Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Fekete J. József: Az efemerség aktív utálata avagy a hipochondria epikus metaforái
A gondolkodó író totalitás-ábrándja, a természet ossz-totalitását katalogizáló Breviárium- sorozat, regény volta mellett több műfajjal rokon: az esszével, a naplóval, kommentárral, álarcos életrajzzal, álarcos levelezéssel, a keretes elbeszéléssel - s éppen a műfaji meghatározhatóság sokfélesége folytán a kispróza több formájával. Külön kérdés, hogy miként szerveződnek ezek a kisprózái műfajok a keretes elbeszélésen keresztül monumentális kalandregénnyé - űz intellektus kalandregényévé. Ez a kalandregény-fogalom is értelmezésre szorul. Az imént még az intellektus világ- és alvajáró kalandos utazására gondolhattunk, de rögtön hozzá kell tennem, a Breviárium más értelemben is kalandregény; a művek történelmi (életbeli) rétege bizony forró „theo- krimi", vagy még inkább „pokoli horror és mennyei burleszk". A Véres Szamár, vagy az itt közlésre került Amazonok római vadászaton oldalait olvasva pedig úgy érezzük, írónk jórészt a történelem kavalkádjára összpontosít - háttérbe szorítva ezáltal a más irányú reflexióit -, filmszerű gyorsasággal pergő eseménysort mond el, szinte a hard-boiled fiction-bűnügyi regények módszerével. S ha már kis műfajkatalógusunknál tartunk, soroljunk fel néhány középkori műfajt, amelyek szentkuthys változatára ráismerhetünk a Breviárium betétei között. Egyik a bibliai tárgyú barokk jezsuita iskoladráma mitológiai közjátéka, a chori. (Már a definíció is sok Szentkuthy-témát és Szentkuthy-modort - barokk, mitológia, bibliai tárgy, közjáték - sugall.) Azután itt leljük a commedia dotta reneszánsz műfaját - az antik modorban előadott, sikamlós, korabeli, időszerű tárgyat megjelenítő drámát. Két, a 12. és a 14. század között kedvelt francia epikai műfaj elegyítésének körvonalait is felismerhetjük, a szentek életéből merítő conte dévot-t, és a csodás elemekben bővelkedő mesés kalandtörténetet, a conte d'aventure-t. Utoljára hagytuk a szerző által (szövegszerűen is) vállalt (ismét reneszánsz és ismét francia) műfajt, a gúnyos hangú leírást vagy dicsőítést, a blason-1, aminek szinte kizárólagosan témája a női test volt: „.[feladatul] a »blason«-t kapta, azt a reneszánsz-manie- rista verses műfajt, mely analízisek és metaforák őrült halmozásából állt egy (többnyire nagyon erotikus) tárgyra, testrészre vonatkozólag, minden elképzelhető képzettársítást felhasználva. [...] De ha fontos, nem is Hugónak az, hanem a Hugóról író Breviárium- tollnoknak, aki egész könyvének a Breviárium-cím helyett ilyesféle titulust is adhatna, betűbölcsőtől a betűsírig, hogy »Blason du Monde«, A »Megőrült Kaleidoszkóp«"46 A Prae alapvető dokumentuma Szentkuthy írói szándékának: nem akart se regényt, se ellenregényt írni, sőt, nem is jutott el a műben magáig a regényírásig - a műalkotás az írás folyamataként, vagy egészen pontosan: az írást megelőző folyamatként érdekelte, nem pedig mint az írás eredménye, -produktuma. Életművében a befejezetlen, a lezáratlan művek, a torzók sora ugyan sugallhatja az időtlenség kifejezésének szándékát, a mű nyitottságára való törekvést - noha ezek a torzók nem igazán folytathatók, nem fejezhetők be, s ebből következően - befejezettek. Leginkább talán Tandori Dezső tapintott rá a torzók valós mivoltára (is), amikor a Prae-1 „képződménynek" nevezte.46 Ebben az egyetlen szóban rejlik a Szentkuthy-művek műfaji meghatározatlanságának, másfelől meghatározhatatlanságának kulcsa - soha nem műfajt írt, hanem a legközvetlenebbül csak írt, s lett légyen bármi vagy bárki az írás folyamatát meglódító motívum, a mondatok rácsozatán azonnal átüt Szentkuthy, aki a közhellyé válásig ismételt félreértéssel szemben nem könyvek párosodá- sából született, nem csupán a bölcselet, a morál és a művészet magas régióiban lebegett életidegenül, hanem ezzel ellentétben: felfokozott érzékenységgel élte át a mindennapok legemberibb, legbanálisabb, akár éltető, akár gyilkos mozzanatait, és ezeket természetesen kellő stilizálás útján szövegeibe is becsempészte; sőt, a világ nagy misztériumai, az élet, a szerelem, a halál mellett ezeknek a csodáknak az ezerszer csodálatosabb, mindennapi megvalósulásaiból teremtette a műveit, a látszat ellenére mégis szigorúan meghatározott szerkezeti vázra lerakodó képződményeket, amelyek - mint minden egyéb, a természetből ismert képződmény - addig terebélyesednek és gazdagodnak, amíg el nem érik határukat. Önmaguk határát, ami ugyan a szemlélőben a befejezetlenség, a torzó képzetét válthatja 59
