Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
ám a magyar irodalomkritika máig az ő megérzésére fajzik: nem annyira Res Publica, mint inkább Rest Publica. Hogyha a Kádárscsina negyvenéves televényében gyökeredző literátor/literátrix történelmi regényt ír, és teszem, az „Athenás-béli", ókori görögségből veszi tárgyát, vagy Theodora és Jusztinianósz Bizáncát idézi fel, szép számmal akad méltatója, és irodalmi visszhangja nem marad el. Ha viszont valaki „emigrációban", Iulianósz Aposztatáról ír regényt (és be is fejezi, nem úgy, mint Kosztolányi, akinek ugyanebbe beletört a bicskája) -, nem segít rajta, hogy kétkötetes változatban van magakelletős, szép honi kiadása is: csak annyi, mintha egy ronda pőcsik- légy nekikoppanna a Nagy Magyar franciaablaknak5 most nem arról akarok szólni, hogy minden nagyon nagy irodalom, akár a francia, akár az angol, akár a spanyol, eleve olyan, mint a hörcsöglelkű Dovre Véne: „elég önmagának"; mert önmagában is roppant paraméterű, kiteljesedett entelekheia. Hanem arról, hogy ezeknek a nagy irodalmaknak a nacionalista/soviniszta érzékenysége minimális, vagy olyanja egyáltalán nincs hogy Lawrence Durrell élete javát külfödön töltötte, és utolsó regényeit Franciaországban, Nimes melletti tuszkulánumában írta - ez a tény az angol olvasótáborban nem kelt ellenérzést, kutya se törődik vele hogy Anthony Burgess (aki félkézzel zeneszerző, de kétkézi író és olyan tehetség, polihisztori ismerettároló és akkora életmű, hogy tíz Márai kitelnék belőle) - Olaszországban élt és írt. „Emigrációja" nem szól ellene, mondhatni nem baszik egy öltést sem hogy Paul Claudel, mint francia külügyér, végiglakta a bolygó nagy diplomáciai állomáshelyeit, és hazájában kevesebbet élt, mint küldöldön (és/de ugyanez mondható el a franciák egyik legnagyobb költőjéről, Saint-John Perse-ről6) - ha tudná is, melyik francia olvasó törődnék vele? senki sem mondja nekik: nem élnek „itthon", nincsenek benn az összképben, nincs keresnivalójuk az „országimázsban", nem tartoznak a francia/angol/spanyol irodalom korpuszához ó - nem mondom, hogy vasseprűvel sepernek bennünket kifele; nem azért, mert rajtunk, mint „emigránsokon", nem fogott Ötvenhat otthoni amnéziája, s ezért ezt nem érdemelnénk; hanem azért, mert mint „emigránsokat" erre sem érdemesítenek ha jól értelmezem a körös- körül rámszegződő megrovó tekinteteket, változatlanul áll és érvényesül a „lenini vasfegyelem" - hogy emigránsnak remekművet írni még álmában sem szabad (megszívlelhette volna dublini dácsájában Kabdebó Tamás, mi- nekelőtte Duna-trilógiájába belefogott) vegyük olybá, hogy a remeklés puszta megkísérlése már maga: Hivatalból Üldözendő Cselekmény? Akik ezt megkísérelték Kanadában, az Egyesült Államokban, elszórtan az európai szórványokban is, és egyikük-másikuk, tán a legtehetségesebbje, az elhullott virágjában, elvitte valami halálos kór - mint Zend Róbertét7 Torontóban, aki ha megél, „egyívású" lehetett volna Kovács András Ferenccel: nyelvi leleményes5 lásd: HGy.: Köpönyeg sors (Juliannósz Ifjúsága) I - II. Életünk Kiadó, Szombathely (hasonmáskiadvány a londoni első kiadás alapján, a magam szedésében). Olvasható/kinyomtatható in toto a világ-hálón; lásd a Digitális Akadémia honlapját - www.irodalmiakademia.hu 6 lásd: Saint-John Perse: Bóják. Vas István kiváló fordításában. Európa Könyvkiadó, Bp. 1969. 7 „Eléletálmosodtam / Haláludni vágyom / Leföldfeketülnék / Befutakaróznám // Nyolcévtizedóra múlva / Reggelanyaméhbol / Újjászülébrednék / Holnapéletemre1' (etc.), az Esthajnal Csillog stanzáiból, Magyar joyce-i Versműhelysorozat. in: Nyugati Magyar költők antológiája 1980. EPMSz, Bern. 58
