Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
nyát vagy tárgyát, rátapint fonákságainak lényegére, de sohasem közönséges, bárgyú, erőltetett, ami csökkenti hitelét. Ebben a műfajban leginkább Karinthyt szeretem, aki a humorban nem ismer tréfát. Bálint Péter hűség I. Nagyon óvatosan lehet csak körüljárni e fogalmat, mert a legkevesebb, ami mondható róla, hogy relatív, s persze koronként másként is ítélték meg. Ha mondjuk, azt kezdem el magyarázni, hogy a hős Achilles hűséges barátja halálát és nem elrabolt ágyasát megtorolni ment vissza a csatamezőre, egyesek azzal vádolnának, hogy a „melegek" malmára hajtom a vizet. Ha tanítványaimnak az emlékezetébe akarom vésni a hűséget, s a bibliai Péter alakját idézem föl, rettegni kezdek a kakas kukorékolásától. S akkor sem könnyíteni meg a dolgomat, ha a mindenkori vazallusok hűségesküjét említem példa gyanánt, mert miként is magyarázhatom meg, hogy e hálátlanok sosem restek hátba támadni védelmezőjüket, s emiatt hol lázadónak, hol pedig forradalmárnak nevezik őket. S végezetül a legbonyolultabb, a házassági hűség kérdése. Csakugyan erénynek számít-e barátom hűsége nejéhez, ha tudván tudja, hogy évek óta szeretőm; avagy az én kitartásom hitvese mellett nem nagyobb áldozat-e, hisz én végzem el helyette a férfimunka dandárját, és én hallgatom végig mindazt, amit e maflának szándékozna elmondani kedvesem? Bálint Péter hűség II. Aki hűséges, okos. Vasadi Péter I identitás I. Azok foglalkoznak mások identitásával, akiknek részben vagy egészen megbomlott vagy hiányzik a sajátjuk. Balia D. Károly identitás II. Azt mondják, hogy van, sőt erősíteni, hovatovább újraépíteni szükséges. Szerintem, ha nem is hiányzik, de legalábbis hiányos a mai meghatározottsága és valódi tartalma, (lásd még: pédául európai, magyar, kárpát-medencei, pannon, alföldi, jász-nagykun, kiskun, kecskeméti, vacsi-közi, hetényi, családi, kisgazda, polgári, szociáldemokrata, kulturális, stb. identitás) Csatári Bálint idézet A határt számomra legalábbis régóta az ~ek jelentik. Életünket jelölt és csalafinta módon jelöletlen idézetek és parafrázisok hálózzák be. S hol vannak ama régi pártgyűlések, ahol az ülést vezető elvtárs rámennydöröghetett a hősre, aki épp azon töprengett, hogy, hogy is van ama vers, hogy most lopja életét, Kanizsa, Rozgonyi? Hogy nosza gyakoroljon önkritikát, miért is tévelyedett el, ha eltévelyedett?! Mindez, természetesen a -»játék szerves része... Bogdán László idézőjel Másoktól kölcsönzött gondolatok, szövegek pontos felidézését jelző írásjel, amelyet - logikusan - a kölcsönzés forrásának megnevezése követ. Példa helyes használatára: „Amit szivedbe rejtesz, / szemednek tárd ki azt... "JÓZSEF ATTILA Kerényi Ferenc idő I. Az emberi tudat az idő tengelye mentén halad. Haladtában béna értetlenséggel szemléli, hogy kevés az idő, hogy nincs elegendő idő. Holott az idő örök és végtelen, 87