapján mégis csak irodalom, amit művel, mi szükség megkülönböztetnünk írót az amatőrtől, amatőrt az írótól? Azaz megkerülhetetlen annak eldöntése: író-e az amatőr. Lehet-e költő az amatőr? Vagy másképpen: nem fából vaskarika az amatőr irodalom kifejezés? Sokkal inkább a valóság elfedésére szolgál, mint felismertetésére. Félrevezet, ahelyett, hogy megvilágosítana. Menlevelet ad a nem valódinak. A giccsnek. A fércműnek. A hamisnak. A tehetségtelenség szülte álirodalomnak. A tehetség nem egyszerűen képességek meglétét jelenti, tanítja már Németh László is. „A tehetségben van valami a képességen túl, ami csak az időben mutatkozik meg, ezért fonnyad el annyi csodagyerek, és ezért botlanak jóslataikban a kritikusok. A tehetség képesség a kifejezésre, de azontúl képesség a növekedésre, a szerepteremtésre, a szerep ki- szélesítésére. A tehetség közelebb áll az erkölcsi erőhöz, mint az ügyességhez."24 A tehetség eszerint maradhat kiforratlan, lehet félbemaradt. Félbemaradt, de nem féltehetség. Lehet kezdő. Lehet félúton megrekedt. Lehet elvetélt és céljavesztett. Elherdált tehetség. Elnyomott és lefokozott. Háttérbe szorított. És természetesen kibontakozó. Kiteljesedett. Lehet ígéretes. Tehetség tehát, és nem amatőr. Nem féltehetség. Mindebből egyenesen következik, hogy az amatőr az irodalomban nem más, mint a tehetség hiányának eufemisztikus kifejezése. Gondolja, gondolhatja az ítész. A céhen belüliek társasága. Akinek van érzéke - mert valamilyen csoda folytán sértetlen maradt még - a jó és a rossz megkülönböztetésére. Nem így vélekedik azonban erről, aki látszólag méltósággal viseli ezt a minősítést. Méltósága pedig azért látszólagos, mert lelke mélyén telve van méltatlankodással, sorsa miatti elégedetlenséggel. Olykor maga előtt is titkolja, hogy féltékenyen figyeli a befutókat. Olykor felszikrázik benne a düh. A kiszorítottság, a félresö- pörtség haragja. Külvilághoz való viszonyában rendszerint az indulat vezérli. El nem ismertségében ellenségesnek látja környezetét. (A deviáns személyiséget kutató pszichiátria az efféle reakciót nevezi disszonancia redukciónak, amely megvédi az egyént az önpusztítástól.)25 A világ elvetemült és bűnös. Eluralkodott benne az érzéketlenség és az emberi gonoszság - mondja, sírja úton-útfélen. És módfelett hajlamos arra, hogy politikai elnyomásként, diszkriminációként értelmezze, ha nem kapja meg a remélt támogatást. Felfortyaná- sát még közzé is teszi: összefüggést vél felfedezni ama rossz emlékű évtizedek három T-s kultúrpolitikája és a legutóbbi önkormányzati döntés között. Pedig csak annyi történhetett, hogy az előző néhány esztendőtől eltérően szakértők meghallgatásával osztja szét támogatását a bizottság. Nem gondolhat mást, aki ismeri a mérges írás szerzőjének szellemi teljesítményét. Aki egyszer is kézbe vette az általa szerkesztett lapot, s rendelkezik némi egészséges nyelvérzékkel. (Maga még képes az alany-állítmány összeegyeztetésére!) Az amatőr és a marketing Az amatőr elnevezést önként vállaló szerző lépten-nyomon elárulja magát, hiszen minden törekvése az amatőrségből való kilépés irányába mutat. X-ben már nevet is változtatott a társaságuk, ma már nem szerepel kiadványaikon egyesületük elnevezésében az amatőr szó. így ma már ők számítanak X-ben íróknak-költőknek. Hogy az amatőr csupán a maga kedvére alkot, minden érdek nélkül, az csupán az öntudat énmentő kísérlete. Minden vágya - ha tagadja is - a siker. A publikum tetszésének megszerzése. Az íróasztalfióknak szánt versszerű képződmények s más műfajt kereső próbálkozások - amint alkalom adódik - követelik maguknak a nyomtatott formát, a megjelelő#
