Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Zelei Miklós: Baltakrémleves (színpadi játék)

gépből, de Szikszai nem szedi ki, hanem visszaül a helyére. Iszik, egy kis sör az áliára folyik, a könyökével letörli.) Ezek is hogy állnak itt, látod. Összevissza. (Cigarettájával addig lök- dösi a csikkeket a hamutartóban, amíg nem párhuzamosan helyezkednek el egymás mellett.) És még zene sincs. Nnna. Most már rend van. (Elégedetten bániul a hamutartóba.) Hogy mi volt ma? Hát kitaposták a belemet. De nekik meg én tapostam ki! Úgyhogy, sikeres volt a nap. (Odavágja a hamutartót, összerázza a csikkeket, és belefúj a felszálló hamuba.) Észnél kellett volna lenni, az az igazság. Amikor mindenki lopni ment, nem kellett volna olyan becsületesnek lenni. Utolérni! Gyerünk! Leelőzni. Mindet! (Fölugrik, mintha futóversenyen rajtolna, helyben rohan iszonyú hevesen néhány másodpercet.) Még bírom a terhelést, ugye, Árpikám? (Nem bírja. Kifidladva visszaül, kortyint.) Kimelegedve ne igyál hideget, mert tüdőgyulladást kapsz! Jobban észnél kellett volna lenni, az az igazság. Akkor most nyema probléma. Jobb, ha mi lopunk, mintha tőlünk. De nem ment. Hiszen ismersz. Akkor még nem. Most meg már nincs mit. És itt Szodomán még csak istenes. (Körülnéz.) Itt vannak bárok, éttermek, boltok, munka. Itt azt csinálok, amit akarok. De tegnap otthon voltam. A szülőfalunkban! Gomorán. Bedeszkázott ablakú házak a főutcán. De nem ám azért, mert nem laknak bennük! Pont fordítva. Mert laknak! Megszűnt, Árpikám, a gomorai cigánypárizs. Elhurcolkodtak a falu széléről, ahol gyerekkoromban a fák közül ordítoztunk nekik. (Az automata mögé bújik, onnan kiabál.) Se fúró, se kalapács, se a purgyénak kalács! Cigány, cigány, dik, dik, dik, ha jóllakik megdöglik! Cigányasszony, dirr-durr, a seggibe szél fúj! Káromkodtak, zavarásztak, de sose fogtak meg minket. (Elégedetten visszatelepedik az asztalhoz.) Mostanra eltűnt az indián lakótelep. El ám, Árpikám! Ej, mi a kő, tyúkanyó kend, a szobában lakik itt bent? Most már majd a magyarok fognak Gomora szélére hurcolkodni a péróba. Az etnikum meg a központban. Isten, isten. (Nagyot húz a söréből.) A szagos kisebbség. Az volt a szép, amikor fürdették őket, tudod-e! Még gyerek voltam, kisebb, mint te most, sokkal. Azért is mesélem, mert te nem tudhatod ezeket a régi dolgokat. Innen Szodomából kivonult a tűzoltóság, a gomorai rendőrök otthon várták őket az őrsön. A Mákos rendőr, a Dulka, a Rokszi, Rákóczi főtörzs, az fasza gyerek volt, a Varjú, a Szelezsán, meg a négy munkásőr, Zengő elvtárs, Pejva elvtárs, Abaházy elvtárs, meg a szomszédunk, a Marofka Béla bácsi és Arnóczky doktor. Kivezényelték még Budácsikot, a férfifodrászt, és akkor a munkásőrök dobtáras géppisztollyal, a rendőrök kalasnyikovval, gumibottal, meg a doktor úr föl a tűzoltóautókra, és szirénázva neki a cigánysornak. Nyomták be mindet a Száraz-érbe, 'sz a csajokról, davaj, le a blúzt, le a szoknyát! Bugyit akkor még nem hordtak cigánypárizs szépei. Mi meg lestük a bokrok mögül a szépségversenyt, ahogy a rendőrök markolásszák a szép more csajokat. Hát fürdetés volt. Fertőtlenítés! A kicsiket is. Már azoknak is volt valami. Fönt is dudorodott, lent is serkedt. A pinának nincsen álla, mégis kinő a szakálla! A Sódar postás fizetett a Budácsiknak, hogy segíthessen. Jelentse, hogy kell egy segítség. És a Sódar fölhúzta a legszebbik postás egyenruháját, még föltett valami vörös karszalagot is, amit mindig május elsején hordott, nagy r betű volt rajta, hogy rendező, úgy pamacsolta büszkén a pinájukat, a Budácsik meg borotválta a csajokról a szőrt, nyírta a hajukat. Ugorj bolha, fuss tetű! Volt röhögés, nagy sival- kodás. Tetszett a csajoknak is! De a Budácsiknak aztán csak elfogytak a kuncsaftjai. Az anyád istenit, a cigánypinás beretváddal az én pofámat ne nyúzgáljad! Ott ló19