Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok (Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban)
zője. Rajta kívül még két magyar alkalmi költőt találunk a gyászlapon: Száki és Szendrei Ferencet. Száki két verssel, Szendrei csak egy kis epigrammával szerepel. Kettejük közül Szendrei az idősebb, aki Patakon tanult, 1658-ban kezdte peregrinációját Hollandiában és 1661-65 közt lakott Angliában, ahol 1662 őszén Cambridge-ben is megfordult (Gömöri 1989:92). Részben alkalmi adományokból, részben alighanem latintanításból élt; ami az adományokat illeti, fennmaradt egy folyamodványa a londoni holland egyházhoz két másik újonnan jött magyar (Harsányi Mátyás és Rimaszombati János) társaságában (Hessels 1897:2451), amire alighanem pozitív választ is kapott. Itt kell megemlítenünk, hogy a református holland egyházhoz gyakran fordultak peregrinus magyarok segítségért Angliában, s mint azt a kérelmek viszonylag nagy száma mutatja, túlnyomó többségük sikerrel is járt, jóllehet nem tudjuk, mekkora összeggel segítették a hollandok magyar hitsorsosaikat. Száki Ferenc, Jászberényi másik epicédium-költőtársa, rendkívül termékeny teológus volt, aki három holland egyetemen tucatnyi disputációt tartott 1658 és 1666 között, amit a végén (1667 decemberében) egy Harderwijkben szerzett doktorátussal fejelt meg. Száki 1663 vége felé mehetett át Angliába, s itt 1666 májusáig maradt; az első évben nagyon nehezen élt, kétszer is kért pénzt a londoni holland egyháztól, másodszor 1664 novemberében azzal az elég szánalmas indokkal, hogy „nincs miből élnie" (Hessels 1897:2511). Később rámosolygott a szerencse, mert tanítványa akadt egy southwicki Richard Morton junior személyében, akinek házitanítójaként logikát tanított - latinul természetesen, mert a rövid távú látogatók általában nem tanultak meg angolul. Fennmaradt egy Ramus és Aristoteles logikája alapján összeállított kis bőrbekötött jegyzetfüzete, amit tanítványa számára készített 1665-ben, a „Speculum Praeceptorum Logicorum Aristotelico-Rameorum" (Bodley, MS Rawl.D.234). Később, már hollandiai teológiai doktorátusa után Száki Németországba távozott, még 1694-ben is Kasselben élt, Bethlen Mihály akkor találkozott vele (Bethlen 1981:114). Még legalább két olyan magyar nevét említhetjük, akik a Jászberényi-modell alapján telepedtek le, illetve helyezkedtek el Angliában. Tolnai Mihály valamikor 1650 táján született, 1669. május 21-én subszkribált Sárospatakon, ahol neve mellett ez a bejegyzés áll: „Acad.salut. mansit in Anglia et ibi habitavit plurimos annos usque mortem, quam obiit Londini" (Egyháztörténet, 1945:102). Ez teljesen megfelel a tényeknek: Tolnai, (akit nem szabad összekevernünk a Debrecenben tanult Tholnai S. Mihállyal, a „Szent Had" szerzőjével, noha ezt még az RMK nemrégiben kiadott pótláskötetei is megteszik (vö. Pótlások 3:6603 és index), Hollandiában rövid groningeni és talán utrechti tanulás után ment át a szigetországba, valószínűleg Tarczali Pállal egyidőben. (A peregrinus magyarok szerettek kettesével, vagy hármasával utazni - erre a szokásra vallanak a többi közt az oxfordi Bodley könyvtár látogató-könyvének bejegyzései.) Mindkét utazó Oxfordban bukkan fel, ahol Tarczali viszonylag rövid ideig marad, de elég soká ahhoz, hogy kiadjon egy De vocatione gentium et conversione Judaeorum c. disszertációt 1672-ben (második kiadása egy évvel később), majd visszatérjen Hollandiába. Utitársa, Tolnai Mihály viszont Utrecht helyett Cambridge-be távozik, ott kap alkalmi segélyt több kollégiumtól (Gömöri 1989:100), majd egy Thomas Page nevű cambridge-i tanár ajánló levelével Londonba megy, ahol Page Tolnait William Sancroft jóindulatába ajánlja. Sancroft, aki akkor a Szent Pál székes- egyház dékánja volt, sok nélkülöző magyarnak segített (már Cambridge-ben, ahol az Emmanuel College-ban volt Fellow ifjúkorában, ismert magyarokat), amiről Tolnai is tudhatott, ezért kereste ismeretségét. Mivel nemsokára állást is kapott Kensingtonban, ahol a helyi iskolában tanított még 1694-ben is, amikor „magyar kápasztával és jó veres, fejér borral" (Bethlen 1981:98) traktálta Bethlen Mihályékat, feltételezhetjük, hogy Sancroft neki is segített. Tolnai Kensingtonban élt egészen 1703-ban bekövetkezett haláláig, más magyarokkal is tartotta a kapcsolatot, például egyszer nála szállt meg Gyöngyössi István, aki 1699-ben Oxfordban tanult s adott ki könyvet „Dialithus" álnéven (CSP.Dom.Ser. 1937:290). 68
