Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11. szám - Kovács Sándor Iván: „Szegény Zrínyi, ha ehetett volna abból a vaddisznóból is..." (Illyés-emlékek, levelek, dokumentumok)
(A viszonzásul küldött vers: a Futó szobor, Kortárs, 1982/2. A „lányok": Király Erzsébet, a sajtó alá rendező és Baranczó Katalin, a Kortárs akkori titkárnője.) * 1971 és 1982 között tizenkét évet töltöttem a Kortársnál. Azzal a feltétellel vállaltam, hogy az ELTE-n tovább taníthatom a régi magyar irodalmat, és hogy a szolgálat leteltével egész állásban térhetek vissza az egyetemre. Amikor tíz év után mégis mindenfélével kí- nálgattak, maradtam ambícióm mellett: még 1982-ben elkészült A lírikus Zrínyi, aztán elindult a Zrínyi-Dolgozatok és a Zrínyi-Könyvtár sorozat; visszataláltam erősebb passzióimhoz. A „filoszos lapvezetés"-t nem egyszer szememre hányták, s joggal, mert ami a népi-urbánus konfrontációban mindkét iránynak odakínálható volt, azt az irodalmi hagyományban véltem megtalálni. Lásd a Janus Pannonius-búcsúvers újrafordíttató vállalkozását (1972/2.), a Szenczi Molnár-számot (1974/8.) vagy éppen a nagy Illyés-óda, A Reformáció genfi emlékműve előtt körüljárását (1975/9.), Sütő András Servet-drámájával együtt. Amikor a Három veréb-antológiához hozzáfogó Weöres Sándor engem fogadott filosz-famulusává, kikerekedtek a dolgok. A nemzeti irodalmi múlt visszavétele - a nemzetiségi magyar írók érdemeseivel együtt - szomjúságot oltott. „Mint a szép híves patakra" a szarvas, úgy jártak az olvasók, érdeklődők, mindenekelőtt Szenczi Molnár-számunk után. (Annyi visszhangot - lásd pl. Bán Imre és Benda Kálmán véleményét - talán egyetlen Kortárs-füze- tünk sem keltett, mint ez; ki kellene adni egyszer a szerkesztőségbe érkezett olvasói véleményeket.) De szóba hozhatnám megelőző Apáczai Csere János-számunkat is (1975/7.) Szabó Magda, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Páskándi írásaival. Ezek a vállalkozások nem a szaktudósokat, hanem az írótársadalmat mozgósították, nem adatokat, hanem élményeket takarítottak be; a hagyomány kurrens-hivatalos felfogásával szemben a Vélekedés szabadságát, a szuverén élmény hitelét, hogy fennköltebb legyek: a magyar nemzetet egybetartó tudati erőt szabadították fel. És megárult egy gyékényen a hagyomány dolgában Somlyó György és Benjámin László, Nagy László és Kerényi Grácia, Sütő András és Tandori Dezső, Szabó Magda és Kányádi Sándor, Szemlér Ferenc és Féja Géza. Illyésnek afféle volt a felfogása hagyományról és vallásokról, mint Zrínyinek, aki „szép hi- erarchiá"-nak látta a vallást, és még a törökét is tolerálta. Illyés racionálisan, kultúraként szemlélte felekezeteinket s katolikus-protestáns racionalizmusát (anyja révén protestánsszimpátiákkal) az én szememben Reformáció-ódája manifesztálta, mutatis mutandis, Berzsenyi, Vörösmarty magasában. Bihar Isten háta mögötti falujában, Esztáron születtem, személyes ügyem, hitvalló becsvágyam volt fényt vetni a Reformáció-versre, s dokumentumai mellé (1975/9.) odaloptam (egy fénykép és néhány illusztráció erejéig) bihari-hajdúsági felmenőinek protestáns tradícióit is a kismarjai református templommal (annak padozata alatt nyugosznak Bocskay István szülei) és Bocskay fejedelem szobrával a marjai ártézikút és a nagy hársfa mellett, ahová naponta friss vízért jártunk, amikor az Esztárhoz oly közeli testvéreimmel Kismarjában, anyai nagyszüleinknél töltöttük nyarainkat. Illyés a kulcsfigura volt ebben a hagyomány körüli mozgásban. Egy összeállításhoz már adta a Dózsa György beszéde a ceglédi piacon ceruzacsonkkal leírt kéziratát (1972/6.), s aztán maga is „célpont" lett három jubileuma alkalmából: hetvenévesen (1972/11 ), hetvenöt évesen (1977/11.), nyolcvanévesen (1982/11.). Másokkal együtt Déry, Sütő, Duba, Páskándi, Vas, Rába, Szabó Magda, Orbán Ottó laudálta, s Déryről tüneményes tanulmányt írt ő is (1974/10.). Egy Déry-Illyés-Vas-Sütő négyes húzóereje 1974-ben nem csekély; „a Kortárs mégiscsak Kortárs volt, a legnagyobb kortársak otthona" (Győri László). A legnagyobb tekintéllyel Illyés bírt közülük; ki merhette, ki akarta megingatni trónján? Mint szoborra, mint nagy tanúra néztem fel rá én is. Derkovits József Attilával együtt festette meg; Babits mellett állhatott a mester könyvtárszobájában azon a híres fotón. Aki 78
