Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

Valakik tán csak nem szeretnék, hogy ilyen, hogy ez legyen a magyarság jövője is? Legfennebb dühöngő állapot igazolja az ápolók részéről a szedativumok alkalmazá­sát. Zárt intézetben, nem szabad hazában holmi politikailag szemérmes aggszűz ideo­lógiák. Nos, ha valaha értéknek, kedvenc jelzőjükkel: „haladónak" tudták be, fogad­ták el más népek lassú és eredményes harcát az önrendelkező egyesülésért, hát most a sarokba szorított magyarság múltőrző, nyelvét okkal féltő kulturális újraegyesülése indult be. Ez éppen olyan pozitívumként kezelendő, legalább a meghagyott magyar ország jövő-koncepciójában. A majdani majlandi harminckettőt senki se az abonyi kettőért cserébe ígéri és ajánlja fel, nemde? Lászlóffy Aladár B bajvívás Az a fajta nemes párviadal, küzdelem, melyet két, saját igazáról és becsületes szándékáról meggyőződött fél vív meg (ma már többnyire csak) szóasszójában, a má­sik megsemmisítésének szándéka nélkül; vagyis a lovagiasság szabályai szerint akar­ják érvényre juttatni szellemi kiválóságukat, briliáns agytornamutatványukat, és az ítélkezést a nem is mindig elfogulatlan olvasóközönség belátására, lelkiismeretére bíz­zák. Egymás szapulása, sárral dobálása, s egyéb másfajta nemtelen hátba támadása ebben a megmérettetésben kizárt, úgyhogy a szellemi könnyűlovasság képviselői ne is kísérletezzenek; ha mégis ragaszkodnak hozzá, ajánlatos a napilapok hasábjain ten­ni, az elhülyített tömegember vevő az efféle mocskolódásra. Bálint Péter barátság Ha senki sem akad, akit vérig sérthetnél, akkor nincsenek igaz barátaid. Balia D. Károly beavatás Valamely magasabb szellemi tudományba, mitológiai vagy teológiai rend­szerbe, esetleg a létezés eleddig fel nem tárt titkaiba, melyek ismerete a felkenteket oly zárkózottá, gőgös csudabogárrá teszi, hogy szinte megközelíthetetlennek tűnnek az egyszerű halandó számára. Persze, ha az ember arra gondol, hogy olykor az ava­tatlanok (mondjuk a szférákhoz tartozó nagyvállalkozók) is megközelíthetetlenek, fe­nemód gőgösek, ostobák és otrombák is, a műveltségbe beavatottak elkülönülését már nem is nézi oly fura szemmel. Persze azok, akiket mi literátorok hajlamosak vagyunk „avatatlannak" mondani, a maguk módján nagyon is beavatottak olyan mesterségekbe, melyeket fennhéjázón megvetünk, például a „pénzcsinálásba" és hatalomgyakorlásba. Mily szívszorító ol­vasni az őrültnek nyilvánított Vincent Van Gogh sorait: „A pénz ma az, ami régebben az erősebb törvénye volt." Ellentmondani valakinek veszélyes. Ha az ember mégis ezt teszi, akkor a másik felelete nem az lesz, hogy tűnődik a mondottakon, hanem sokkal gyakrabban az ökölcsapás. Ökölcsapás pl. olyan formában, hogy „nem vásárolok töb­bé semmit sem tőle" vagy „nem segítem tovább". Ebből is kitetszik, hogy az igazi zse­ni még a jövőlátás tudományába is beavatott. Bálint Péter béke A nyugalom állapota, a háború, polgárháború, fegyveres erőszak, elnyomás hiá­nya; egy közösség biztonságának és rendjének az állapota. Mentesség a nyomasztó érzésektől, gondolatoktól, harmónia a személyes kapcsolatokban. -> erőszakmentesség. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom