Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Fekete J. József: Kisebbségben a regényben
Támogató ellenpontként álljon itt egy impresszió az ezredvég egyik, ugyancsak regionálisnak tekinthető regényéről, amely inkább a hagyományőrző epika módszereivel építkezik, és a különleges csoportra való összpontosítás fókuszából terjeszkedik az epika áradása felé: Bálint Péter: Alföldi portrék.2 Bálint Péter két sikeres regényének megírását követően mintha csak egyszerűen megnyitotta volna történeteinek csapját, mintha szabadjára engedte volna fegyelmezett mesélőkedvét, hogy a történetmondás búvópatakját létrehozó elbeszélésének egyre öblösödő folyama a morotvák sorát vájva ugyan, végül mégis egy, az elszámoló leszámolás szándéka által mélyített mederben találkozzék. Látszólagos azonban könyvében a történetalakítás spontaneitása; a fabula lomha kanyarulatait és csillogó örvényeit mégis az előző kötetekből ismert alkotói fegyelem szabályozza. A szerző számára a legjobb elsőkötetes írónak ítélt díjat hozó Örvény és Fúga (1990) „val- lomásos összegzése", majd az 1998-ban megjelent Búvópataknak a XVI. századba vezető konfessziós áltörténetisége, Debrecen-központúsága, s ebből adódóan a „kálomista Róma" meghatározó szellemi kisugárzásának szinte tapintható megjelenítése azok a szálak, amelyek az előbbiekhez fűzik az Alföldi portrék kötetét. Ugyanilyen összekötő szerepű a történet megírásának idejébe megtért narrátor: az első regény „fiatal festője", a második „festője" a harmadik regényben gimnáziumi - művészettörténeti jegyzeteket is készítő - művészettörténet- és rajztanár, a huszadik század második felének szülötte, a történelemnek egy mikroközösségben tapasztalható lecsapódásának krónikás szemtanúja, egyben a történelem által maga is formálódó figurája. Az egyes szám első személyében megszólaló mesélő, aki az élőbeszéd és a különböző alkalmi közlések ritmusát, pátoszát, retorikai fordulatait és csavaros konfabulációit felhasználva szerkeszti és építi a gyermekkora, valamint felnőtt korának a jelene között ívelő történetét, amelynek időbeli elhelyezését a regény nyolcadik fejezetében feltűnő dátum, 1991. július vége, illetve az ezt követő, tegnap este időhatározó pontosítja. Végtére tehát a történelmi jelen idő, egyéni, emberi mércénk szerint pedig a közelmúlt a regény tárgya, tere és szélesebb értelemben vett színhelye. A regény beszélője tanúja volt a rendszerváltásnak, megtapasztalhatta, hogy valami megszűnt, de arról még nincs tudomása, hogy valami új, valami pozitív született-e helyébe. Annak bizonyítására azonban, hogy a parancsuralmi rendszer honi viszonyok közé szelídített módszerei nem csupán embereket nyomorítottak meg, sorsokat térítettek el pályájukról, hanem egész közösségeket taszítottak létbizonytalanságba, kényszerítettek erkölcsük föladására, a választást ellehetetlenítő senkiföldjére, annál szemléletesebb gyűjtemény áll rendelkezésére. „... »bennszülöttként« is idegen maradtam szülővárosomban; talán ezért is tudtam elfogulatlanul látni és maliciózusan megcsipkedni minden hibáját és hiányosságát. Nem sze- retetből vagy jókedvből teszem, minden fricskáért és elmarasztaló jelzőért, mellyel illetem e várost, nagy árat fizettem egykoron, most csak törlesztek valamelyest az adósságomból. [...] Nem, nem bosszúállás részemről ez a krónikaírás, hanem magamon végzett operáció; igyekszem kivágni múltamból azokat a fekélyes részeket, amelyek működési zavart okoznak töprengéseimben. Az öncsonkítás az ára a cenzúrázatlan vallomásnak" - szögezi le a narrátor, akinek a hangjából ebben a vallomásban a kiváló esszéíró Bálint Péter szavai is kivehetők. Az esszéíró mondatait azonban ebben a kötetben elnyomja a kedélyes fabulázó hol kacagó, hol együttérző, az irónia és a líra között viliózó szövegfolyama, az ábrázolást teljességgel kiszorító mesélése, ami éppen az ábrázolás és a megjelenítés, a dramatizálás (Bálint Péter előző könyvében is tapasztalt) hiányában számos novella- és regényötletet, illetve témát olvaszt és hígít fel. Nem is csoda, hiszen a megszenvedett múlt nem kézzelfog- hatóságában van jelen, hanem láthatatlan és megfejthetetlen történetként, aminek a hátterében a közös történelmi emlékezetkihagyást előidéző, illetve megkövetelő állam- és párt- rendszer áll. A beszélő - aki mellesleg képzőművész - nem a múlt rendszer működésének 47
