Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
a Romeo és Júlia Lőrinc barátjának természetértelmezése, amely az embervilágot is szerénységre, alázatra inti: Mindegyikének más-más célja van, Különböző mind, egy se hasztalan. Kölcsey a könyvek számának végtelenségét állította szembe az emberi évek végességével. Fogjuk föl ezt intelemnek, parainézisnek, és e jegyben értékeljük az emberhez méltó alázatot szabadság Szoros összefüggésben a polgárléttel/tudattal, az igazi polgármagatartással, ennek hiányát nem könnyű körülírni, miképpen nem könnyű meghatározását adni. Kiváltképpen egy olyan periódusban, amely a már nem és a még nem közé esik. Elmúlt a régi rezsim, ám az új (legalábbis az emberi reflexeket, reagálásokat, a kormányzati törekvéseket tekintve) még nem alakította ki tartósnak ígérkező formáját. A régihez való visszatérésre szerencsére semmiféle esély nem kínálkozik, de a megnyugtató kibontakozásnak sem látszanak még a szükséges mértékben és világosságban körvonalai. Ne felejtsük: világtörténeti, világgazdasági körülmények hozták meg a szabadság lehetőségét, de azt se felejtsük (újólag Márai Sándorra hivatkozom), hogy jókora a különbség a szabad és a felszabadított ember között. Nem bizonyos, hogy a felszabadított rabszolga (utalok a Rómában történt valami című regényre) szabad ember, legfeljebb olyan, mint akit felszabadítottak. A kelet-európai, kelet-közép-európai régió a XIX. században tapasztalta a jobbágyfelszabadítás következményeit. Az nemigen vitatható, hogy feltétlenül szükséges volt, már korábban meg kellett volna történnie. Csakhogy önmagában nem hozta meg a jobbágyok, a muzsikok szabadságát. Az 1980-as esztendők fordulatai roppant energiákat mozgattak meg, de nem eredményezhették minden téren a változásokat; a tudati-mentalitásbeli váltás részint hosszabb időt igényel, részint a demokratikus deficit kiegyenlítése nem kevés fáradozással, türelemmel és „neveléssel" jár. A valódi felszabadulás folyamatában azonban elkezdődött a várt szabadság kisajátítása, a saját részére a nagyobb, a másik részére a kisebb szabadság juttatása, eleinte akaratlanul, az idők folyamán bevallatlanul is egyre inkább akarattal. Miként a szabadságtól elszokottak, többen vélték, hogy a mások szabadságával a sajátjuk károsul. S bár messze múlt az az idő, amelyben a fortélyos félelem kölcsönössége irányította a lépéseket, a másik szabadságának a lehetőségekig való megrövidítése egyre finomabb (és egyben egyre durvább) formában nyilvánul meg. Nem a szabadság és szükségszerűség vélt, netán valódi összefüggéseinek elnyűtt téziséhez kell(ene) visszanyúlni; az azonban megfontolandó, jogosult-e bárki arra, hogy meghatározza, paragrafusokba foglalja, kit, kiket mennyi illet meg a szabadságból. Hogy az egyenlőknek kevesebb rész jár, mint az egyenlőbbeknek. Ami nem diktatúra, még nem bizonyosan demokrácia; aki nem a hagyományos szóhasználat szerint rab, még nem bizonyosan teljesen szabad. A polgári szabadságjogok gyakorlása természetes jog, ezek bármilyen korlátozásával sérül a szabadság, még akkor is, ha számos indokot lel az önjelölt „népboldogító" a személyek, a mások szabadság- jogainak csorbítására. Az önismeret az ön-felszabadítással függ össze, a szabadságba belenövéssel, azzal ugyanis, hogy a személyiség nemcsak saját szabadságáért felelős. A szabadság a legtöbb, amit önmagának adhat az emberiség, írom ide szabadon idézve a költő gondolatát. 38
