Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Bombitz Attila: Azután (Széljegyzetek a kilencvenes évek magyar regényirodalmához)
mitikus-archaikus versus mitikus-posztrealista elkülönülése következtében. A veinhageni rózsabokrokai mesekedv, világszerűség és töredezettség, enigmatikusság és korlátozottan disszeminatív elbeszélői technika jellemezte, mely elegendő teret engedett a dekonstruk- ciós játékoknak, szimulákrumként pedig a hagyományos 'egészként' való olvashatóságnak. Minden történetével Darvasi megteremtett egy alaphangulatot, összetéveszthetetlenül egyéni melankóliáját. E kitalált gyermeki világ összeomlása dialogizál ezzel a fontos szomorúsággal. A Dumumba-kötet „magyar novellái" a prózai ártatlanság kiírásával (az írás általi kioltással) már azt a valóságokból áttűnő lehetséges világot szűkíti le, amely csak jobb szó híján nevezhető magyarnak. Ez a kitalált magyar világ szimulákrum, mégis mélyebb valóságtartalmú, hiszen amíg az első mesék veszteségekkel zárultak, a paradicsom, az egységes kép elveszítésével, a mitikus bűnbeeséssel, az írás, az elbeszélés szubjektumképző kezdetével, addig ez a világ már alapjaiban meghatározott, benne Darvasi humorán és nyelvi nárcizmusán keresztül kap új értelmezést e magyar ország létezése. E két novel- láskötet imaginárius és valóság közt jelöli ki az írás fikcióját. Novellisztikus felfűzöttségük nyomaikban utalnak egy nagyobb távú prózai kísérlet lehetőségére, a Darvasi-féle nagy regény (Bodor, Krasznahorkai, Márton mintáján) mégis éppen e novellisztikusságban veszti el egészérvényűségét. Azonban az is igaz, hogy éppen ez az a regény, mely tele izgalommal, várakozással, lélegzetelállító kalandokkal és oldhatatlan titkokkal betölteni hivatott a mesei-mitikus regényirány hiányát. Darvasi mondatai rövidek, poétikusak, nem kanyarognak meanderekként, minden részrehajlás és rejtett tartalom nélkül vissza is térnek, igaz, néha 200 oldallal később, mint olykor Homonnai-Nagy Bálint kapitány uram a gomolygó történelem ködéből. Az egyes történetszekvenciák nem nagyon találnak egymásra a regény szövevényében, mi több, funkciótlanul s motiválatlanul alakul egy s más a történetek e hatalmas mátrixában. A könnymutatványosok legendája (1999) végtelenített novella-folyam a többszörös kezdetnek megfelelően többszörösen poentírozott befejezéssel. E folyam résznoveEáit nem tartja szorosan össze hagyományos struktúrától elvárt koherencia. És ennek ignorálhatóságához új nézőpont szükségeltetik. Jönnek a mutatványosok, mennek, s közben mutatványoskodnak a könnyeikkel. Az is világos, hogy mennyien vagyunk itt a környező vidéken. Még az is, hogy nincsenek rendben a dolgaink, s a pusztulás mindegyre nő, miközben egy rég vágyott mágikus-mitikus időteret teremt maga körül az elbeszélő. Szilágyi István Hollóidő című regénye után újra elő kellene venni Darvasi egyébként méltánytalanul nem olvasott Könny mutatványosait, részben azért, hogy lássuk, a 2001-es frankfurti könyvvásárra megjelent németnyelvű változaton miért látta szükségét a szerző a változtatásoknak, részben pedig, hogy Szilágyi regényén keresztül is visszaigazolást nyerjen a kelet-európai költői realizmus. Ez a világszerűség nyilvánvalóan ellenvilágot igényel. S regényes olvasatomban meg is képződik ez az ellenvilág, ellenbeszéd Kukorelly Endre és Parti Nagy Lajos „hosszabb", regényszerű szövegeiben. Miközben a világszerűség éppen (r)omlásban, nyelvi átalakulásban van náluk. De hát a regény meg éppen az énvesztést próbálja nyomaiban rekonstruálni. Ha már nincs, aki nézzen, nincs, aki cselekedjen, nincs akibeszéljen, legalább képi nyomokat, töredékfelvételeket azonosítsunk. Vagy mondjuk el az egzisztencia kioltódásának hiteles történetét. Jellemző módon fordultak kitűnő versírók a próza felé a kilencvenes évtizedben. Mégpedig úgy, hogy a próza szinte minden lehetőségét végigzongorázták. Maradandó tárcakötetek születtek, sajátságos elbeszélés- és kisregénykötetek. És ami még inkább fontos: a lírikus prózája alapvetően szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot. Hogy azt ne mondjam: valóságosabban ábrázolta a valóságot, mint ahogyan az van (volt). Parti Nagy Lajos tárca és elbeszélésgyűjteménye, füzetes regénye és tárcaregénye, Kukorelly Endre tárcakötete, szöveggyűjteménye és romregénye érzékeny válaszok aze- lőttre, azutánra. Furcsa ez a kettősség: az én, sok esetben egyes szám első személyű elbeszélésének és a történelemnek ez a kutató, elemző, parabolikus párbeszéde. Ha a regény a 33
