Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

dáridó A ~ folyik tovább. Nincsen szünet, a dokumentumok sokasága sem segít, sőt eleve aláhúzza a bizonytalan motívumokat, részleteket. Ha ez regény, akkor most tévedünk el benne, valahol a kétszázhuszonegyedik oldal tájékán, ahol a hőst, miközben szeretőjéhez lopózik a dűlőúton, rablók támadják meg s az egyiknek a kezében, a holdfényben, gonoszul villan meg az a görbe kés, amelyről egy időben annyit álmodtam.

Eltévedhetünk. A dáridó tart. A zenekar tust húz, és a falnak, a tükröknek nekivágódnak a poharak. „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el!" - kornyikál valaki a füstös sarokból. Az események, ha vannak, de hát ez regény, kell lenniük eseményeknek, egyre inkább elbizonytalaníthatnak. Bogdán László

delete Na, most pedig tornázni fogok egy kicsit, mert akkora hasam lett itt az elmúlt napokban, hogy ilyen „kazánnal" már szégyen pl. a nélkülözésről írni. Stefán, a prózaíró akupunkturista írta ezt legutóbbi eMail-jében. Ráállt az üzenet menüsorára, majd megnyomta a ~ gombot. Leellenőrizte a sörtartalékot a spájzban, majd újabb palackot bontott a hűtőből. Ephemeria Silver

derű Eltűnt a ~. El a lebegtető, a „könnyű." A „testtelen úszás". Az emelkedett. A már-már nem is evilági. Az fogyott és szállt el egyszeriben társadalmi méretekben, amelyiknek óráit számolni érdemes? (Vö.: Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közbeni) S van helyette komor szégyenkezés: milyen vak volt a remény, buta a bizakodás, a bizalom. Maradt a megütközés: hát ezt akartátok. Fanyar mosoly a gyógyír. A merészebbeknek akasztófahumor. Egyfelől. Másfelől buja vigyorgás. Hahotázás. Állatias ujjongás, fülsértőbb, mint a nyerítés. Gúnykacaj hullámzik, a káröröm vonaglása. („Ma a röhögés tömegáru lett, csiricsáré bóvli, egy különös vallás teológiája" - hallhattuk Csoóri Sándor egyik beszédében, amely olvasható is a Hitel 2002/4. számában.) A gyűlölet izomrángásai arcokon, egész testeken. Árad az önteltség. A fennhéjázás. „Lesz még egyszer ünnep a világon"? Vagy csak az ítélkezés, a megbélyegzés, a megfeszíttetés évadja ismétlődik? Újfent és újfent. Dobozi Eszter

dilettáns Kiveszőben lévő fajta. Még száz-százötven éve csapatosan élt Magyarországon, abban az időben kártékonynak gondolták és irtani próbálták. Újabban természetes ellensége jelent meg, a profi, vérprofi. Ennek következtében egyedszáma olyan nagy mértékben megfogyatkozott, hogy míg a huszadik század elején kiadott Révai Nagy Lexikon önálló szócikket közölt róla, a most megjelenő Magyar Nagylexikon meg sem említi. Alapvető természetrajzát Benedek Marcell tanulmányozta, ő Moliére nyomán úgy találta, hogy három tulajdonságáról egyértelműen felismerhető: (1) azt állítja magáról, hogy nagyon gyorsan dolgozott; (2) szigorú bírálatot kér; (3) ha megkapja, azt feleli, pedig másoknak nagyon tetszett. Kosztolányi beható búvárlatai nyomán a mai tudomány kezd másképpen gondolkodni a hasznáról. Már az elnevezése is, amely a latin gyönyörködik igéből származik, igényes és önzetlen szellemre utal. A vele azonos természeti környezetben élő profi szembeötlő tulajdonsága a célratörés, erőinek körültekintő felhasználása és a várható haszon optimalizálása. Ezzel szemben a — elsősorban a maga örömére tevékenykedik, esetleg közelebbi-távolabbi környezetét akarja megörvendeztetni, léte fenntartására azonban munkásságának eredményét nem kívánja fordítani. Pénzre, rangra, elismerésre, hatalomra nem tör. így működése anyagi kárt ritkán okoz. Alkotását egy személy biztosan őszintén csodálja, élvezi és elismeri - ez ő maga. Ennyire egyértelmű siker a profira ritkán vár. Ezért a profi gyakran

26