Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
Egy megkínzatását is elmesélte, nem tudom felidézni, valami vizes lepedőt említett, és egy orvost, aki időnként szívét nézte, hogy él-e még. Akkor úgy gondolták, hogy Bibó ebbe belehal, de „ezt is túlélte". A Forrásban olvasok egy kiadatlan Bibót. Szemezgetem, szálazgatom, és úgy látom, Bibó szemében nem az állam a szent, hanem a társadalom, a „társadalom azon jelenségei, ahol az államnak meg kell állnia". Ahol a társadalom hallatlanul erős, saját belső erőivel dolgozik, és a társadalom kis csoportjai döntőek, és divat, szokás, erkölcs, melyet az uralkodó állam, hódító, uralkodó állam nem tud szabályozni. A divat, a szokás, az erkölcs él, a „parancsra felépített állam hallatlan belső ürességtől kong". Jó, hogy idéztem, látjátok, Bibó nem politikus, nem politológus, inkább „költő". Mondatai nemcsak pontosak, hanem költőien szépek és emelkedettek. Nem tudok írásom végére pontot tenni. Mert megint környül a kérdés, hogy kettő meg kettő az mennyi? Pintér Lajos bizalom I. Az az elképzelés, meggyőződés, hogy valaki velünk és közösségünkkel helyesen és hatékonyan cselekszik. Valamiben való bizonyosságunk, bensőséges viszony valaki iránt. Szinonima: biztosíték, jótállás. Az emberekből hiányzik a ~, ezért sokan nem mennek el szavazni, vagy mások a szavazáskor esetleg áthúzzák az egész kínálatot. Ennek az oka részben az, hogy csak négy évenként kérdezik az embereket, hiánycikk a -> részvételi demokrácia. A ~ hiánya lehetetlenné teszi a -> béke megvalósulását. György Lajos bizalom ii. Akárki vagy, körülölel a tekintetem, ha vagy. Nem bízom a rossz tulajdonságaidban. Bennem is vannak ilyenek. Ezekben sem bízom. Te nem vagy rossz. Ha rossz volnál, nem menekülnél mindenféle hidegből. Azt akarom, hogy jobb légy. Ha jó vagy, elindultál. Ne nálam légy jobb, hanem nálad. Soha ne fejezd be a növekedésedet. Mivel bízom benned, látom, nem is akarod befejezni. Vasadi Péter bizonyosság I. „keresek / bizonyosabbat...", írja versében minden költők legnagyobb Attilája, akit az egyetemesen mostoha sorsa tett a Föltámadott rokonává. Minél bizonyosabbat?, kérdem tőle. Minél? Vagy inkább kinél? Azaz, hogy kit. Kit keresett Attila, aki maga volna a bizonyosság? Erre nem nehéz válaszolni. Csak szégyelljük kimondani. Valamilyen beteges álszeméremből, ami a bűnösök tipikus szemérme. Mintha kissé begyulladtunk volna örökre a nagy Persona Non Grata tiltott határátlépéseitől. Pedig nem igaz, hogy kihúzza alólunk a talajt. Alánk teremtette, miért húzná ki? Nem igaz, hogy a rabszolgájává tesz. Ő a Rabszolga. Nem igaz, hogy elbambult hódolókká alacsonyít le minket. Fölemel. Hogy kiveszi vagy belegyömöszöli szánkba a szavakat, a szavait. Nem igaz, hogy öröme telnék abban: lenyesegesse azokat a szárnyakat, amelyeket O növesztett mindkét lapockánk árkából. Nem igaz, hogy elítél és bebörtönöz minket, mert ha csakugyan O a bizonyosság, akkor O a szabadság is. Mi ítéljük el és börtönözzük be magunkat. Mi nem vagyunk szabadok. Van-e ártatlanabb mondat annál, amelyet az Isten-Fia elsóhajtott?: „Ok nélkül gyűlölnek engem." Végül keresztre került „A semmi ágán ült" Szíve, majd szétáradt Léte a Mindenüttbe, az Igékbe, a Kenyérbe. Nincs számunkra több s másféle bizonyosság. Minden egyéb, mi annak mondja magát, szellemi huncutság s mitikus öklendezés. Ez az Abszolút Bizonytalan a Bizonyosság. Vasadi Péter 16
