Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – V. rész)

Akármit ígértem Szentigaznak, most kénytelen voltam pénzért csalni, hiszen tíz osztás után akár a lovakat és a teheneket is elnyerhettem volna, vigyáznom kellett, magam ellen pakliztam, végül lefekvés előtt Zavarkó Bandi két dinárt nyert tőlem, mérhetetlenül boldog volt, azt hiszem ezen a télen ez volt a legmaradandóbb élménye. Másnap reggeli után szánkó elé fogta a két lovat, és hálából bevitt Verbász- ra, azt mondta, a lovakra is ráfér egy kis mozgás a hosszú tespedtség után. Búcsúzáskor lelkemre kötötte, látogassam meg máskor is, ha a közelben járok.

Verbász alaposan megváltozott a háború után. A házak olyanok voltak, mint régen, az emberek azonban javarészt kicserélődtek. A kitelepített németek helyére montenegrói családokat hoztak, ők kerültek nagy többségbe a kis városban, a maradék magyarok meghúzták magukat, az utcán jövevények hangoskodtak, sokkal harsányabbak voltak, mint régen a svábok, szóval a változás nem lett előnyös. Betértem az utamba eső első kocsmába, amelynek valamikor német neve volt, de gyorsan átmázolták Titogradra, Crna Gora fővárosának nevére. Itt is nagy volt a lárma, de azért elüldögéltem néhány órát két pálinka mellett, ettem egy híg bablevest és kora délután mentem el Kugliczékhoz.

Örömmel fogadtak, a Kuglicz család mindig jókedvű család volt, Kuglicz Feri nem sokkal előttem ért haza a cukorgyárból, meg sem kérdezte, hogy hogyan keveredtem hozzájuk. Verbász vasúti csomópont, itt sok ember megfordul ügyes-bajos dolgaival, Kuglicz Feri egyből azt kérdezte, hogy emlékszem-e egy régi fogadásra a Szekszer hídon, amikor ő és én Bata János és Szenczi Bálint ellenében fogadtunk egy láda sörben, hogy Kuglicz Feri nyersen megeszik egy frissen kifogott negyed kilós keszeget. Megnyertük a fogadást. Ilyesmiről beszélgettünk nagy nevetésekkel, és persze a szenttamási ismerősökről, közben savanyú bort ittunk, azután Kuglicz Feri adott ajándékba három kiló cukrot, és az esti vonattal visszatértem Szenttamásra. Ez volt első utazásom kémkedési ügyekben.

A következő héten Szabadkára indultam. Ismét a rozzant vicinálisra szálltam fel, ezúttal nem éreztem fokhagyma szagot, a verbászi állomáson azonban észrevettem a rókabőr kucsmás férfit, a büfénél beszélgetett két vasutassal. A közelükbe mentem, nem hallottam, hogy miről beszélnek, időnként felém néztek, közel hajoltak egymáshoz, majd elmentek az ajtóhoz, ott beszélgettek tovább és forralt pálinkát ittak, én is rendeltem magamnak egy forralt pálinkát, mert hideg volt, az Újvidék-Szabadka közötti járat természetesen késett, ezen még Vladan Drenovakovics sem tudott segíteni.

Aztán csak megérkezett a vonat, egy diákcsoporttal szálltam fel, a vonaton is hideg volt, a gyerekek ricsaj óztak, indulás után a kalauz előzékenyen felajánlotta, hogy üljek be a vasutasok fülkéjébe. Eszembe jutott a rókabőrös férfi, de mégis bementem a fülkébe, itt négy ülőhely volt, kényelmesen elhelyezkedtem, utazózsákomat, amit Rézi varrt két nappal korábban, mellém raktam, a kalauz kilyukasztotta a jegyemet, és magamra hagyott. Ez a vonat gyorsabban haladt, mint a Becse-verbászi vicinális, de nem sokkal gyorsabban, és a külön fülkében is hideg volt, csak a kucsmámat vettem le, a téli kabátomat kigomboltam, de magamon hagytam.

Nem sokkal Feketics előtt bejött a fülkébe egy vasutas sapkás szürke köpenyes férfi, nagyjából velem egykorú lehetett, köszönt és mosolygott, kibújt a köpenyéből, kék vasutas egyenruha volt rajta, mint a kalauzon.

27