Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
a szó szoros értelmében a hiányból (a bizonyosság és a pénz kétségbeesett kereséséből, a létezést leárnyékoló szorongásból) élünk. Bajban is lennénk, ha a kétségek (hiányok) nélküli bizonyosság-tudat uralná lelkünket-szellemünket. Egyedül a dilettánsokat nem szorongatja a hiány. Meg a küldetéstudattal megvert megélhetési prófétákat, nemzetállam(álom)ban gondolkodó váteszeket. Tőlük, az ő kétséget nem ismerő, paranoid magabiztosságuktól sokkal inkább mi, örök bizonytalanok szorongunk. Mivel ma tisztességesen (a túléléshez nélkülözhetetlen kompromisszumoknak eufe- mizált hazugságok és megalkuvások nélkül) élni úgyszólván lehetetlen, marad az írás, mint a valóság (és gyarló magunk) leképezésének eszköze, a feloldozást-megbocsátást nélkülöző gyónáspótlék. Hogy mi hiányzik az életemből? Alighanem a nyugalom, amit, ha ideig-óráig működött, mindig sikerült lerombolnom. Menekülök a megállapodott- ság elöl, közben meg vágyom rá. Feloldhatatlan dilemma. Menekülök, tehát vagyok. Az ember, aki nem Robin Hood, terrorista vagy milliárdokkal dobálódzó bróker, nem éli (élheti) meg teljes intenzivitással az életét, az ebből fakadó, sokszor megfogalmazhatat- lan hiányt transzponálja valami mássá. Valami helyett csinál mást. Például a hiányról okoskodik, ahelyett, hogy egyszerűen idemásolna néhány sort a noteszéből: „Már saját megvívott pitiáner harcaim is bosszantanak Fölpörögni, de már közben beleunni. Roncs vagyok - kívül, belül. Egy moralizáló, izgága roncs, aki nem hisz már saját igazában, vagy ha rá is hangolja magát a hitre, belül tudja, hogy mindez csak színjáték önmagával, a valósággal. Időnkénti megfelelni akarásom kurvára bosszant. Minden dolgom félbemaradt, ha egyáltalában elkezdődött. Kár volt másokat is belerángatni ebbe az ámokfutásba, ami az életem. Hőzöngeni, aztán megfőni saját levemben. Korszerűtlenül, örökös önrevízióban. Az indulat mozgat bennem mindent, magán- és politikai véleményt; a lélekre guanóként(legyen csak madárszar) lerakodott keserűség: a magamnak való megfelelni akarás kudarca. Blabla-blabla. Nincs bennem - nem is volt soha - pozitív fejlődés (még a kocsimat, ha volt, sem akartam soha nagyobbra, jobbra cserélni), bár szerintem a leépülés is egyfajta fejlődés, bizonyíték arra, hogy az ember egy bizonyos ponton megáll, és elindul visszafelé: leépül, vagyis lefelé épül. Ebben nagyon jó vagyok. Rombolni csak pontosan szépen.. Hát nagyjából ez van. Tódor János hiány XI. Ami hiányzik, az itt is van valahol, ami itt van, abból is hiányzik valami. Vasy Géza Hiányaimnak összege A verset kerestem. Vagy a hiányát. Mert árva voltam. Mert nem tudtam mi a vers. Ma sem tudom. Ha tudnám, nem írnék verset. Amikor tudom, nem írok verset. Amiként nem írtam meg 1975 áprilisának egyik riadalmas-drága szerdáját sem. Mert az a nap, az az éjszaka maga volt az ítéletidő, a vers. Az egyetlen, lobogó hóvihar, pusztító erdőtűz, a nagybetűs vers. Amelyből csak egyet kellene megírni. Amelyből csak egyet szabadna megírni Amit meg sem szabad írni, csupáncsak megélni. Azon a tündökletesen keserves szerdán ennek a versnek a rettenetével indultam el. Épp ezt akartam megkérdezni, megtudni: Hogyan születik a Vers?! 68
