Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Bényei Tamás: Az óceániai regény (Az Ezerkilencszáznyolcvannégy mint a regény elmélete)
lemben mi magunk is megismételjük Winston tévedését, amennyiben saját szobánkban olvasunk egy könyvet, amelyben szívesen magunkra ismerünk? Lehetséges, hogy ez a regény is afféle provokatív Goldstein-könyv, amelyre a Pártnak épp önmaga eggyel magasabb szinten történő legitimálásához van szüksége? Az Ezerkilencszáznyolcvannégyben a regénydiskurzus és a nem-regény dialektikus spirálba is rendezhető kapcsolatban állnak egymással. Goldstein könyve megcáfolja {tartalmazza és felülírja) a Párt egész filozófiáját, a könyv negativitását azonban egy magasabb szinten magába olvasztja a Párt, sőt a másikra eleve csak azért volt szükség, hogy a Párt mint kollektív Én vele szemben határozhassa meg önmagát. Ezen a ponton lép be ismét a regényhang kérdése, valamint az Ezerkilencszáznyolcvannégy függelékének státusa. Az újbeszél nyelvet ismertető függelék szövege nem regényszerű, hiszen „tanulmánynak" (essay) nevezi magát (260; a magyar fordítás ezt a részt érthető módon jelentősen lerövidítette, ezért a függelékről beszélve az angol kiadásra hivatkozom). Különös viszont, hogy a szöveg szabályos („normális") angolsággal íródott, s főként az, hogy végig múlt időben, a regénybeli hang zavartalan nyugalmával és biztonságérzetével értekezik az újbeszélről; emellett a huszadik századi olvasó számára is érthető, ám az óceániai olvasó számára értelmetlen történelmi párhuzamokkal világítja meg mondandóját (többek között az ősi héber kultúrát és a huszadik századi történelmet is említi). A „regény" és a függelék mintegy tükörképei egymásnak; ezt sugallja az a tény is, hogy mindkettő egyetlen alkalommal utal a másik szövegre: a „regény" egy korai lábjegyzetben (9; a magyar fordítás múlt időből jelen időbe teszi a lábjegyzetet), a függelék pedig egy Winston Smith munkahelyére tett utalásban, amelynek létezéséből egyébként az is kitűnik, hogy a „regény" szerzője vagy közreadója nem máshonnan emelt át egy az újbeszélt bemutató tanulmányt, hanem a függelék kifejezetten a regényhez készült. A tanulmány bizonytalanságban hagyja az olvasót az újbeszél - és az óceániai rendszer - további sorsát illetően; gyakran utal a jelenkori nyelvhasználatra, amely egybeesik Orwell korának elfogadott angolságával, és az újbeszél tökéletesítésével kapcsolatos elképzelésekről rafinált módon mindvégig bizonytalan modalitású szerkezetekben szól. Azáltal, hogy múlt idejű elbeszélő hang habitusát zökkenő nélkül folytatva a regény ideológiája által implikált és létrehozott olvasóhoz szól (olyasvalakihez, akit Winston nem tudott elképzelni, amikor a naplóját írta), különös módon épp a nagyon is regényszerűtlen függelék az, amely regényként is olvashatóvá teszi az Ezerkilencszáznyolcvannégyet, illetve amely a szöveg regényként való olvasását a legegyértelműbb módon ajánlja. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a függelék ne lehetne a „regényhez" hasonlóan a párt által írott dokumentum, csak azt, hogy a dialektikus viszony még egy szinttel magasabban folytatódik az olvasás folyamatában, eldönthetetlensége egy szinttel magasabban válik újra el- dönthetetlenséggé. Az Ezerkilencszáznyolcvannégy ekként többszintű metaszövegként olvasható, amelynek (egyik) legfontosabb meta-szintje a regénydiskurzus vizsgálata. Orwell szövege lehet idézőjelbe tett valódi regény, amely nincs tisztában önmaga ideológiai küldetésének sötétebb oldalaival, de lehet idézőjelbe tett ál-regény is, amely nagyon is tisztán látja a regény magától értetődő természetessége mögött meghúzódó előfeltevéseket. Az Ezerkilencszáznyolcvannégyben a regény a közkeletű értelmezés meghosszabbításával Winston textuális megfelelője, az autonóm szubjektum védelmezője. Ugyanezen okból azonban a regény ideológiai eszközként jelenítődik meg (lepleződik le), amely ezt a szubjektumot nemcsak védi a totalitárius ideológiáktól, a hamisságtól és az irracionálistól, hanem a benjamini munkában, a szubjektum mint épp önmaga eredete iránt vak ideológiai konstrukcióként való megteremtésében (szubjektivizálódásában, vagyis a hatalomnak való alárendelődésé- ben) is fontos szerepet vállal. A regény mindig a karosszékben ülő önazonos énhez szól, hogy olvasás közben ez az én olyanként képződjön meg, amely a regényben magára is24
