Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Fried István: Márai Sándor Krúdy-naplója
az időben a művészetiekre (például képtárak meglátogatására), szűkebb értelemben véve az irodalmiakra (például az újraolvasásban szerzett tapasztalatokra). Ebben a folyamatban nem csekély a Krúdy-olvasás jelentősége, mivel a Krúdy-regény Márai számára a XX. századi epika korszerű és időszerű epikájaként konstituálódott. Minek következtében Krúdy ürügyén egyfelől a maga epikai tapasztalatait is írásba foglalhatja, összhangban az elutasítandó modernségek negatív recepciójával, másfelől olyan regényi „őstípusú emlék"-et jelenít meg, amelynek tanulságai számára is igen fontosaknak bizonyulnak. Amit Krúdynak tulajdonít Márai, azt nevezetesen, hogy „az élet álomszerű cselekményéből párolta le a hús-vér valóságot'',8 a századfordulós álom-látszat-valóság egybejátszódása problematikájának átíró- dása egy olyan modernség-felfogásban, amelynek a XX. század második felében is lehet epikai korszerűsége. Beszédes adalék, hogy Márai naplóiban nem egyszerűen ingerülten elutasítja ifjúkori olvasás-élményeit (például Kafkát, persze, nem mindenütt), de Proust-tisztelete változatlan marad. Ugyanakkor határozottan tiltakozik az ellen, hogy Proust és Krúdy emlékezés-technikáját összemossák,9 Krúdy „velőscsontból és bakonyi erdőzúgásból" teremtett egy csak általa valóssá lett Magyarországot, amelynek nincsen, nem lehet közvetlen „valóságfedezete".10 S bár alább idézendő naplójegyzetében az írói munkára vonatkoztatott hitelesség kérdése is előkerül, Márai szemléletében nincsen helye az irodalom mimetikus felfogásának, az álomszerűség logikájának kiemelése Krúdy regényeire vonatkoztatva a realistának, újrealistának, szintetikus realistának mondott regény ellenpólusán látja ezt a regényalakzatot. S hogy évfordulós Krúdy-cikkében Krúdyval kapcsolatban mégis Kafkát és Joyce-t emlegeti,11 de nem mint rokonait, bár egyfelől az álomszerűség, másfelől az egynapi városi bolyongás, amely a kozmikus-mitikus időszámítás szerint történik, erre akár módot adna, jelzi, hogy a kedvenc író korszerűségét és jelentőségét világirodalmi mértékegységben méri. Márcsak azért is - és erre naplójegyzeteit tanulmányozva lehet fölfigyelni -, mivel a Krúdy- művek helyszíne egy allegorikus tér; részint az, ami, részint önmagánál messzebbre mutató. Miként, jegyzi meg Márai, Krúdy hősei „többdimenziósak",12 és itt gondolhatunk részint a Krúdy-művek többszintű időiségére, részint ezzel összefüggésben az alakok megsokszorozódására, átváltozási képességére, arra a távolságra, amely létük és létértelmezésük között feszül. A Márai-naplókhoz visszaérve, azok erőteljes megszerkesztettségét ismét hangoztatva, az igen szembeötlő, miféle szövegkörnyezetben (mikor, milyen események előtt és/vagy után, közben), miféle szövegösszefüggésben vetődik papírra egy-egy tartalmasabb megjegyzés Krúdyről, a Krúdy-olvasmányokról. Ezzel kapcsolatban talán a legfontosabbnak az 1948-ban (újra) olvasott N.N.-höz fűzött megjegyzések tetszenek. Több ízben visszatér a „regényké"-re (egyszer ír hosszabban, legalább kétszer egészen röviden), a személyes életre vetítés által a fejtegetés objektivitása és szubjektivitása kerül egyensúlyba, hogy aztán egy-egy kifejezés állapotrajzként kapjon átvitt értelmet. A terjedelmesebb naplójegyzetet két olyan passzus követi, amely túlmutat az egyszeri olvasmányon, és előbb a Krúdy-írásmód sajátosságait kísérli meg leírni, majd innen átlép egy távolabbi mezőre, az írás lehetségességére, illetőleg a korszakküszöbre ráismerés okozta következtetés levonására. így valószínűleg feltételezhető, hogy a Krúdy-mű nem pusztán irodalmi példaként jelenik meg Márai előtt, hanem a modernség egy változatának lezáródásaként, ahonnan elvezet(het) az irodalom útja. „Éjjel Krúdy: »N.N.« Az élet, a szellem, a költészet régi ízei élnek ebben a prózában, oly égető és nemes tűzzel, mint az ópálinkában a régi nyarak diófáinak ereje, illata. A tücskökről ír, a betyárokról, nádasokról, céda nőkről, akik temetőbe járnak szeretkezni a diákokkal... mindenről szól, aminek valami értelme volt az életben. Egy nagy író úgy őrzi meg a világot, amelyből származott, amihez tartozott, mint az eltévedt meteor árulkodik a világmindenség titkairól. Csillagpor ragyog minden során." Az olvasás folyamatát még két bejegyzés tanúsítja: „A kocsmáról ír Krúdy, a Kocsma csillagáról... A kocsma ma is az utolsó zug a hazában, ahol a magyar rövid időre otthon érez75
