Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Bibó István: A politika mint szisztematikus tudomány
Bíbó István A politika mint szisztematikus tudomány A politikának mint tudománynak mind tárgya, mind helye sok irányból vitatott volt. Abban sokban megegyeznek, hogy a politikai tudomány tárgya az állam jelensége. Maga a politika szó idézi a politikust, a napi politikát, de a tudománynak nyilvánvaló igénye, hogy a napi politikával ne cseréljék össze. Míg a napi politikában konkrét cselekvés folyik, addig a tudománynak elsőrendű követelménye, hogy a maga kérdéseit nagy távlatokra érvényes módon fogalmazza meg. A francia forradalom óta a tudomány a közösség napi politikai harcaiban lefolyt, s ennek az elhárítására a XIX. sz. második felétől a politikát úgy fogalmazzák, hogy a politika nem foglalkozik azzal, mi legyen a társadalomban, hanem csak a közösségi életben előtalált jelenségeket rendszerezi és harmóniába hozza. (pl. Arisztotelész azt mondta, hogyha monarchia van valahol, akkor ahhoz az illik, hogy a bírói tisztet a monarchia által kinevezett bírák lássák el). Arisztotelész nem foglalt végsőleg állást, hanem a tudósnak az áttekintésével előadja, hogy az egyszer elfogadott kiindulásból ilyen és ilyen következmények vonhatók le. Tehát nehéz, hogy a tudós hozzászólásában a végsőleg való állásfoglalástól tartózkodjék. Ha azonban a politika elvileg nem is akar arról beszélni, hogy mi legyen a közösségben, hanem csak a dolgokat akarja rendszerezni és ellentmondásaikat felderíteni, akkor a politika elnevezés nem jó. (Ti. a politika szó más összetételekben (gazdaságpolitika stb.) a dolgok helyes intézésének a tudományát jelenti.) A XIX. sz. második felében a német tudomány a „mi legyen" kérdés kikapcsolásának levonta a következményeit és az általános államtan elnevezését vezette be. Legszélsőbb és legdepolitizáltabb formája ennek Kelsen elmélete. Szerinte a tudónak csak az érvényes jogi parancsokat kell rendszereznie. Az új jogi tanulmányi rend is általános alkotmány- és közigazgatástanról beszél. Ez az alkotmányjognak és a közigazgatási jognak általános elveit foglalja össze. (A mi évfolyamunk azonban a politikai élő folyamatokban megnyilvánuló dolgokat, és ezeknek belső értelmét vizsgálja, s ezek között bizonyos jelenségeket kívánatosaknak vagy nem kívánatosaknak jelent ki.) A politikatudománynak a történelem folyamán mindenkor ez volt a feladata és a cselekvése. Az értékelő és az értékeléstől tartózkodó politika ellentéte valójában egy politikai közérzés kifejezője. Az a tudományos irányzat, amely nem óhajt posztulátumokat megfogalmazni, az egy konzervatív és szkeptikus irányzat, amely vagy nem kívánja a javítást, vagy annak lehetőségéből kiábrándulhat. Az értékelő irányzat egy haladást kereső és a haladásban hívő optimista felfogás. i MTAK Kt. Ms 5116/19.19-30. p. 50
