Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Szabó Zsuzsa Réka: Egy magyar költő „orosz” lírája (Baka István: Sztyepan Pehotnij testamentuma)

lékkupacon; üres üveg a százszorszépek között; szeméthalom egy folyóparton; a téli égbe kopáran meredő fa. A képek egyrészt kifejezik a jelen pillanat sivárságát, a múlt semmibevételét, az értékek fenyegetettségét - másrészt óhatatlan-akaratlan felfedezzük bennük a természet elevenségét, szépségét, amely mindig magában hordozza az újrakezdés reményét. Ennyiben mások az illusztrációk a verseknél, hiszen újrakezdésről Sztyepan Pehotnij nem beszél, és a természetet sem afféle örökkévaló, vad erőként értelmezi (pedig ez egy az orosz költészet legáltalánosabb hagyományai közül), hanem inkább kiszolgáltatott, bemocskolt és kietlen, halott tájként ábrázolja.

Nemcsak szép a kötet, hanem különleges is egyben. Különleges, mert rájátszik az orosz-költő motívumra: a verseket orosz fordításban is olvashatjuk. Akinek életében először most kerül a kezébe Baka-kötet, és elsőre nem veszi észre a címlap belső oldalán apró betűvel írt: „Fordította ]urij Pavlovics Cuszev"-et, tényleg zavarba jöhet a versek „anyanyelvét" illetően. És annyi bizonyos, hogy Baka István - Sztyepan Pehotnij anyanyelvi szinten beszélte az orosz kultúrát. Talán ezt fejezi ki az a szerkesztői szándék is, hogy előbb mindig az orosz fordítást olvashatjuk, s aztán a „magyar" eredetit (már amennyiben magyar az eredeti). Bizonyos, hogy Jurij Guszevnek nem volt egyszerű dolga, mikor ezt a kettős költői hovatartozást kellett megragadnia.

A költőről, a versekről és a fordítóról is sok mindent megtudhatunk a kötet végén található, tudományos igényességgel, mégis közérthető nyelven írt tanulmányból, mely Szőke Katalin tollából származik - természetesen ez is két nyelven szerepel. A Sztyepan Pehotnij - Baka István életének krónikája pedig felidézi a költő személyes sorsának és pályájának legfontosabb eseményeit. Itt olvashatunk arról is, hogy éppen a Sztyepan Pehotnij testamentumának első, 1994-es kiadása volt „az első igazán komoly kritikai és olvasói visszhangot keltő Baka-kötet". A mostani kiadásnak pedig nem titkoltan is az a célja, hogy még szélesebb körben népszerűsítse a XX. századi magyar költészetnek ezt a különleges „hajtását": Jurij Guszev fordításain keresztül talán a magyaroknál többet olvasó orosz olvasóközönséghez is eljuthat Baka István orosz-magyar lírája. Ahogy Szőke Katalin fogalmaz: „Baka István „oroszverse" végre bekerülhet a költő számára oly fontos nyelvi és kulturális közegbe, s remélhetőleg a magyar orosz költőnek akadnak majd értő orosz olvasói is". Eljut oda, ahonnan vétetett. Kívánjunk sok sikert a „hazatéréshez"!

(Tiszatáj Könyvek, 2001)

Miklós Árpád: A nagy ugrás (2001)

119