Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - „Egy jövő-forma primitív előfutárai vagyunk” (Sokszólamú beszélgetés Zalán Tiborral egy virtuális irodalmi szalonban)
zik egy-egy alkalommal, ami jó érzés megint. Ennek a zenei anyagából is készül egy CD- és kazetta-verzió, és lehet, elkészítem a darab regény-változatát is. Eger éveken keresztül akarja nyári látványosságul a darabot, nyilván eladhatók lesznek a hanghordozók, sőt, a regény is. Meg aztán, Péter időről-időre előkap, ha a Zenegérbe kell szöveg, és megszorul, én meg rögtön segítek rajta. Láthatóan élvezi, hogy mindig van egy leakasztható költője a műsorához. Én írtam a Zenegér főcímzene-szövegét is, igazi bánatom, hogy ezt nem írják ki, pedig én nagyon büszke vagyok rá. Remélem, ismered, hát nem jó kis duma? Dolgozunk tehát, Huzella minden hónap első vasárnapján a Kolibri Pincében mutatja be a bevált és népszerű számok mellett a legfrissebbeket, meg vagy(tok) hívva, néha én is odatévedek, jók a sörök és nagyon jó minőségű, szerencsére, a közönség is. Bohár András: Miért viseltetnek oly sokan a mindenkori aktuális avantgárddal szemben ellenségesen, ha nem is ismerik? Zalán Tibor: Könnyű lenne azt válaszolni, András, hogy azért, mert nem ismerik. Nem azért, bár ez sem kizárt teljes mértékben. A dolog talán ennél is egyszerűbb, és te ezt nálam- nál jobban tudod. Az avantgárd, ha valóban az, aminek így nevezi magát, feladatának, mi több, létformájának, ha nem létkeresésének tekinti a létező és értéknek beállított, vezető pozícióba került irodalmi formációk tagadását, a hagyományos szemlélet által értéknek tételezett művészeti termékek értékként történő elutasítását, azok létét kanonizáló esztétikai szemlélet megtagadását. Mármost, ki örül annak, ha a magának jól berendezett élettérbe, mondjuk egy lakásba, hirtelen betör valaki, és azt mondja, hogy a festmények pocsékak, kidobni őket az ablakon, a könyveket elégetni vagy bedobni a Dunába, a bútorokat darabokra törni stb., és mindezek helyére pacsmagoknak feltűnő képszerűségeket aggatni, lineárisan olvashatatlan könyvszerűségekkel megtölteni a polcokat, az öreg fotel vagy hintaszék helyett hihetetlen, ám dekoratív ülőalkalmatlanságokban feszengeni stb. És akkor még nem beszéltünk arról a kötelező agresszivitásról, amivel az avantgárdoknak konzervatív környezetük felé kell fordulniuk, a lekispolgározásról, a leavultozásról, a leidejétmúltozásról. Innen szemlélve nem értelmezhető számomra a kérdésed. Miért kéne barátságosan viseltetni magukat az avantgárddal szemben... Ám várjunk csak! Kiknek is? A kérdésedben olyan sokan szerepel alanyként. Kik ezek? És mit jelent a mindenkori aktuális avantgárd? Nem visszakérdezni akarok, hanem hangosan töprengek. Mintha az avantgárd általam régóta megérzett (lehet, hogy valójában nem létező) meghasonlását tapasztalnám a kérdésedben. Mit sugall az általad felvetett kérdés? Én nem szeretlek téged, de te vajon miért nem szeretsz engem? Honnan veszed hozzá a jogot? Én nem becsüllek téged, de ugyanakkor nekem fáj az, hogy te sem becsülsz engem. Én megtagadlak, de te miért is viselkednél velem ellenségesen. A betagozódni szándékozó avantgárd a gesztussal máris leszámol létezése lényegével, és ebbéli szándékában komikus. Ha valóban az, aminek vallja magát, akkor szocializálhatatlan. Olyan sokan? De hát nem épp az a szándék, hogy az olyan sokan-t botránkoztassam meg, köpjem szembe, alázzam meg ízlése és ellustult lélekmechanizmusa miatt? Vagy, olyan a mai avantgárd is, mint a Chocito (nem tudom, így írják-e a nevét, mert én még soha nem ettem, csak hallottam róla) nevű csoki, amelyik azzal reklámozza magát, mi több, akarja eladni, hogy ő csúnya? Most akkor mi itt a kérdés? Hogy miért nem vesznek meg, esznek meg, vagy az, hogy' nem akarom, hogy megvegyenek, és nem akarom, hogy felzabáljanak, ezért eleve ehetetlennek készítem magam a tömegízeket szeretők számára, és erre még büszke is vagyok a tömegtermékek közül kivettetve... Dalos György: „A nőket, kikről a verseket írjuk, nem ismerjük..." Eszerint a múzsa fölösleges volna, vagy csak amolyan technikai segédeszköz a költészethez? Felvetődik-e a mai lírikus előtt a végzetes kérdés, miszerint „Milyen volt szőkesége..."? Zalán Tibor: A milyen lesz szőkesége érdekel a dologban. A múzsa rendkívül hasznos dolog, de munka közben legtöbbször zavaró tud lenni. J. Gy. is inkább merengett a szőkeségéről, mint gyakorolta azt, hiszen az ember múzsálkodás közben nemigen tud írni, papíron alkotni 54
