Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Historiográfiai vázlat (Kecskemét 1686-1849 közötti időszakáról)

végére tehető. Ezen belül Hornyik János munkássága a kétségtelenül kiemelkedő, bár a statisztikai adatoknak csak a kisebb része utal alkotásaira. A XIX. század utolsó évtizedében részben a Katona-centenárium révén készült több figyelemre méltó munka, részben pedig a millennium hatására írtak több, de inkább csak ismeretterjesztő, semmint tudományos értékű feldolgozást. Érdemben növelte a megjelent munkák számát az a tény, hogy a város igen jelentős részt vállalt a szabadságharcban, és a félévszázados megünneplésre kellő súlyt fordítottak. Ugyancsak érdemes kiemelni azt is, hogy az 1890-es években komoly formában felmerült annak igénye, hogy a Hornyik János által elkezdett városmonográfiát be kellene fejezni, az 1711 utáni időszak történelmét is meg kellene írni. Sajnos, a nagy elhatározás nyomán csupán egy alapozó kötet, majd rövid cikkek és kisebb ismeretterjesztő munkák születtek ezekben az években, és az egész nekirugaszkodás elég korán hamvába holt.

A következő két évtized, amely időszak a dualizmus válságát, a világháborút, a forradalmakat és az ország széttépését eredményezte, meglepően gyér érdeklődést mutat a város történelme iránt. Az 1930-as években azután egy újabb nekirugaszkodás figyelhető meg, amely viszont csak néhány igényesebb tanár Kecskemét szellemi élete iránti elkötelezettségének és Szabó Kálmán egyre jobban kiteljesedő munkásságának volt köszönhető. Tehát csupán néhány egyén intellektuális igényének, ambíciójának és áldozatvállalásának az eredménye. Szervezett, intézményes kezdeményezés, még kevésbé tartós anyagi támogatás nyomokban is alig fedezhető fel. Érdemes viszont még arra is felfigyelni, hogy éppen ezért ezen időszakon belül is inkább a rövidebb lélegzetű munkák, nem pedig az átfogó feldolgozások vannak nagyobb számban.

A második világégés befejezését követő három évtized a szellemi életnek ezen a területén is egy újabb igen sanyarú időszakot, egy újabb nagy hullámvölgyet eredményezett. A statisztikai adatok e tekintetben egy kicsit akár félrevezetőek is lehetnek, ha nem fűzünk hozzájuk egy-két megjegyzést. A több mint két évtizeden át tartó csaknem teljes szellemi letargiát a Kiskunság c. periodikában megjelent néhány feldolgozás, majd a város 600 éves évfordulójához kapcsolódó - a megünnepléséhez képest igen szerény kivitelezésű és terjedelmű - tanulmánykötetben megjelent feldolgozások oldották valamelyest. De a kötet szerkezete és a feldolgozások jelentős részének a színvonala is azt érzékelteti, hogy alaposabb előkészítés nélkül „összehozott" írásokból állt össze.

Valójában a hetvenes évek végén, majd a 80-as évek során bontakozódott ki részben a megyei múzeum, részben a megyei levéltár kiadványmunkája révén - az országos folyamattól eléggé elkésve - egy emelkedő szakasz, amelyet a 90-es években viszont ismételten egy erősen lefelé szálló évtized követett, amely ismét egy mindinkább személyi és főként anyagi bázisát vesztett időszakot jelez. Ehhez a nem éppen felemelő összképhez mindenképpen hozzátartozik az, hogy az utóbbi évtizedek valamelyest vigasztalóbb tudományos termésének létrehozásából, annak anyagi támogatásából maga a város igen csekély mértékben vette ki részét. A 80-as évek során megalkotott több mint negyven feldolgozás jelentős hányada a különféle országos szaklapokban jelent meg. A köteteket és a többi feldolgozás nagyobb részét pedig a megyei tanács költségén lehetett publikálni. Az utóbbi években pedig az intézmények különféle pályázatok, külső erőforrások segítségével tudnak a város történelmével foglalkozó egy-egy kiadványt megjelentetni. Az összképhez hozzátartozik az is, hogy sem a millecentenárium alkalmából, sem pedig az államalapítás ezredik évfordulója során nem történt a város részéről semmiféle kezdeményezés sokirányú adósságainak ledolgozására.

Talán nem hiábavaló legalább egyetlen város csaknem pontosan ezzel az időszakkal megegyező szakirodaimáról néhány, ugyancsak statisztikai adatot a kecskemétivel szembeállítani, hogy az arányokat jobban érzékeljük, hogy az imént megfogalmazott véleményemet senki ne érezze túlzásnak. Miskolc hosszú időn át lélekszámút tekintve jóval kisebb település és ugyancsak mezőváros volt, miként Kecskemét. A „vas és acél országát" építve duzzasztották fel lélekszámút, sokszorozták meg amúgy is régtől fogva számottevő iparának súlyát. Ott a

76