Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: „Mikor a rózsák nyílni kezdtek” (1956 az irodalom emlékezetében)
az Iskola a határon közel három és fél évtizeddel korábban került az olvasó elé, és megjelenését, valamint nemzetközi sikerét követve tudni lehetett, hogy írója a folytatáson dolgozik. A végül is az író halála után közreadott „második kötet" ugyanabból a világból építkezik, mint korábban a kőszegi katonai alreáliskola növendékeinek életét feldolgozó epikus mű, mégsem lehet pusztán folytatásnak tekinteni, minthogy nem egyszerűen folytatja a történetet, inkább összefoglalja és befejezi. Az új regény szerkezetét ugyanis nem az életrajzi (önéletrajzi) események kronologikus rendje szabja meg: Ottlik olyan eseményeket, tapasztalatokat is felidéz, amelyeket a kőszegi iskolában élt át, ezenkívül beszámol a budai katonai főreáliskolában eltöltött újabb négy esztendő történetéről, és hőseinek: Both Benedeknek (akinek alakját egyes szám első személyben mutatja be), Medve Gábornak, Szeredy Dénesnek, Hilbert Kornélnak és a többieknek a mozgalmas élettörténetéről is. A regény eseményei így a húszas évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig ívelnek: több mint hatvan mozgalmas történelmi esztendőt fognak át. A regény belső rendjét nem a kronológia, hanem annak a személyes és bensőséges világnak a felépítése szabja meg, amely a tapasztalatok, felismerések hatására a lélek benső övezeteiben, mondhatnám így is: a személyiség mélyvilágában kialakult. Ebben a tekintetben az írónak két alteregója van: a festő Both Benedek, aki mintegy rezonőrként kommentálja a felidézett múltbeli eseményeket, és az író Medve Gábor, aki inkább Ottlik filozófiáját, mentalitását szólaltatja meg. A múlt, amit át kellett élni, és végül el kellett vele számolni, a huszadik századi Magyar- ország múltja, ott rejlik benne a trianoni sérelemérzet, a háborús megpróbáltatások, a Rá- kosi-féle zsarnokság szörnyű lelki nyomása, a reménytelenség amiatt, hogy semmi sem akar jóra fordulni, s marad a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a félelem. Legfeljebb egy- egy futó, ám annál maradandóbb emlék: egy régi futóverseny, egy megbízhatónak bizonyult barátság, egy költői szerelem emléke ad vigasztalást. És egy történelmi élmény: az ötvenhatos magyar forradalom több alkalommal is szóba kerülő, megrendítő eseménysorozata, ahogy Ottlik mondja: „einsteini világvarázslata". „Október végén - válik hirtelen lelkessé az elbeszélés elégikus hangja - visszataláltunk a gyerekkorunkba. Én úgy jártam az utcákat, mint nyolc-tízéves koromban. A város tündökölt a boldogságtól. Mindenkinek volt hova hazamenni, egyszerre csak." A magyar forradalom a Buda írója számára azt tanúsítja, hogy még van értelme az ilyen szavaknak: szabadság, hazaszeretet, magyarság, emberi szolidaritás, önfeláldozás. Ötvenhat emléke mozgatja meg azt az „ingoványt", amely a szerencsétlen történelem és boldogtalan emberi létezés következményeként hatalmasodott el a lélek belső világában, a személyiség mélyebb rétegeiben. A Buda, akárcsak korábban az Iskola a határon, az elégikus életérzés regénye, és ennek az elégikus visszatekintésnek, múltat idézésnek az ötvenhatos forradalom emlékeinek írói életre keltése a legforróbb pillanata. A magyar forradalmat Ottlik huszadik századi történelmünk magaslati pontjaként szemléli, olyan kivételes történelmi csodaként tartja számon, amely vigasztalást és elégtételt adhat annyi kudarc, mulasztás miatt. Ötvenhat emléke ezzel a személyes számvetések, a külső szemlélő nézetéből készült krónikák és az abszurd történelembölcseleti parabolák világából a messze sugárzó erkölcsi példák és közösségi mítoszok magasába emelkedett: a Buda írójához hasonlóan az egész nemzetnek így kellene róla gondolkodnia. 1956 emlékének legnagyobb szabású költői felidézése kétségtelenül Juhász Ferenc 1993- ban megjelent terjedelmes „lírai eposza": a Krisztus levétele a keresztről. Juhász nem itt érintette először a maga ötvenhatos emlékeit, közvetlenül vagy áttételesen szerepet kaptak ezek az emlékek a Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című költeményében, Halottak királya című történelmi eposzában vagy Halott feketerigó című önéletrajzi versfüzérében. A Krisztus levétele - hozzájuk képest - a számvetés könyve, az önvizsgálaté, egyszersmind válasz azoknak, akik heves szavakkal bírálták azt, hogy a költő a hatvanas évek 103
