Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Fehér Zoltán: A „rónasági csodák” nyomában (Az 1965-ös kiskunsági néphitgyűjtés)
„gazda" - az összekapcsolódás igen sovány vigasz. Ezeknek a sorsát elsősorban a gazdaság- politika fordíthatja meg, s csak azután a tanyapolitika." Szánk lakosságának nagyobb része katolikus, s csak jóval kisebb része református. Már ez a tény is elválasztja őket az „igazi" kunoktól. Az első református szentmiklósi és lacházi lakosok kisebbségbe szorultak a 19. század folyamán a környező településekről, Halasról, Félegyházáról, Majsáról, Kiskőrösről, Kecskemétről, de legfőképpen Szegedről és Dorozsmáról beköltözők miatt. Az említett helységek neve fordul elő leginkább a gyűjtött adatokban, s ezeken kívül még Bugac, Jakabszállás, Pálmonostora, Kistelek, Csólyos, Ferencszállása, Újkécske, Cibakháza, Csépa. Szánk területe 1910-ben 18,720 kát. hold. Lakossága 2943 fő, s ebből 2352 katolikus és 549 református. 1970-ben - s valószínűleg gyűjtésünk idején is - Szánk lakossága 4155 fő, de ebből a belterületen csak 1592-en éltek. A község 1251 lakóházából mindössze 470 épült a belterületen. A külterületi lakosok közül Móric- gát „belterületén" 7 fő (2 házban), míg ettől távolabb 219-en laktak 59 tanyán. Ekkor, tehát 1970-ben Szánk 10 799 hektár, ezen belül Móricgát 62 hektár területet mondhatott magáénak. Az akkori közigazgatási beosztás szerint a község a kiskunhalasi járáshoz tartozott. Szánk és Móricgát éppen újkeletűsége, valamint népének kevertsége, különböző helyekről való érkezése miatt már a 20. század elején - hasonlóan a Duna-Tisza közének középső részéhez - megindult a polgárosodás útján. Népviseletét korán elhagyta (de adatainkban még megemlítik a szűrt, a gatyát és a mellínt), fiataljai tánciskolában tanulták a modern táncokat, népszokásait és dalait a tudat perifériájára szorította a polgári divat, építészetében a közeli városok „pallér stílusú" házai szolgáltak mintául. A két világháború között moziba jártak és sokan hallgattak rádiót. Egyre többen választottak maguknak polgári foglalkozást, s lettek kisiparosok, kiskereskedők, altisztek, alkalmazottak és értelmiségiek. A paraszti hagyomány ennek következtében jóformán csak az életmódban, a gazdálkodásban és - mint gyűjtésünk bizonyítja - a hiedelemvilágban maradt fenn. Mint írtam, az alapgyűjtést 1965-ben végeztük, vagyis a „mezőgazdaság szocialista átszervezése" - ahogyan akkor mondták - után négy évvel. Ez volt a Kádár rendszer konszolidációja, a jövő felélésének ideje. Szánkon ekkortájban leltek a föld mélyén szénhidrogén mezőkre. Arról írtak az újságok, hogy Szánk szocialista olajváros lesz. A magyar parasztság hagyományos életformájától, ennek minden értékével együtt menekülésszerűen igyekezett szabadulni. A korábbi migrációs tendenciák viharos erejűvé fokozódtak. Mi leginkább olyan adatközlőket kerestünk fel, akik életük utolsó szakaszában már nemigen vállalkoztak életformaváltásra. Szívesen álltak rendelkezésünkre, osztották meg velünk tudásukat, véleményüket. Talán ösztönösen érezték, hogy valamiféle értéket mentenek meg ezzel. A kiegészítő gyűjtést ezzel szemben Tóth Marianna és Éva egy bő emberöltővel később, 2001-ben végezte. Közben történelmi jelentőségű események játszódtak le. Megbukott a szocializmus, kimentek a megszálló orosz csapatok, létrejött a rendszerváltás. A régi parasztvilág azonban nem támadhatott fel újra. Magunk is csodálkoztunk, hogy napjainkban még mindig akadnak olyanok, akik értékes adatokkal tudnak szolgálni szinte a „huszonnegyedik óra" után. * Tálasi Istvánnak a Kiskunság néprajzát bemutató munkájában, ha nem is szanki és móricgáti, de olyan félegyházi, halasi és majsai történeti néphit adatok találhatók, amelyek párjait mi is gyűjtöttük. 1781-ben például egy majsai tanácsi jegyzőkönyvben az olvasható, hogy „Csikós Katalint Dávid Ilona... bűbájosnak és boszorkánynak kiáltotta." Szanki és móricgáti gyűjtésünkből kitetszik, hogy a boszorkányt még 1965-ben is bűbájosnak nevezték itt. Az 1734-ben lefolytatott halasi boszorkányperben ugyanazokat a rontó cselekményeket róják fel a vádlottaknak, mint amelyekről a szanki adatközlők 231 évvel később meséltek, vagyis a lóvátevést (meglovaglást), a megnyomást és betegségokozást (rontást). Már 90
