Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok (Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban)
ben (Jászberényi Pálon kezdve) egy másik kategóriát képviselnek, amire a leginkább az „értékteremtő" jelző illik - ők nemcsak profitálnak az angol kultúrából, s esetleg közvetítenek annak értékeiből hazafelé, hanem hozzá is adnak valamit a Restauráció kulturális színképéhez. Ezek között fontos hely illeti meg az 1668-ban Angliába érkező Szilágyi Györgyöt, akit eltanácsoltak Bázelből, nem tudni pontosan, miért, valamilyen „súlyos vétség", talán erkölcstelen életmódja miatt (Gömöri 1985:112). Londonban megismerkedhetett valamilyen befolyásos emberrel, talán annak a Sir James Langhamnek az ajánlólevelével érkezett már Cambridge-be, akinek hat évvel később első komolyabb, 1676-ban kiadott művét, az Isocrates-beszédek latin fordítását ajánlotta (Gömöri 1985:114) - mindenesetre a cambridge-i egyetem rektora azonnal felkarolta a magyar jövevényt és adott neki egy olyan levelet, amire a King's és a Christ's College pénztára rögtön segélyt utalt ki számára (Gömöri 1989:98). Ezek után Szilágyi, aki csak 1676-tól lesz végérvényesen a „pannóniai" Georgius Sylvanusszá, hosszabb időt tölt Cambridge-ben, majd Oxfordban is megfordul, ahol Thomas Barlow ottani tanárnál tiszteleg; utóbbinak magyar kapcsolatairól külön dolgozatot lehetne írni. Ezután hősünknek nyoma vész, 1672 és 1676 közt alighanem vidéken tanít latint és görögöt (mindkét nyelvet jól bírja, s végül, gondolom, angolul is jól megtanul), hogy aztán rájöjjön, kis szerencsével az angol könyvpiacon is tud érvényesülni. Jászberényi Pál még él ugyan (egy bizonytalan adat szerint csak 1678-ban halt meg), de 1673- ban Adam Littelton chelsea-i iskolaigazgatónak, majd udvari lelkésznek is megjelenik egy negyedrét kiadású latin szótára, illetve nyelvkönyve, s így újabb latin nyelvkönyvre egyelőre nincs igény. Van viszont görög auktorok latin fordítására, amit olcsó kiadásban a jobb iskolák használhatnak. Innen az Isocrates-kiadás ötlete, aminek roppant közönségsikere után Sylvanus elkezd más szerzőket is fordítani és kiadni; Theocritust, Lukiánoszt, Plutarchoszt, Aesopust fordít és jegyzetel, majd 1685-ben kiadja az Iliász első énekét - az 1686-os második Homérosz-kiadásból mindössze egy példány maradt fenn a Yale egyetem könyvtárában, ami arról nevezetes, hogy a szótáríró Dr. Samuel Johnson tulajdona volt, abból tanult Johnson diákkorában. Sylvanus utolsó kiadványa egy jegyzetelt Seneca- válogatás 1693-ból, amit 1702-ig kétszer újranyomtak. Csak sejtjük, hogy ez a magyar földről elszármazott angol klasszika-filológus a XVIII. század elején halt meg Londonban, de kiadványait nem csak ebben, hanem még a következő évszázadban is kiadták a copyrighttal ekkor már egyáltalán nem törődő kiadók. A Sylvanus-bibliográfia végösszege (amit egy 1985-ös dolgozatomban már közzétettem) szinte elképesztő: kilenc művének 29 kiadását számoltam össze 1813-ig! (Gömöri 1985:118-119). Bár az Új Magyar Lexikonba Jankovics József jóvoltából egy szócikk róla már bekerült, azt hiszem, megérdemli, hogy a jövőben fontosabb XVII. századi tudós szerzőink között tartsuk nyilván Szilágyi-Sylvanus Györgyöt, aki volt annyira jómódú, hogy 1694-ben még a Londonba látogató Bethlen Mihályt is meg tudja vendégelni (Bethlen 1981:90 és 101). Legalább egy bekezdésnyit megérdemel Adami Johannes/János, aki ugyan erdélyi volt, de minden jel arra mutat, hogy nem magyar, hanem szász nemzetiségű, noha ezt sohasem hangsúlyozta, magát mindenütt „Transylvanus"-nak nevezvén. Adami Wittenbergen át jutott Angliába, 1669-ben, s azonnal jelentkezett régi gyulafehérvári tanáránál, Isaac Basire-nál. Basire egy időre (saját állítása szerint) beszerezte Adamit a királyi testőrségbe (Darnell 1831:289), de ezen a posztján nem maradhatott sokáig, hiszen tudjuk (ugyancsak Basire-tól, de más forrásból is), hogy 1670 nyarán már Oxfordban van. Mindenesetre London annyira lenyűgözte Adamit, hogy gyorsan írt róla egy hosszú latin verset, és még 1670-ben kiadta ezt a Londinum Heroico Carmine Perlustratum című és egy joghallgató barátja által azonnal angolra fordított költeményt. A restauráció idején, pontosabban az 1666-os nagy londoni tűzvész és a város gyors újjáépítése idején kelendők voltak az ilyen versek, akár latinul, akár angolul íródtak - a legjobb megoldás persze az olyan párhuzamos két70
