Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Tandori Dezső: Pozi- és nega- tévutak (esszénovella)
1. / A Koala Kártyabajnokság (két ligája, otthon, feleségemmel, 32. éve). 2. / Totyi. (Jaj, ő, nem egyszerűen, hogy „mindig EGY VERÉB.) 3. / Szabad időbeosztás, magány, nyugalmas élet. (Van nekem oly?) 4. / írás (de nem az irodalom). 5. / Egészség (szeretteimé is). 6. / Minimális, létkondícionáló pénz. (Lehessen megélni. S ez nem könnyű „friss" pénzből.) (Holott rossz körülmények között dolgoztunk meg a „régi pénzért, az elért dolgokért, szellemi „rangért" etc. A létezésszakma - Ottlik - helyett inkább a technokrata szakmák vannak, a politika stb. Nem volt véletlen az Ottlik prózája ellen indított támadás sem. Nyilván személyes érdekek is motiválták. Hagyjuk!) Akiket-amiket nem említettem: nem tartoznak a fontossági körbe? De. Csak kijjebb. Valami intellektuális feltöltődés...valami akciózás is kell. (Nem elég a Bajnokság. Jó, de: bevásárlás a Csarnokban - ez sokaknak kevés lenne.) Remélem, az „abszti" (elhagyósdi) nem olyan pitiáner rendeltetésű, hogy (itthon, idegenben) jobban kibírjam. Irodalmi és köznapi dolgokat jobban tűrjek. Az írás, jegyeztem fel, az ünnep? Nem. De az irodalom - támogatják-e, sikerül-e a jószándékú kiadóknak, lapoknak „velem-velünk egyetemben" fennmaradniok? Az ünnep köznapba torkollik. Marad a reális. Nehéz megállapítani, konfrontativi- táshiányom ellenére miért írok „kacatoló" cikkeket? Talán mert 1989-ig annyira nem lehetett? Elgondolom: Kosztolányi, Szép Ernő zsurnalisztikája, az akkori legjobbak csapata - más volt, mint a maiak(é). A kor is más volt. Ez ma eleve egy rettentő kor. Senki személy szerint magára ne vegye. Vigyázni kell: az „abszti" nyomán nehogy tökéletesnek érezze magát az ember. Ti gyarlók vagytok, én remek fickó. Jó, nagy toleranciát tehát... de ha ez túl sok lesz a végén, kitörhet megint... feszül-feszül... Még szerencse, hogy vannak írótársak, kiadói, folyóiratos emberek, akikkel konfliktushelyzet (még) nem alakul(t). Reméljük nem rosszabbodnak annyira a körülmények. XIII Hosszú éveken át mindenüvé csak gyalog jártam. Jó, ma nem megyek sehova; kiállításaimat, barátaim kiállításait sem nézem meg. Útvonalaim célszerűen lerövidültek. Budapestet (az egy szál Bécsen kívül) semmi uticéllal nem hagyom el. De járműre már szállók. így történt, hogy a zsúfolt 16-os buszon csakirem eltört, összezúzódott etc. a csuklóm (a kézfejem). Nagy volt a tömeg, nem tolakodtam, ott fogózkodtam hát az erős ajtó szétcsapódásakor, ahol nem tanácsos. Egy életre megnyomorodhattam volna. Minden tönkrement volna akkor. Min múlt? „valami" - védett? Hogy a madarakat féltettem, hogy a „fenyős motívum" kihagyásán bánkódtam, sőt, eleve hogy kihagytam ezeket a csacskaságokat? Nem mondtam ezt még? Ha megszokom az unalmat, nagyon nehéz lesz másokkal. Ha nem, nagyon nehéz lesz magammal. Van, amit csak egy bizonyos határig lehet önérzettel elviselni. De hol ez a határ, és mi lesz kényszerű céljainkkal, ha „lepattanunk"? Egy kiadóra megsértődtem, 50
