Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

kább napi olvasmányomat (mely ugyan nem kirekesztőleges) citálom a magam mondandója elé védőpajzsul:

„Érzékenyek vagyunk, mert nem vagyunk eléggé polgárok, nem vagyunk elég öntudatosan és hangsúlyozottan azok. Érzékenyek vagyunk, mert e nagy változásban, mikor a társadalom eddig élesen elválasztott rétegei kezdenek összemosódni a középszinten (bár így történt volna! illetlen közbevetés. F. I.), senki nem találta meg egészen pontosan helyét: mindenki feszeng s tart tőle, hogy a másik társadalmi elégtételben kevesebbet ad vagy többet követel, mint megilleti. Érzékenyek vagyunk, mert állandóan be kell bizonyítani valamit - származást, múltat, rangot, odatartozást -, s tudjuk, hogy kiérett társadalmakban mindezt egyéb nem bizonyítja többé: polgárnak lenni Nyugaton állapot, Magyarországon cím- és rangjelzés, melyet az egyik büszkén visel, mint megemelkedést, a másik kissé lehorgasztott fejjel és dörmögve, mintha az élet finoman lefokozta volna. Érzékenyek vagyunk, mert emlékeink vannak."

Egy jelentéktelennek tetsző technikai probléma: Márai többes szám első személye. Ugyan, ha valaki 1939-ben, Márai Sándor nyugodtan és megfontoltan, öntudattal és szerény-magabiztosan, de kétségtelenül, polgárnak mondhatta magát. Olyannak, amilyennek az ország lakosságát szerette volna látni. Mégsem különült el az alakulásban lévő, máig befejezetlen folyamattól, mivel a folyamat részesének tudta magát, művét, az Egy polgár vallomásait, s ebbe az irányba tartónak érezték kortársai színművét, A kassai polgárokat is.

A magam válogatott hiányjegyzéke (vö. nyelvújítás korszaka) a Márai-passzusra épül, a Márai-életműhöz fordul(t) erősítésért. Ezért (is) kívánkozik az első helyre a

polgár. Az utóbbi években inflációja van. De mert inflációja van, hiányból fakad. Ami túlteng, ami ellaposodik, ami lépten-nyomon használt, meggondolás nélkül kimondott szólássá válik, erőteljesen jelzi, hogy valójában nincs, hiányával figyelmeztet. Minden szó-infláció valamit elleplez, ürességet, kiüresedettséget, gondolattalanságot igyekszik elrejteni. A polgár: létezési mód, élet-„technika", amelyet egyfelől az anyagi biztonság, másfelől az értékszemlélet, a minőség jellemez. Kiegészítésül a másik „nagy" polgárt, Thomas Mannt idézem, aki tetralógiájának amerikai kiadása elé szánta e sorokat: „... mert kereskedő fia vagyok, alapjában véve hiszek a minőségben. Mi volt az, ami az emberi kéz oly sok alkotásának segített túlélni a korokat, ellenállást tanúsítani évszázadokkal szemben, mi vette rá az emberiséget a legvadabb napokban is, hogy megóvja őket a pusztulástól? Nos hát: a minőség." A polgári értéktudat az, aminek meg kellene formálódnia, polgárrá kellene lennünk, polgári demokráciává kellene válnunk, nemcsak szavakban.

műveltség Márai Naplójában nem kevés keserűséggel tette szóvá, visszapillantva a Horthy-rendszer két és fél évtizedére: egy ország 25 éven keresztül árulta el a műveltséget. Ehhez a huszonöthöz számítsunk hozzá még öt évtizedet. És azóta oly megnyugtató a helyzet? A műveltség valóban megkapta volna azt az össztársadalmi, kormányzati, össznépi tiszteletet, amely hozzásegítené a magyar történelmet a kiművelt emberfők köztársaságának megvalósításához? A műveltség: szakmai tudás, de nem szakbarbárság, a „két kultúra" (ha kettő) találkozása, találkoztatása, nem felületes ismeret, nem merő jólértesültség, de nem is íróasztal-fedezékben kigondolt „doktrína", sem nem stratégia, sem nem taktika, hanem részévé lenni a hagyománytörténésnek, a szüntelen törekvés (nem elsősorban az ismeretszerzésre, hanem) az évezredes hagyományok értelmező elsajátítására, a kulturális javak méltó megbecsülésére. A műveltség: nem passzivitás, nem a tanítás elszenvedése, hanem hozzájárulás, nem pusz35