Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Bombitz Attila: Azután (Széljegyzetek a kilencvenes évek magyar regényirodalmához)
szélői igénye felerősödött. Semmiféle realizmusról nincs itt szó persze, semmiféle korleírásról, korjellemzésről. Éppen az irodalom- és rendszerváltás, mely köztudomásúlag nem esik egybe, utánisága az, amely fontossá lett szerzőim „történetutániságában" és/vagy „történelemutániságában''. Ez reflektálja regényes olvasatomat. Azt az „utániság" fogalmat látom az „ezredvégi" könyv szerzőiben nyelviesülni, amely nem csak tényleges időbeli, de történeti-poétikai értelemben szövegvilágokon belüli térbeli átrendeződést is jelent. Egyszerre történik meg a globalizációs kultúratudomány emlékezet és történelem dialógusainak szépirodalmi artikulálhatóságának felismerése a magyarnyelvű elbeszélésirodalom (regényírás?) hagyományain belül, s azon túli kapcsolódáselveket kínál az európai regény (s az azt támogató piaci elvárásrendszer) újabb formamutatványaihoz is. Az „utániság" bizonyos értelemben az olvasás kondíciójának tesz engedményeket, mintegy szintetizálja azokat a stratégiákat, amelyek különben (korábban) nóvumként voltak számontarthatók. A történelmi alakzatok regénybeli újragondolása és az archetipikus elbeszélői rendszerek újrafelhasználása egy olyan sajátos összművészetet eredményez, mely mintegy megtartva a mai posztmodern időszak jellemző alkotóelemeit, mégis hátraarcot mutatva a XX. századnak és a XIX. századiság szimulákruma felé fordulva kérdez rá önmaga lényegiségére. Nem tagadva azt sem, hogy - nem először a kultúrák történetében - vákuumkorszakról van szó, hagyománytörésről, -szakadásról, regénytelenedésről és (ki)üresedésről van szó - poétikai értelemben. Ez a szöveg nem fog holisztikus modellt vázolni a gegenwartsromanról. Mondjuk inkább úgy: kínálok néhány nevet és címet, s általuk talán transzparenssé tehetek ugyancsak néhány nem kötelező érvényű nézőpontot. Ilyen például az általam igen kedvelt világszerű „világregény" fogalma, mely fogalmon belül a jó mondaton van a hangsúly, a hibátlan és poétikus töltetű mondaton, mely képes figurákon és világokon és szimbólumokon át evidenciaértékű létszerveződést felmutatni. Bodor Adám és Krasznahorkai László regényei ilyen regények: megengedik a klasszikus regényelv működését, mely egész világot teremt, benépesíti lakókkal, kronotoposza egyszerre idegen és idegenként ismertté tehető. Még erkölcsi ereje is van e regénynyelvek burjánzásának. Nem véletlen e könyvek németnyelvű fogadtatástörténetének gazdagsága. Bodor Ádám életművét tekintve most amúgyis különleges státuszú a kilencvenes évtized. Könyveinek javát valójában már megírta a novellisztikus, töredékes, történetrekonstruáló regények előtt, tekinthetjük is e későbbi munkákat ráadásként. A Sinistra körzet (1992) egyértelmű és esszenciális mestermunka. Az addig sem akármilyen nívójú életmű keresztmetszete a Visszatérés a fülesbagolyhoz (1992) című, erősen koncepciózus válogatásban világosan mutatja az „előttiség", a regény előtti állapotok erejét. E Sinistra-előtti korszakban: az (ember nélküli) tájleírás ontologizáló szövegei váltakoznak az (emberi) létezés abszurditásának reflexióival. Már az elbeszélésgyűjtemény egyes darabjai közt feltételezhető szorosabb kapcsolódások (nevek és szituációk ismétlődése) jelzik az egységesítő szemlélet, a nagyobb epikai tér igényének formálódását. A Sinistra körzet 'regényfejezet- szerű' strukturálódása regényproblémákat szólít meg, de fel is függeszti az (újra) egészben való közlés és az egészre irányuló ábrázolás legitimálhatóságát. A Sinsitra körzet lokális zártsága éppoly töredéknyi - nézőpontváltásos és szemantikailag disszeminatív - történetekben nyilvánul meg, mint amennyire a körzet körüllevőségének, a bodori tájnak egzisztenciálisan veszélyeztető nyitottsága artikulálódik. Bodor e regénye nagyon jól mutatja az elsősorban novellisztikus regényhagyomány újjáéledését, ami egyet jelent a forma regénytelenedésével. A Sinistra utániság Az érsek látogatása (1999) metaforikus történetgömbjeivel sokkal játékosabb, lazább és könnyedebb módon teremti újjá az ismert egzisztenciateret. Az érsek látogatása popularizációs aktusokkal, intertextuális koncepttel, a keleteurópai mágikus realizmus meseiségével teremt tragikomikus kamaradarabot. E lebegős- mesés könyv átszínezi a Sinistra kopár fehérségét - és visszafelé olvasatban - elnehezíti, mi 27
