Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Határ Győző: Új regényvilágot! (keszegjáró válasz a Forrás körkérdésére)

«minden tigris azt hiszi, tigrisnek ő az első; úgy képzeli, hogy elsőnek ő kezdi a tigrismesterséget».8 Még akkor is, ha azon kapjuk rajta, hogy ő mint tigris-forma zsenge lélek a mitesszerei bánatát nyomogatja ki avagy írásban onanizál (és befele-sírva panaszolja, hogy „az sem az igazi")

generációs szakadékok nyiladoznak közöttünk. Kitalálom, érződik a könyvön, hogy írója tán «füvet» igen, de soha puskaport nem szagolt, háborút nem látott, hacsak nem filmen. A háború, mint fenyegetettség, mint traumatikus borzalomtömeg, életének nem alkatrésze. Neki gyanús és vitatható öreges motyogás minden ócska világháború; vagy hogy volt egy Rákosi Mátyás, akiről korszakot neveztek el (félrebeszélés, tündérmese).

A középkorúak közül (ötven fölött) olyik Kádár Jánost mint a Haza Bölcsét tartja számon, csak épp bölcsebb Deák Ferencnél, mert «nehezebb volt küldetése, hogy tíz éven át titkon előkészítse a hatalomváltást». Visszanézek a béke boldog gyermekeire és olykor borsódzik a hátam tőle - amilyen furcsálkodva vizslatják az aggastyánokat, hogy hátha az intézményesített, kötelező életkorhatár bevezetésén törik a fejüket. Csendes állami elaltatással képzelik; hogy gyorsított kilakoltatással eltüntessék a túl soká móráló aggastyánokat,9 a vénséges-véneket, akik váltig «ütött és kapott sebeket» emlegetnek ott, ahol ők vagy nem látnak semmit, vagy hátat fordítva amúgy sem hiszik.

A demokrácia előnye, hogy a néhai diktatúra, az „átkos" emléke leroggyan, mint a samunadrágja, és még a vetülete is, teljes nulla. S ezzel az a valami, ami milliók élet-napját, tudata minden zegét-zugát eltöltötte, azontúl sehol-de-sehol. Védekező humora, viccei-sírversei vagy érthetetlenek, vagy érdektelenek. A fiatalok egy behemót dossziét tartanak fenn a motyogóknak - abban rakják le az ostoba emlékezők grávámenjeit, s a dosszién, nagy betűkkel ez áll: Ki Nem Szarja Le. Kitérés eddig]

Az újgazdag, aki a könyvet folyóméterszámra rendeli, megveszi a legújabb lexikonsorozatot, és mivel megengedheti, bőrbe kötteti mind, de mint lexikont használni nem tudja: ő az előkelőségtől „diszlexiás". De - addsza piculát! - ő is „könyvvásárló"

divat-elméletek arról, hogy „a történelemnek vége", „a bölcseletnek vége", „a regénynek vége", s így a regényírás maholnap lekerül a napirendről - az angolszász világ roppant évi könyvtermése ezeket a nyegle elméleteket észre se veszi. Évről évre csak úgy zúdulnak a regények a könyvpiacra, áraikba belekalkulálva a majdnem azonnali ramsolást és az öldöklő versenyt: minden szupermárketben árengedménnyel behirdetik és azonnal árulják, alighogy megjelent minden regény olvasmányos, eladható és meggyőző piaci portéka; ha nem ilyen, és se égen, se földön sehol semmi narratívája, mert történetesen valamely, Párizsban vagy az amerikai egyetemeken kiagyalt és szétkürtölt ficamos regényelmélet kaptafájára megy, akkor undorodva recenzeálják, nem veszi meg a kutya sem, és akár megjelenés után rögtön eladhatják makulatúrának így működik a szigetországi, a tengerentúli könyvkiadás - permanens hajótörésben. Esőznek a besztszellerek, melyek irodalmi értéke csekély, ugyanakkor nem múlik el esztendő, amely ne hozná meg a maga időálló remekművét. De

88