Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Cseke Péter: Erdélyre nyitó világtávlat (Kolozsvári jegyzetek az írói szociográfiáról)

mint megírása idején. Hogy mi történt volna akkor, ha 1938-ban hallgat a „jó szóra"? Történelmietlen a kérdésfelvetés, de mégsem árt elgondolkozni rajta. Tíz esztendő múltán ki sem nyithatta volna a kéziratot rejtő fiók zárját. A második világháború után ugyanis mindvégig - egészen a haláláig - az orwelli szellemőrök felügyelete alatt állt: mikor elhur- coltan, mikor szabadlábon.“12

2. Szükségszerű távlat és nélkülözhetetlen bensőségesség

Ha a szépírónak „van ideje" kivárni műve megalkotásához a nélkülözhetetlen távlatot, illetve már lezárult korok/korszakok újjáteremtésével vállalkozik a mindenkori jelenben is érvényes igazságtartalmak és magatartásformák érzékeltetésére - a szociográfusnak nincs. Neki magának kell azt megteremtenie. Hogy a Janus-arcú tények értelmezhetőekké válhassanak hogy - föléjük kerekedve - kétértelműségüket megszüntethesse. Hogy „a Pireneusokon inneni és túli igazságokat" egyaránt szemmel tarthassa. Mindig a kívülálló tárgyilagosságával kell közelítenie a feltárt fényekhez, a jobbára csak előtte feltárulkozó jelenségekhez. Nézőpontja azonban nemcsak a külső, a minden irányból egyforma távolságot tartó szemlélődőé, hanem azé a világé is, amelyet, hogy azt a maga bensőségessé gében megismerhesse, azonosul.

A külső és belső nézőpont egyidejű érvényesítése - illetve e kettő váltakoztatása - az alapfeltétele tehát az oknyomozó újságírói, a szociográfusi munkának.

„A pusztát csak az ismerheti belülről - írja Illyésről Babits -, aki maga is a puszta gyermeke. De ez az ismeret csak akkor válhat tudatossá, ha a puszta gyermeke kilép a pusztából, és fölébe emelkedik. [...] Ehhez költő kellett: a száraz statisztikai vagy szociológiai adatok sötétben hagynának."43 Aki valamennyire is ismeri Illyés pályaképet, az tudhatja: akkor vállalkozik - Párizsból hazatérve - a magyar társadalom és nemzet alatt vegetáló pusztai cselédség mélyvilágának a bemutatására, amikor az európai szellem megújítását vele együtt célul tűző párizsi fiatal írótársai megdöbbentő látleleteiket tárják a világ elé Afrika „primitív" néptörzseiről. Azt vizsgálták - akárcsak később a Kapuscinski -, hogy van- e átjárhatóság a szemük láttára feltárulkozó ismeretlen világrész és a világegész között. Illyés arra döbbentette rá kortársait, hogy a puszták népének mélyvilága és a nemzet „magasabb fokon szervezett közössége" nem érintkezik egymással. Nincs meg köztük az „átjárhatóság".

A mai tényirodalom világhírű lengyel művelője többször is beszél arról, hogy mit jelent számára a történelmi mélylátással megismert - a világegész szerves részeként létező - valóságdarab felfedezése. Amikor Afrikában van például, nem ír és nem telefonál haza. Minden másról megfeledkezve igyekszik teljesen elmerülni abban a világban, igyekszik részévé válni annak a világnak, amelyikről írni akar - mintegy „kikapcsolja" a külvilágot. De nem a maga belső világát. Élesen figyel annak minden rezdülésére. „Számomra - vallja meg a vele kötetnyi beszélgetést folytató Kovács Istvánnak - az ismeretlen világ lényegi megragadásának és értékelésének mindinkább az lett a legkörüljárhatóbb, legelfogadhatóbb, legmeggyőzőbb módja, ha azt úgy tesszük, ahogy mi magunk a bennünk felgyülemlett tapasztalat, tudás, érzés és megérzés szerint érzékeljük és értelmezzük a világot. [...] Leírom a világban való létezésemet, létezésemet a világ egy adott pontján, s azt, ahogy az engemet körülvevő világot láttam. Mindezt oly módon igyekszem leírni, mintha soha életemben nem hagytam volna el Lengyelországot. A vonatkozási pont számomra: az én lengyel helyzetem. Egyszerűen csak a világ más pontjainak, szegleteinek állapotát, helyzetét igyekszem anyanyelvemre »lefordítani«."44

Balázs Ferenc, Bözödi György és Tamási Áron is - hogy csak a két világháború közötti erdélyi szociográfusokra gondoljunk - azt a helyet, azt a világot írja le, amelyik létezésé89